A Magyar Honvédség először a VOLT Fesztiválon

A június 26. és 30. között megrendezendő huszadik soproni VOLT Fesztiválon bemutatkozik a Magyar Honvédség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, valamint az Önkéntes Tartalékos Rendszer is.

tovább:
A Magyar Honvédség először a VOLT Fesztiválon

Az egyetem rektora is büszke Böszörményi Bencére

Könyvcsomaggal jutalmazta prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora Böszörményi Bencét, azt az egyetemi hallgatót, aki február 20-án Sopron belvárosában segítségére sietett a Széchenyi István Gimnázium kirabolt tanárnőjének.

tovább:
Az egyetem rektora is büszke Böszörményi Bencére

˝Mondj le egy sör áráról˝ az egyetemi sportnapon – fotók

Hatodik alkalommal rendezte meg a Tanár-Diák Sportnapot a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara. Az eseményen a frissen bejegyzett Rotaract Club Sopron a Cseresznye sori Gyermekotthon részére gyűjtött.

tovább:
˝Mondj le egy sör áráról˝ az egyetemi sportnapon – fotók

Választásokról és a voksok értékéről volt szó Sopronban

A Soproni Nyugdíjasegyetem nagy sikerű rendezvénysorozata keddi eseményén dr. Horváth Csanád, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar egyetemi docense előadásán vehettek részt a szépkorú hallgatók.

tovább:
Választásokról és a voksok értékéről volt szó Sopronban

Választásokról és a voksok értékéről volt szó Sopronban – Fotók

A Soproni Nyugdíjasegyetem nagy sikerű rendezvénysorozata keddi eseményén dr. Horváth Csanád, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar egyetemi docense előadásán vehettek részt a szépkorú hallgatók.

tovább:
Választásokról és a voksok értékéről volt szó Sopronban – Fotók

„Egyszer még visszajövök ” – Herbszt Zoltán emlékezete

A Katedra és az együttes zenészbarátai december 17-én, szombaton 16:30-kor, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar aulájában mutatják be élő koncerten azt a hanglemezt, amelyet a Széchenyi István Gimnázium Herbszt Zoltán halálának évfordulójára adott ki és ittmutatják be azt a kötetet, amely a fiatalon eltávozott költő munkáinak eddigi legteljesebb kiadása.

tovább:
„Egyszer még visszajövök ” – Herbszt Zoltán emlékezete

Dizájn innovációs műhelyt adtak át a soproni egyetemen

A grafikával foglalkozó egyetemisták arculati terveket, ismertetőket készíthetnek, az animátorok báb- és gyurmaanimációkat állíthatnak elő a dizájn innovációs műhelyben, amelyet szerdán adtak át a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni Alkalmazott Művészeti Intézetében (AMI).

tovább:
Dizájn innovációs műhelyt adtak át a soproni egyetemen

Oxigénpalack nélkül a Lhoce csúcsán – élménybeszámoló a NYME-n – galéria

A tavaszi Lhotse expedícióval a Mount Everest közvetlen közelében járt Gál László hegymászó, aki a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Világjáró Klub közös szervezésében október 18-án, kedden 18 órakor élménybeszámolót tart a kar Erzsébet utcai aulájában.

tovább:
Oxigénpalack nélkül a Lhoce csúcsán – élménybeszámoló a NYME-n – galéria

Turisztikai workshop a Vasfüggöny mint turisztikai termék innovatív termékfejlesztéséről és értékesítéséről

Turisztikai ötletbörzét és szakértői találkozót tartanak a Vasfüggöny mint turisztikai termék innovatív termékfejlesztéséről és értékesítéséről október 11-én, kedden 14 órától a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán.

tovább:
Turisztikai workshop a Vasfüggöny mint turisztikai termék innovatív termékfejlesztéséről és értékesítéséről

A Faipari Mérnöki Kar megnyitóját tartották

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának aulájában tartotta a Faipari Mérnöki Kar tanévnyitó ünnepségét, amelyen Sopron városa nevében dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte a diákokat és tanári kart, akiknek sikeres új tanévet kívánt.

