Sei keine Drecklschleuder! Ne szemetelj!

A “Sei keine Dreckschleuder” kampány idén már nyolcadik alkalommal került megrendezésre Burgenlandban. A célja nem más, mint az útszéli szemét, az eldobott hulladék problémájára való felhívás. Burgenland tartomány úthálózata mentén annyi szemét gyűlik össze, hogy összeszedésük költsége évente másfél millió euróra rúg. Az elmúlt években ráadásul nem csökkent az eldobott szemét mennyisége az utak mentén, ugyanakkor pozitívumként értékelhető, hogy nem is nőtt. A kampányt Burgenland tartomány, az ORF Burgenland, a Landesumweltanwaltschaft valamint a Burgenlandi tartományi szemétszállítási közösség szervezi minden évben. Idén már március 27-e és április 2-a között rádióban és TV-ben is pörgött a szpot, ami július 3-a és 9-e között is képernyőre illetve rádióba kerül. Mivel egy 8 éve futó kampányról van szó, azért is fogadtam érdeklődéssel azokat a táblákat, amelyek nemrég több, a Soproni járással határos járás határátkelőinél is feltűntek, magyar nyelven: “Ne szemetelj! Az útárok nem szeméttelep”. Nekem az ugrott be, hogy végre valami magyarul is ki van írva, nem pedig az, hogy ez egyfajta utalgatás lenne bizonyos illetők, vagy egy nép viselkedésére. Utalgatás? Ugyan már, ilyen táblák évek óta vannak Burgenlandszerte, persze nem magyar nyelven, az tény. De eddig meg mindenki azon problémázott, hogy nincs kiírva semmi magyarul. Hát tessék, most ki lett írva. Ugyan nem jártam mostanában arra, de el tudom képzelni, hogy például Köpcsénynél (Kittsee) ugyan ilyen tábla van, csak szlovákul. Szóval nyugalom, semmi ok az aggodalomra, a magyar nyelvű táblák is csak a tartományi kampány részei . Minden esetre ha én valakit látok, aki épp szemetet dob ki a kocsijából, akár Burgenlandban, akár Nyugat-Dunántúlon, akár osztrák rendszámú, akár magyar rendszámú, nemtetszésemet jelzem felé valamilyen módon. És nektek is ezt javaslom. Talán Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is szükség lenne egy ilyen kampányra…

tovább:

Indul a magyar gyermekóra Felsőőrött

Szeptember 12.-től indul ismét a játékos gyermekóra foglalkozás Felsőőrött a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület székházában. Minden pénteken 13:45 és 15 órakor kerül sor a Játékos gyermekórára Dowas Katalin, kétnyelvű óvónő vezetésével 3 – 6 éves korú gyermekek számára.

tovább:
Indul a magyar gyermekóra Felsőőrött

Tehetségnap – Sopron 2011.

A Magyar Géniusz Program és a Nyugat-magyarországi Egyetem közös szervezésében, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Tehetségpont, a Burgenlandi Pedagógiai Főiskola szakmai támogatásával tartották az egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán a „Komplex tehetséggondozás és tehetségmenedzsment a közoktatásban és a felsőoktatásban” elnevezésű, Géniusz-konferenciát.

tovább:
Tehetségnap – Sopron 2011.

Együttműködő bajtársak – szövetség Sopron és Burgenland között

Lackendorfban (Lakfalva) együttműködési megállapodást írt alá a Soproni Rendőr Nyugdíjasok Baráti Köre és a Radeczky Feldmarschall Bajtársi Szövetségi Egyesület Burgenlandi Tartományi Egyesülete.

tovább:
Együttműködő bajtársak – szövetség Sopron és Burgenland között

Fegyveres rablót keresnek

A Burgenlandi Tartományi Rendőrparancsnokság rablási osztálya nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki 2009. szeptember 28-án este 9 óra 12 perckor fegyverrel fenyegetőzve kirabolta a határ menti – Sopronhoz közeli – Unterpetersdorf diszkont benzinkútját.

tovább:
Fegyveres rablót keresnek