Új lámpák a város több pontján, közvilágítási körkép

Jó régen járt már a Google autó Sopronban, az utcaképen még a régi lámpák is láthatóak a Vásárcsarnoknál, a Csarnok utcáról nyíló kis szervízúton. Ezeknek egy ideje már csak a hűlt helye volt meg, most viszont végre komoly előkészítés és mérnöki munka segítségével megvalósulhatott az új lámpák kihelyezése. Ettől persze a piac ábrázata nem lett jobb, de legalább ép és működő lámpatestek vannak már itt is.

Apropó közvilágítás, a Kőműves közben is lett egy kisebb újdonság egy napelemes lámpa személyében. Az Árpád utcai parkolóban voltak ilyenek, egészen addig, amíg el nem kezdték az ásatásokat, akkor a lámpák eltűntek, talán azok közül lett most az egyik a Kőműves közbe kihelyezve?

Nagyon úgy néz ki, hogy ez egy ilyen közvilágításos összefoglaló cikk lett, ugyanis van itt még valami, mégpedig egy érdekes jelenség: A Balfi utca egy szakaszán egészen pontosan 5 napon keresztül éjjel-nappal világítottak a közvilágítási lámpák. Az áramszolgáltató akkor szokott ilyesmit csinálni, amikor épp rendbeteszik a problémás lámpatesteket, most viszont ilyen nem történt, az utolsó napon is ugyanúgy 3-4 lámpa volt működésképtelen az útszakaszon.

És végül, de nem utolsó sorban: szinte csodának mondható, de áthelyeztek egy közvilágítási lámpát oszloppal együtt, ami eddig egy gyalogkerékpárút kellős közepén volt. A helyszín a Győri út, a városi kerékpárosok és gyalogosok nevében pedig nem tudok eléggé hálásnak lenni. Köszönjük!

eredeti link

Új lámpák a város több pontján, közvilágítási körkép

Jó régen járt már a Google autó Sopronban, az utcaképen még a régi lámpák is láthatóak a Vásárcsarnoknál, a Csarnok utcáról nyíló kis szervízúton. Ezeknek egy ideje már csak a hűlt helye volt meg, most viszont végre komoly előkészítés és mérnöki munka segítségével megvalósulhatott az új lámpák kihelyezése. Ettől persze a piac ábrázata nem lett jobb, de legalább ép és működő lámpatestek vannak már itt is. Apropó közvilágítás, a Kőműves közben is lett egy kisebb újdonság egy napelemes lámpa személyében. Az Árpád utcai parkolóban voltak ilyenek, egészen addig, amíg el nem kezdték az ásatásokat, akkor a lámpák eltűntek, talán azok közül lett most az egyik a Kőműves közbe kihelyezve? Nagyon úgy néz ki, hogy ez egy ilyen közvilágításos összefoglaló cikk lett, ugyanis van itt még valami, mégpedig egy érdekes jelenség: A Balfi utca egy szakaszán egészen pontosan 5 napon keresztül éjjel-nappal világítottak a közvilágítási lámpák. Az áramszolgáltató akkor szokott ilyesmit csinálni, amikor épp rendbeteszik a problémás lámpatesteket, most viszont ilyen nem történt, az utolsó napon is ugyanúgy 3-4 lámpa volt működésképtelen az útszakaszon. És végül, de nem utolsó sorban: szinte csodának mondható, de áthelyeztek egy közvilágítási lámpát oszloppal együtt, ami eddig egy gyalogkerékpárút kellős közepén volt. A helyszín a Győri út, a városi kerékpárosok és gyalogosok nevében pedig nem tudok eléggé hálásnak lenni. Köszönjük!

tovább:
Új lámpák a város több pontján, közvilágítási körkép

Hogyan törnek be a belváros lámpái?

A szűkebben vett soproni belváros autentikus közvilágítási lámpatestekkel lett felszerelve. Többet az elmúlt néhány évtizedben, többet pedig pár éve raktak ki a városfal felújításának kapcsán. Rejtélyes körülmények között ezek azonban rendre megrongálódnak. Leginkább olyan lámpatestekről van szó, melyek önálló oszlopon találhatóak, ház homlokzatára helyezett egységeknél kevésbé jellemző ez a probléma. Előbbieknél azonban egyszerűen nem tudom ép ésszel felfogni, mi történik az antik hatású lámpatestek üvegével? Magától ugyebár csaknem törnek be, arra tudok csak gondolni, hogy valakik szántszándékkal rongálják a lámpákat, és ezzel károsítják a város eszközparkját és a városképbe is belerondítanak. Emellett nyilván nem véletlenül zártak ezek a lámpatestek, az esővíz áztatása sincs az elektronikára túl jó hatással. Tényleg lehetséges lenne, hogy valakik egy olyan lámpa üvegét is kidobják, amin térfigyelő kamera található, vagy egyszerűen csak a szél mozgatja az üveglapokat, és ezért mennek tönkre?

tovább:
Hogyan törnek be a belváros lámpái?

Sötétbe borul a Várkerület?

Az utóbbi hetekben a Sopronban közlekedők csodálhatták a karácsonyi díszkivilágítást. A korszerű LED-es fényfüzérek, formák ráadásul energiatakarékosak is, és mind a klasszikus régi, mind a modern új várkerületi villanyoszlopokon megtalálhatóak voltak. Érdekesség azonban, hogy valami történhetett a Várkerület bizonyos szakaszain, ugyanis több lámpatest is van, mely nem világít. Ezáltal bizonyos útszakaszok, de főleg a kerékpárút és a gyalogos rész több helyen teljesen sötét…

tovább:
Sötétbe borul a Várkerület?