Hoppá! Új üzletek a Várkerületen

A Várkerület Sopron legnagyobb bevásárló- és szórakoztató központja. Üzletei szinte folyamatosan változnak, vannak azért fix pontok, illetve vannak olyan üzlethelyiségek is, amik már időtlen idők óta üresen állnak. Szerencsére most három üres üzlethelyiségbe is élet költözött, illetve élet költözik.

Kezdjük azzal, ami még nem nyílt meg: Az egykori női-férfi divatáru és fehérnemű szalon helyén, a Mária-szobornál nyílik hamarosan Sopron első virágszalonja! A promó már kint van a kirakatokon: The FLORIST DESIGN STUDIO SOPRON – 2024 MÁRCIUS 22. PÉNTEK 9:00.

Másik üzlet, ami viszont már megnyílt, az a Kisvárkerületen, a Dorko bolt helyére költözött be. A kiírás a következő: KÜRSCHNER PELZ SALON – szőrme, bőr irha. A Szuperinfós hirdetésük szerint nyitási akcióval várják a vásárlókat.

A harmadik üzlet, ami a Torna utcával szemben, az egykori kis virágbolt, majd ATM helyére költözött be leginkább egy nőiruha üzletnek tűnik. A neve: PPÖP.

Néhány üzlethelyiség ugyanakkor érthetetlen módon a legfrekventáltabb helyen is évek óta üresen áll. Ilyen például az Előkapunál az egykori Fogas étterem, ahonnan már a kiadó tábla is lekerült. Vagy az Ógabona téren az egykori Artigiano Bistro, mely szintén évek óta zárva. De a korábban Várker Cafe néven működő vendéglátóipari egység, illetve a szomszédos Széchenyi programiroda, majd webdesig stúdió helye is kiadó.

The post Hoppá! Új üzletek a Várkerületen appeared first on Ikvahír.

Vége lehet a szélerőművek éjszakai fényjelzésének Ausztriában

Az osztrák nemzeti tanács márciusban dönthet a légiközlekedési törvény (Luftfahrtgesetz) módosításáról, melyre az ÖVP és a Zöldek adtak be javaslatot. A törvénymódosítás lényege az lenne, hogy többé nem kellene egész éjjel pirosan villognia a szélerőművek tetejének, hanem csak abban az esetben, ha egy alacsonyan szálló repülő vagy helikopter közlekedik a közelükben. A szélerőművek üzemeltetői már régóta szorgalmazzák ezt a változtatást, mely esetén a jelzőfény például egy radar segítségével aktiválható lenne. A törvénymódosítástól azt is várják, hogy az emberek jobban elfogadják majd a szélerőművek közelségét.

The post Vége lehet a szélerőművek éjszakai fényjelzésének Ausztriában appeared first on Ikvahír.

Kivágtak több nagy fűzfát az Ikva partján

Sopron legjelentősebb vízfolyása, névadónk, az Ikva-patak partján, az Ikva soron több öreg fűzfa is sorakozott. Ezek állapota azonban jelentősen leromlott, több letört ág is volt már a patak árterében, főleg szeles időben fennállt annak a veszélye is, hogy komolyabb probléma is történhet. Feltételezhetően emiatt is döntöttek úgy a szakemberek, hogy többet ezek közül a fák közül kivágnak. Szám szerint háromnak kellett búcsút mondani, az Ikva sor látképe pedig így jelentősen megváltozott. Reméljük, mihamarabb új fák kerülnek a helyükre. Mindenesetre a kivágott fák tönkjén látszik is, hogy bizony az állapotuk már nem volt a legjobb. Íme néhány fotó.

The post Kivágtak több nagy fűzfát az Ikva partján appeared first on Ikvahír.

Eltűnt a megroggyant ház a Csengery utcából

Emlékszünk még a megrogyott házra a soproni Csengery utcában? Idestova 4 éve írtunk róla, a kommentelők szerint pedig a megnövekedett forgalomnak, a nehéz kamionoknak volt köszönhető, hogy ilyen állapotba került. Ezzel a házzal mi történt? – Ikvahír (ikvahir.eu)

Ha jól rémlik, egy ideig eladó is volt az épület, mostanra viszont úgy tűnik, pont került az ügy végére: a megrogyott házat (házrészt) lebontották. Így lett egy újabb foghíjtelek a Csengery utcában. Ez ugyanakkor minden bizonnyal nem sokáig marad így. Egyébként, ha minden igaz, idén elkészül a soproni északnyugati elkerülő, úgyhogy a teherforgalom talán a városon kívülre kerül majd.

The post Eltűnt a megroggyant ház a Csengery utcából appeared first on Ikvahír.

Égetni fogják a Fertő tó nádasát

Január 13-án, szombaton nagyszabású tűzoltási gyakorlatot végeznek a Fertő tavon, Nyulas (Jois) térségében. Az ORF Burgenland beszámolója szerint a kísérlet több okból is érdekes, egyrészt, mert égetni fogják a nádast, ami egyébként a törvény szerint jelenleg tilos, másrészt méréseket is végeznek, hogy egy hasonló tűznek milyen pozitív és negatív hatása van a környezetre.

Fotó: ORF Burgenland / Mario Kanitsch
Fotó: ORF Burgenland / Mario Kanitsch

A nád égetése a 90-es évek óta tilos, a kísérlet eredményei alapján döntenek majd arról, hogy az a jövőben is így lesz-e, vagy például a tartományfőnök adhat-e engedélyt speciális esetében nádégetésre. A téma egyébként az utóbbi években többször is felmerült a Fertő tó nádasával kapcsolatban, ugyanis a mintegy 180 négyzetkilométeres nádas mintegy fele nagyon elöregedett már.

The post Égetni fogják a Fertő tó nádasát appeared first on Ikvahír.