Ilyen lett Sopron karácsonyfája

Felgyúltak a fények Sopron város karácsonyfáján, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a Sopron Advent idén két helyszínen. A Várkerületen a populárisabb programok kapnak helyet, míg a Fő tér szakrálisabb események helyszíne lesz a következő hetekben. A Nordmann-fenyő egyébként az Ágfalvi úti lakótelepről lakóparkból érkezett.

The post Ilyen lett Sopron karácsonyfája appeared first on Ikvahír.

Megkezdődik a közvilágítás visszakapcsolása Sopronban

Az önkormányzat és a közvilágítás szolgáltatója közti tárgyalások sikeresen lezárultak, így csütörtökön kezdik a szakemberek a lámpatestek visszakapcsolását Sopronban, áll a városháza által szerkesztőségünkbe el nem juttatott sajtóközleményben.

Az első ütemben Balf, Brennbergbánya és Görbehalom városrészekben, majd a Várkerületen és a belvárosban tér vissza a teljeskörű közvilágítás, a munka pedig ütemezetten folytatódik tovább a város teljes területén.

A korábban bejelentett újraindítási program részeként nemcsak a normál, korábban megszokott közvilágítás, de rövidesen az új és a korábbinál is jobb szolgáltatást biztosító sűrű buszmenetrend is érvénybe lép, a Gyermek- és Ifjúsági Központ pedig már megnyitotta kapuit.

A polgármester által bejelentett újraindítási programnak köszönhetően kivezetésre kerülnek mindazon takarékossági intézkedések, melyekre az Európát sújtó energiaválság miatt volt szükség. A válság ugyan nem ért véget, de a soproniak összefogásának és a felelős gazdálkodásnak köszönhetően egy nehéz időszakot hagyhat maga mögött városunk.

The post Megkezdődik a közvilágítás visszakapcsolása Sopronban appeared first on Ikvahír.

Kettéosztódott az OTP a Várkerületen

Az eddigi egy helyett három helyen is OTP Bank feliratra lehet figyelmes az a járókelő, aki a Várkerületen közlekedik. A pénzintézet nagy fiókját, a Bástyagödör mellettit felújítják (megint), ezért a zárva tartás idejére október 30-tól két másik helyen fogadják az ügyfeleket.

Egyrészt az egykori Kereskedelmi és Hitelbank helyén, az Ikvahíd sarkán, ahol készpénz ki- és befizetést, széfszolgáltatást, lakossági számlavezetést, fogyasztási hiteleket, értékpapírokkal és megtakarításokkal kapcsolatos ügyintézést, valamint prémium szolgáltatásokat lehet igénybe venni.

Másrészt a Hátsókapu sarkán, az egykori Sberbank helyén, ahol készpénzmentes ideiglenes bankfiók működik ezekkel a szolgáltatásokkal: vállalkozói számlavezetés és hitelezés, ingatlanhitel igénylés és meglévő hitelügyintézés, privát banki szolgáltatások.

Hogy az OTP felújítása és átalakítása meddig tart, azt sajnos mi sem tudjuk, mindenesetre annak is már több, mint 10 éve, hogy utoljára felújították, akkor ideiglenesen a bankfiók a Fenyő Áruházban működött.

The post Kettéosztódott az OTP a Várkerületen appeared first on Ikvahír.

Figyelem! NEM ivóvíz folyik a régi balfi kútból

Nemrég számoltunk be arról, hogy helyiek rendbe tették a régi balfi savanyúkutat, miután a díszkifolyó egy ideje nem működik. Akkor meg is kezdődött a régi kút vízminőségének bevizsgálása, ami nem várt eredményt hozott.

Rendbe tették a helyiek a régi balfi savanyúkutat – Ikvahír (ikvahir.eu)

Rátkovics Roland, Sopron Megyei Jogú Város Népjóléti Bizottság KB tagja, a Jobbik-Konzervatívok soproni alapszervezetének alelnöke közösségi oldalán arról számolt be, hogy a víz emberi fogyasztásra alkalmatlan: minősége a zavarosság, ammónium, szulfát, összes keménység, vas, mangán, E.coli és Enterococcus baktérium szám tekintetében nem felel meg az 5/2023. (I.12.) rendeletben leírt határértékeknek, illetve parametrikus értékeknek.

Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy itt nincs vége a történetnek, terveik szerint kitisztíttatják és felújítják a kutat, „a tervek kovácsolása folyamatban van”.

Addig is a kútra a balfi Borbély házaspár jóvoltából kikerült egy laminált felirat: „NEM IVÓVÍZ! KEIN TRINKWASSER!”.

The post Figyelem! NEM ivóvíz folyik a régi balfi kútból appeared first on Ikvahír.