Ez maradt a fertőmeggyesi hajótűz után

Összesen 4 db kirándulóhajó, sétahajó, komp égett porig Fertőmeggyes (Mörbisch) kikötőjében hétfőn. A Schifffahrt Weiss hajóiról van szó, Hermann Weiss, a hajós vállalkozás egyik vezetője az ORF Burgenlandnak pedig meg is erősítette, hogy az ő hajóik égtek le. Elmondta azt is, hogy beszélt a vállalkozás két alkalmazottjával, akik poroltóval próbálták megfékezni a lángokat, azonban ők sem tudták megmondani, mitől tört ki a tűz. Olvasónk, Hajnalné Sal Krisztina a tűz után a helyszínen járt, és rengeteg fotóval látott el minket.

TELJES KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

eredeti link

Óriási tűz a Fertőn: több kirándulóhajó égett porig Fertőmeggyesen

32 autóval érkeztek a fertőmeggyesi kikötőbe a tűzoltók, több kirándulóhajó ugyanis lángra kapott. Hétfőn délután fél 2 körül érkezett a riasztás, mely szerint tűz ütött ki a kikötőben horgonyzó egyik hajón. Az első jelentések szerint személyi sérülés nem történt, viszont a tűz több másik hajóra is továbbterjedt. A rendelkezésre álló információk szerint összesen négy hajó semmisült meg a tűzben, aminek oltását nehezítette az erős északnyugati szél. Az ORF Burgenland tudósítása szemtanúk beszámolóját is idézi, akik több gázpalack robbanását is tapasztalták.

Kiemelt kép: ORF Burgenland

eredeti link

Úrnapi hajós békekörmenetet tartottak a Fertő tavon

Vasárnap Úrnapja alkalmából az Európai Borlovagrend közremködésével immáron 13. alkalommal tartottak hajós körmenetet. A körmenet során a Fertő tóról a négy égtájt szimbolizálva érkeztek hajók, melyek a tó egyik nevezetes pontjánál, a határvonal egyik töréspontjában elhelyezkedő mesterséges szigetnél, azaz a B0 határkőnél és az azon elhelyezett békekeresztnél találkoztak. Itt a résztvevők közösen megemlékeztek a vasfüggöny leomlásáról. Ez után mind a négy hajó félrevonult a közeli nádas szélére, majd Istentisztelet, illetve hagyományőrző bemutatóra került sor. Ez után a négy hajóból kettő Fertőmeggyesre indult. Az eseményen a határ mintkét oldaláról fúvószenekarok, hagyományőrzők vettek részt, ahogy az Istentisztelet is magyar és német nyelven zajlott. TELJES KÉPGALÉRIA ITT! VIDEÓ MEG ITT:

tovább:
Úrnapi hajós békekörmenetet tartottak a Fertő tavon

Nyikos Tivadar: Ellehetetlenítik a soproni sportegyesületeket

Nyikos Tivadar (Jobbik) ma sajtótájékoztatót tartott, melyben a soproni sportegyesületek ellehetetlenítéséről beszélt. Mint ismeretes, Fodor Tamás polgármester a közelmúltban olyan megdöbbentő döntést hozott, hogy nem járul hozzá ahhoz, hogy az 1900-ban alapított Soproni Football és Atlétika Club – Rövidített néven SFAC 1900, a nevében hangsúlyosabban használhassa a “Soproni” nevet, Soproni FAC 1900 formában. Dr. Fodor Tamást 2014 októberében 450 fős többséggel választották a soproniak polgármesternek! Mindezen szerény győzelem azonban nem hatalmazza fel őt arra, hogy packázzon a soproni sportegyesületekkel, civil szervezetekkel és polgárokkal! Felfoghatatlan, és egyben rossz döntést hozott! Ma ő határozza meg, hogy ki legyen a soproni, holnap azt is meg fogja mondani, hogy ki lehet magyar! Ízléstelennek tartom, hogy a Soproni nevet a sajátjaként kezeli. Nem tudott egyetlen ész érvet sem felhozni arra, hogy miért utasította el a klub megkeresését! Az nem elégséges ok, hogy az egyesület társadalmi elnöke Gőbl Gábor jobbikos önkormányzati képviselő. A gyermekek, fiatalok sportolását segítő egyesületek működését pártoktól függetlenül kell garantálnia az önkormányzatnak! A SFAC 1900 egyesület 120 soproni fiatal labdarúgó sportolása nem lehet párcsatározás áldozata! Hasonlóan negatív üzenetet küldött az evezős sportokban gyakorlati képzésében részesülő soproni középiskolásoknak, amikor tavaly októberben egyoldalúan felbontotta a Garabonciás Diáksport Egyesülettel a fertőparti evezős bázis használatára kötött szerződést. A város az idei nyáron egyetlen hajóegységet sem tud biztosítani az evezni vágyó soproni gyermekek számára! Végül a keresztény alapokon nyugvó Fidesznek azt a Jézusi gondolatot üzenem mindazon fiatalok nevében, akiknek a sportolását ellehetetlenítette: amit a legkisebbekkel tesztek, azt velem teszitek! -zárta szavait Nyikos Tivadar.

tovább:
Nyikos Tivadar: Ellehetetlenítik a soproni sportegyesületeket