Lámfalussy Sándor nevét viseli a közgazdaságtudományi kar

A világhírű közgazdászprofesszor, az Euró egyik atyjaként ismert Lámfalussy Sándor nevét veszi fel a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara. Az oktatási intézmény épületében, a Lámfalussy-család tagjainak jelenlétében felavatták az Európai Központi Bankot megalapító, pénzügyi-gazdasági szakember emléktábláját. A közgazdaságtudományi kar Lámfalussy-emlékérmet is készíttetett, amelyet évente egy alkalommal adnak majd át a kari tanács döntése alapján. Lámfalussy Sándor több szálon is kötődik megyénkhez: 1929-ben Kapuváron született, majd Sopronban volt bencés diák. 1949-ben Belgiumban telepedett le, ahol a Leuveni Katolikus Egyetemen végezte tanulmányait, ezután Oxfordban szerzett doktori címet. Az amerikai Yale, valamint a Leuveni Egyetemen professzorként tanított. 1976-tól a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankjánál dolgozott gazdasági tanácsadóként, majd 1985-ben ugyanitt vezérigazgató lett. Az ún. Delors-bizottság tagjaként részt vett az Európai Monetáris Unió megvalósítási tervének kidolgozásában. Lámfalussy Sándornak az Európa Monetáris Intézet első elnökeként komoly érdemei voltak a közös európai fizetőeszköz, az Euró megalkotásában és bevezetésében. Emellett fontos szerepet töltött be az euró-övezeti árstabilitás fenntartása, így az egységes pénznem vásárlóerejének megőrzésért felelős, Európai Központi Bank megalapításában. A magyar származású közgazdászprofesszor publikációi világszerte ismertek a pénzügyi-gazdasági szakemberek körében. Munkásságát a belga király bárói címmel, a francia elnök pedig a Becsületrend parancsnoki fokozatával ismerte el. Lámfalussy Sándor 1998-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia, 2008-tól pedig a Bölcsek Tanácsának tagja. 2001-ben a Corvin-lánc kitüntetettje lett, 2004-ben a Közgazdaságtudományi Kar előterjesztése alapján a Nyugat-magyarországi Egyetem díszdoktorai közé fogadta. 2013-ban pedig az egyik legmagasabb szintű állami elismerést, a Magyar Szent István Rend kitüntetést vehette át. 2015-ben hunyt el. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara idén márciusban kereste meg hivatalosan a Belgiumban élő Lámfalussy-családot. Az özvegy, és a szellemi hagyatékot kezelő Christoph Lámfalussy pozitívan fogadták a névfelvételi kérelmet. A beleegyező nyilatkozat aláírása után, az egyetem Közgazdaságtudományi Kara 2016. október 13-án veszi fel hivatalosan Lámfalussy Sándor nevét. „Büszke vagyok arra, hogy a …

tovább:
Lámfalussy Sándor nevét viseli a közgazdaságtudományi kar

Füzetcsomagot kaptak ajándékba az elsősök és a másodikosok iskolakezdésre

A soproni önkormányzat képviseletében Simon István alpolgármester nyitotta meg hivatalosan a 2011–2012-es tanévet szerdán, a Gárdonyi-iskola ünnepségén, ahol személyesen nyújtotta át a diákoknak az önkormányzat ajándékaként az elsősök és másodikosok füzetcsomagját.

tovább:
Füzetcsomagot kaptak ajándékba az elsősök és a másodikosok iskolakezdésre