Ballagások hétvégéje Sopronban is

Az ország egyik legszebb ballagásának tartják a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum búcsúztató ünnepségét, hiszen a hagyományok tiszteletben tartása mellett – az 1827-ben alakult Diákvármegye szokásaihoz híven – a mai napig a Lövérekben található Deák-kútnál tartják az ünnepségüket.

tovább:
Ballagások hétvégéje Sopronban is

Pörög a soproni lakásbiznisz, de meddig és hova?

Lehetetlen épeszű árakat találni a soproni ingatlan hirdetések között. Kiadó vagy eladó, mindegy, kereslet mindre folyamatosan van. Sopron belvárosában találni 1000 eurós bérleti díjakat is, ami már a bécsi mietwohnungok kategóriája, de 70 ezer forint alatt szinte semmi sincs. És még ehhez jön hozzá a legalább 2 havi kaució, meg a rezsi. Ennek ellenére, jönnek, és próbálnak sokan lakhatást nyerni Sopronban, a kedvezőbb életkörülmények reményében. Ha nagyobb egzisztenciális háttérrel rendelkezők akarnak itt letelepedni, azzal kell szembe nézni, hogy egyáltalán nem ritka a 300 ezer forintos négyzetméter ár sem. Nagyjából ennyiért kaphatunk egy új építésűt lakást az Aranyhegyen, vagy egy későmúltszázadit az Alsó-Lőverekben. A soproni Aranyhegyen jelenleg is öt-hat, egyenként legalább 10 lakásos ház épül. Az evangélikus temető és a 84-es főút közötti csonka telken szintén építenek egy 50 lakásos társasházat . Az egykori Matáv FC pálya területén, az alsó-lővereki József Attila utcában heteken belül már látható nyomai lesznek a Lővér-parknak . A 1,5 hektáros területen összesen 212 darab (!!!) lakás fog épülni, eleget téve a maximum 40%.os beépíthetőségnek. Mint a beruházó írja , “rendezési terv szerint „kisvárosias lakóterület” Sopron egyik legszebb részén.” “A „klasszikus” alsólővérektől ez a terület már elszakad. Az alsólővérekre jellemző, jobbára zártsorú lakóházak, a József Attila lakótelep, a volt postás étterem helyén épül új lakóház, az idősek otthona, a déli oldalról szomszédos lakóépület, a keleti oldal ’70-es évekre jellemző családi házai mind-mind más hangulatot hordoznak. “ Ezek után, az alábbi látványtervet megnézve, milyen párhuzamot lehet levonni a kettő között? Ez vajon milyen hangulatot fog hordozni? Kisvárosias? Hangulatos? Forrás:FÉSZ Több száz lakás fog még épülni a közeljövőben. A háztartásokhoz tartozik még egy autó is, ami szintén a környező utakat fogja szelni, amik állapota és befogadóképessége a jelenlegi helyzetben is már végesnek látszik. És még a lakókról nem is szóltunk, akik egészségügyi és oktatási helyzete is kérdéses lesz&#…

tovább:
Pörög a soproni lakásbiznisz, de meddig és hova?

Megújult a fertődi Esterházy-kastély kertje: 20 ezer rózsatő pompázik

Befejeződtek Győr-Moson-Sopron Megyében a fertődi Esterházy-kastély díszudvarának rekonstrukciós munkálatai: az ország egyik legszebb kastélyának díszudvara több ezer tő virággal várja a látogatókat.

tovább:
Megújult a fertődi Esterházy-kastély kertje: 20 ezer rózsatő pompázik

Kilencedik alkalommal tartották meg a Nyugat-magyarországi Egyetem adventi hangversenyét

Virágos karácsonyi ének címmel kilencedik alkalommal tartották meg a Nyugat-magyarországi Egyetem adventi hangversenyét ezüstvasárnapot követő szerdán a Közgazdaságtudományi Kar aulájában. A karácsonyra való lelki felkészülést segítő koncert a tízkarú egyetem ünnepi eseményeinek sorában az egyik legszebb hagyomány.

tovább:
Kilencedik alkalommal tartották meg a Nyugat-magyarországi Egyetem adventi hangversenyét

IV. BHG Bajnokság – versenykiírás

… … versenykiírás a tovább után: IV. BHG AMATŐR KISPÁLYÁS JÉGKORONG TORNA MAX. 10 CSAPAT RÉSZÉRE HELYSZÍN: BHG JÉGPÁLYA BP. XI. SOPRON ÚT 19. PÁLYA MÉRETE 31X 14M. IDŐPONT:   2010 . JÚNIUS 12. SZOMBAT 12.00-21.00-IG NEVEZÉSI DÍJ: CSAPATONKÉNT 35.000.- … …

tovább:
IV. BHG Bajnokság – versenykiírás

Pihenés a Tűztoronynál és kulináris élvezetek Sopronban…

… A közelmúltban felújított Palatinus Szálló a ” leghűségesebb város” Sopron egyik legszebb részén, a történelmi belvárosban a város … a liciten megvásárolható kuponnal Ön és kedves Partnere Sopron belvárosában pihenhet és csodálhatja meg a “leghűségesebb … …

tovább:
Pihenés a Tűztoronynál és kulináris élvezetek Sopronban…

Szállodai kényelem várja Családját a belváros szívében..

… A közelmúltban felújított Palatinus Szálló a ” leghűségesebb város” Sopron egyik legszebb részén, a történelmi belvárosban a város … a liciten megvásárolható kuponnal Ön és kedves Partnere Sopron belvárosában pihenhet és csodálhatja meg a “leghűségesebb … …

tovább:
Szállodai kényelem várja Családját a belváros szívében..