tovább:
A Faipari Mérnöki Kar megnyitóját tartották

Értéket teremtenek : Egyetemi tanévzáró diplomaosztással

A Közgazdaságtudományi Kar aulájában tartották ma a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara diplomaátadó ünnepségét, amely egyben a Nyugat-magyarországi Egyetem központi tanévzáró ünnepélye is volt.

tovább:
Értéket teremtenek : Egyetemi tanévzáró diplomaosztással

Soproni kórház és NYME: Oktatásban és kutatásban együttműködnek

Az oktatásban, továbbképzésben és a közös pályázati lehetőségekben kamatozhat az Erzsébet oktató kórház, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem között csütörtökön létrejött együttműködési keretmegállapodás.

tovább:
Soproni kórház és NYME: Oktatásban és kutatásban együttműködnek

Valétálás – búcsúznak az alma matertől és Soprontól az egyetemi hallgatók

Május 7-én búcsúznak a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki, Faipari Mérnöki és Közgazdaságtudományi Karainak végzős hallgatói az alma matertől és Soprontól.

tovább:
Valétálás – búcsúznak az alma matertől és Soprontól az egyetemi hallgatók

Költségvetési felügyelőt kapott a Nyugat-magyarországi Egyetem

Két egyetemhez és egy hivatalhoz költségvetési főfelügyelőt, míg három másik egyetemhez és egy intézethez költségvetési felügyelőt rendelt ki azonnali hatállyal a kormány – az erről intézkedő határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

tovább:
Költségvetési felügyelőt kapott a Nyugat-magyarországi Egyetem

Indokolatlan a jód tabletta szedése Sopronban

A Nyugat-magyarországi Egyetemen a Faipari Mérnöki Karon működik az Országos Sugárjelző és Ellenőrző Rendszer (OSJER) egyik laboratóriuma. A labor munkatársai folyamatosan ellenőrzik a sugárzási szintet. A gamma dózis teljesítményt az egyetem soproni főépületén elhelyezett detektorral mérik és 10 percenként rögzítik az adatokat. Ezek az adtok több más labor adataival együtt a világhálón a omosjer.reak.bme.hu címen

tovább:
Indokolatlan a jód tabletta szedése Sopronban

Tehetségnap – Sopron 2011.

A Magyar Géniusz Program és a Nyugat-magyarországi Egyetem közös szervezésében, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Tehetségpont, a Burgenlandi Pedagógiai Főiskola szakmai támogatásával tartották az egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán a „Komplex tehetséggondozás és tehetségmenedzsment a közoktatásban és a felsőoktatásban” elnevezésű, Géniusz-konferenciát.

tovább:
Tehetségnap – Sopron 2011.

Március 15-én a Nyugat-magyarországi Egyetem több oktatója rangos kitüntetésben részesült

A március 15-iki nemzeti ünnep alkalmából Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt és Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéseket adott át az Iparművészeti Múzeum Dísztermében. A Nyugat-magyarországi Egyetem több oktatója rangos kitüntetésben részesült.

tovább:
Március 15-én a Nyugat-magyarországi Egyetem több oktatója rangos kitüntetésben részesült

Borversenyen választották ki az egyetem 2011-es reprezentatív borait

A Nyugat-magyarországi Egyetem és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. szervezésében február 2-án, szerdán borversenyt tartottak az egyetem soproni campusában. A megmérettetésre a Soproni borvidék kőszegi, soproni, valamint a vaskeresztesi körzet termelőitől összesen huszonnyolc minta érkezett.

tovább:
Borversenyen választották ki az egyetem 2011-es reprezentatív borait

A Nyugat-magyarországi Egyetem hírei

Mindentudás Egyeteme a Nyugat-magyarországi Egyetemen – Február 2-án választják ki a Nyugat-magyarországi Egyetem idei borait – Építészeti értékeink Selmectől Sopronig -Díjazzák a hallgatói kreativitást a Nyugat-magyarországi Egyetemen a Technológia Transzfer Iroda segítségével

tovább:
A Nyugat-magyarországi Egyetem hírei

Sopron kiváló pedagógusa díjjal tüntették ki dr. Folcz Tóbiást

Az önkormányzat ˝Sopron kiváló pedagógusa˝ elismeréssel díjazta dr. Folcz Tóbiást, a Nyugat-magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola szakmai igazgatóhelyettesét, az intézmény szakképzési irányítóját.

