Cégalapítás egyszerűen

Lassan beszüremkedik hazánkba is az a divatként terjedő tendencia, hogy az emberek bele akarna kezdeni valami újba, valami sajátba, hogy létre akarnak hozni valamit. A cégalapítás Budapest lakosai körében újabban egyre elterjedtebb. Értesüléseim szerint a nagyobb európai városokban már 10 évvel ezelőtt beindult ez a cégalapítással kapcsolatos lelkesedés, és a fiatalok egyre nagyobb arányban vágtak bele start up vállalkozásokba. Annak ellenére azonban, hogy nagyon divatos dolog manapság vállalkozóvá válni, érdemes komolyan átgondolni, hogy vajon valóban alkalmasak vagyunk –e arra, hogy létrehozzunk egy céget? Szerencsére számos olyan vállalkozás létezik ma már, mely segít az első lépésekben. A cégalapítás Budapest környékén és a nagyobb vidéki városainkban is sokkal egyszerűbb nekik köszönhetően. Első lépésként segítenek a számunkra legelőnyösebb cégforma kiválasztásában, a cég nevének kitalálásában, gazdasági – és jogi tanácsadással szolgálnak, emellett pedig segítenek a székhelyszolgáltatás megkötésében, és a könyvelési feladatok ellátásában, a bejegyzett cégek számára pedig olyan extra szolgáltatásokkal is tudnak segíteni, mint a tárgyalóterem biztosítása. Príspevok Cégalapítás egyszerűen zobrazený najskôr Blog search .

tovább:
Cégalapítás egyszerűen

Képzőtáborunkban járt Kata

A négy nap során olyan neves szakemberek tartottak bemutató edzésekkel egybekötött előadásokat a szép számban megjelent edzőknek, mint a Soproni Darazsak Akadémia intendánsa, a világ-bajnoki ezüstérmes szerb férfi válogatott másodedzője, Stevan Karadzic, klubunk vezetőedzője, Székely Norbert, a szerb kosárlabda edző és videóelemző, Igor Polenek és csapatunk, illetve a felnőtt női válogatott erőnléti edzője, Lukasz Trzaskoma. ‘Képzőtáborunkat meglátogatta saját nevelésű játékosunk, áprilisban a spanyol Valenciával Euroliga győzelmet aratott Honti Kata, aki beszámolt a légiós élet élményeiről, és válaszolt a gyerekek kérdésire. A női válogatottunk frissen megválasztott csapat-kapitányától megtudhattuk, hogy nagyon jól érezte magát Spanyolországban, minden edzésen a maximumot nyújtották a világsztárok is, a védekezésre fektették ott is a hangsúlyt, játékostársai közül négyen (!) is tudtak zsákolni, és ha visszatér egyszer szülőföldjére, akkor Sopronban szeretne majd újra kosarazni. Jelen pillanatban azonban a női válogatottra koncentrál, és reményei szerint ősztől, új csapatában, a madridi Rivas együttesénél sokkal nagyobb szerephez juthat. Ehhez ezúton is sok sikert kívánunk!

tovább:
Képzőtáborunkban járt Kata

2 órán keresztül beszélgettünk és oda jutottunk, hogy megpróbáljuk.

… … . -Kiváncsi voltam mikor fogják már végre megtenni. – nevetett. -Fuuuu tökre örülök nekik. – mosolyogtam.     Már Sopron főterén álltunk. Vártunk Nikire. Krisz mesélt róla dolgokat. Azt mondta, hogy nagyon jófej csajszi és már … …

tovább:
2 órán keresztül beszélgettünk és oda jutottunk, hogy megpróbáljuk.

Sopron, VOLT fesztivál, irodalom

… Idén, hogy az irodalomra szomjazó fesztiválozók is megkapják a magukét: a Hajtűkanyar és az Erlinpáholy csoport irodalmi sátrat állít (és remélhetőleg nem bont ideje előtt) a VOLT-on. A színes programban szerepelnek írók, költők, felolvasások, … …

tovább:
Sopron, VOLT fesztivál, irodalom