Olyan burgert ehettem, ami nincs is az étlapon

Még hogy a közösségi média csak negatív hatással bír. Az egyik soproni kérdezz-felelek csoportban tettem fel egy kérdést, mégpedig hogy Sopronban hol lehet smashed burgert kapni. Egyértelmű választ igazából senki nem tudott adni, de rengeteg hozzászólás érkezett, sokan pedig a 762 Smokehouset javasolták, be is tagelték az üzemeltetőket. Ennek köszönhetően egy olyan ajánlatot kaptam, amire álmomban sem gondoltam volna: bár az étlapon nincs rajt, csak nekem elkészítik a smashed burgert.

De mi is az a smashed burger? Amerikából származó hamburger fajta, mely elkészítése során egy „hagyományos” burgerhez képest nem formázott, vastag húspogácsát használnak, hanem a kiadagolt húst sütés közben rostlapon, vagy serpenyőben vékonyra préselik. Magyarországon mostanában a közösségi platformoknak köszönhetően elképesztő népszerűségnek örvend: Budapesten, Debrecenben, de már Szombathelyen is nyílt kifejezetten smashed burgerező, ahol helyenként akár több órát (!) is kell várni, hogy a kiszolgálás megtörténjen, akkora az érdeklődés. Itt van például The Raven Croaks Bandi videója.

Na de milyen volt a 762 smashed burgere? Röviden-tömören: nagy és tartalmas. Igazából semmi negatívat nem tudok mondani, az egész omlós és szaftos volt, de nem annyira, hogy utána zuhanyozni kelljen. Azokhoz képest, amit eddig láttam, a különbség az volt, hogy itt vastagabb bucit használtak, de a 762-ben ez a sztenderd. A hús, a sajt és a szósz is kiválóan harmonizált. Esetleg még némi bacon jöhetett volna.

Itt épp nagy szakértelemmel fogyasztom az ételt.

Na de fel is teszem az ultimate kérdést:

Loading poll ...

A 762 Smokehouse-nak pedig köszönöm a lehetőséget! Finom volt!

The post Olyan burgert ehettem, ami nincs is az étlapon appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Burgermeister: kulináris élvezetek a belvárosban

Stábunk ezalkalommal a Széchenyi téren található Ottimo Burger -t látogatta meg. A hely nemrég esett át tulajdonosváltáson, de ez egyáltalán nem ment a minőség rovására. Ha az ember viszonylag megfizethető áron finomat szeretne enni, ajánlott a hely. Persze javítanivaló mindenhol van, itt is. És még valami: végre ketten teszteltünk kaját! Burgermeisterin alias Csokibűnöző egy vega burgert, én pedig egy Barbecue burgert kóstoltam meg! A végeredményt pedig a videóban láthatjátok. Az étlapon egyébként mindenféle földi jót találtok, olyan dolgokat is, amiket a városban sehol máshol nem kapni, hamburger, kebab, quesadilla, fajitas, chili con carne, és így tovább… Ottimo Burger a Facebookon Ottimo Burger a Foursquare -en Csokibűnöző az Instagramon Csokibűnöző a Facebookon

tovább:
Burgermeister: kulináris élvezetek a belvárosban

Burgermeister – A soproni DKettő

Eltelt egy év, Burgermeister nélkül. Épp itt volt az ideje, hogy felélesszük a sorozatot! Jönnek az újabb epizódok, lássuk is, hova látogattunk el ez alkalommal. December 4-én nyílt Sopronban a DKettő gyorsétterem, mégpedig a Mátyás király utcában, a buszmegállónál. Egy hasonló, vagy mondjuk inkább, hogy azonos nevű kajálda található Kópházán is, mely már évek óta működik, és egyébként is szerepelt a listánkon, azon éttermek között, amiket meg szerettünk volna látogatni. Erre most remek alkalom jelentkezett, hiszen mi lehettünk az első vásárlók, 9 órakor ugyanis már be is engedtek minket. Hogy mit rendeltünk? Én egy sima hamburgert kértem, mely elég méretesre sikeredett, és egész finom is volt. Emellett ittam még egy cappucino -t is, ezért a két dologért pedig összesen 1190Ft-ot fizettem. DKettő Sopron a Foursquare -en Hamarosan újabb epizóddal jelentkezünk!

tovább:
Burgermeister – A soproni DKettő

Burgermeister 2. – Az ötös Niki

Az első rész után folytatjuk a Burgemeister sorozatot. Ezalkalommal a soproni GYSEV pályaudvar melletti Niki pékségbe látogattunk el. Elvileg van valami száma is, talán 5-ös, de ez a hely talán az egyetlen Niki, ami nem zár be évente, és nem …

tovább:
Burgermeister 2. – Az ötös Niki