Kitüntetés az egyetemi sportegyesületnek

A közgyűlés döntése alapján Civitas Fidelissima díjat kapott nemrégiben a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni sportegyesülete a Soproni Műegyetemi Atlétikai és Football Club (SMAFC), a minőségi sport szervezésében játszott szerepéért.

tovább:
Kitüntetés az egyetemi sportegyesületnek

Kitüntetést adtak át az egyetemi sportegyesületnek

A közgyűlés döntése alapján Civitas Fidelissima díjat kapott nemrégiben a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni sportegyesülete a Soproni Műegyetemi Atlétikai és Football Club (SMAFC), a minőségi sport szervezésében játszott szerepéért.

tovább:
Kitüntetést adtak át az egyetemi sportegyesületnek

Ajándékok sportolóktól soproni óvodásoknak

Két mobil kosárlabdapalánkot és húsz, az egyesület nevével díszített labdát ajándékozott a SMAFC a Nyugat-magyarországi Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvodájának. Az egyesület a legkisebbek körében is elkezdi az utánpótlás-nevelést.

tovább:
Ajándékok sportolóktól soproni óvodásoknak

Kilencedik alkalommal tartották meg a Nyugat-magyarországi Egyetem adventi hangversenyét

Virágos karácsonyi ének címmel kilencedik alkalommal tartották meg a Nyugat-magyarországi Egyetem adventi hangversenyét ezüstvasárnapot követő szerdán a Közgazdaságtudományi Kar aulájában. A karácsonyra való lelki felkészülést segítő koncert a tízkarú egyetem ünnepi eseményeinek sorában az egyik legszebb hagyomány.

tovább:
Kilencedik alkalommal tartották meg a Nyugat-magyarországi Egyetem adventi hangversenyét

…Gyümölcs a jogobellában?

… … Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar ME-CTFK Sárospatak Nyugat-Magyarországi Egyetem – Benedek Elek Pedagógiai Kar NYME-BPK Sopron Pécsi Tudományegyetem- Illyés Gyula Főiskolai Kar PTE-IFK Szekszárd Szet István Egyetem- Pedagógiai Kar SZIE-PK … …

tovább:
…Gyümölcs a jogobellában?

Együttműködésre léptek a gazdaság fejlesztéséért

Együttműködési megállapodást írt alá hétfőn a Sopron–Fertőd Kistérségi Társulás nevében Fodor Tamás soproni polgármester, a szervezet elnöke dr. Székely Csabával, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaság-tudományi Kar dékánjával.

Megáldották a betlehemet Sopronban

Sopronban a Fő téren sűrű hóesés közepette vasárnap este megáldották a mindenki karácsonyfája melletti betlehemet, amelyet a Tanulmányi Erdőgazdaság a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetével közösen állított fel.

tovább:
Megáldották a betlehemet Sopronban

2010.09.29 Sopron – CIB Országos E-kereskedelmi Road Show

… … CIB országos e-kereskedelemi Road Show állomáshelye: Sopron . A programról részletesebben a SzEK.org oldalon lehet … : Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Aulája (9400 Sopron , Erzsébet u. 9.) Jelentkezés: SzEK.org jelentkezési űrlap. … …

tovább:
2010.09.29 Sopron – CIB Országos E-kereskedelmi Road Show

Midas király érintése – a debreceni e-kereskedelmi roadshow margójára

… … – Harisnyadiszkont webáruház A CIB Bank Országos e-Kereskedelmi Szakmai Nap Roadshow következő állomása: SOPRON Nyugat-magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar (NyME-KTK) 9400 Sopron , Erzsébet u. 9. … …

tovább:
Midas király érintése – a debreceni e-kereskedelmi roadshow margójára