Képzőtáborunkban járt Kata

A négy nap során olyan neves szakemberek tartottak bemutató edzésekkel egybekötött előadásokat a szép számban megjelent edzőknek, mint a Soproni Darazsak Akadémia intendánsa, a világ-bajnoki ezüstérmes szerb férfi válogatott másodedzője, Stevan Karadzic, klubunk vezetőedzője, Székely Norbert, a szerb kosárlabda edző és videóelemző, Igor Polenek és csapatunk, illetve a felnőtt női válogatott erőnléti edzője, Lukasz Trzaskoma. ‘Képzőtáborunkat meglátogatta saját nevelésű játékosunk, áprilisban a spanyol Valenciával Euroliga győzelmet aratott Honti Kata, aki beszámolt a légiós élet élményeiről, és válaszolt a gyerekek kérdésire. A női válogatottunk frissen megválasztott csapat-kapitányától megtudhattuk, hogy nagyon jól érezte magát Spanyolországban, minden edzésen a maximumot nyújtották a világsztárok is, a védekezésre fektették ott is a hangsúlyt, játékostársai közül négyen (!) is tudtak zsákolni, és ha visszatér egyszer szülőföldjére, akkor Sopronban szeretne majd újra kosarazni. Jelen pillanatban azonban a női válogatottra koncentrál, és reményei szerint ősztől, új csapatában, a madridi Rivas együttesénél sokkal nagyobb szerephez juthat. Ehhez ezúton is sok sikert kívánunk!

tovább:
Képzőtáborunkban járt Kata