Eltűnhet az egyik soproni csomagautomata

2014-ben írtuk , hogy Webox csomagautomata létesült Sopronban, az Interspar mellett. Egy évvel később az épületben megjelent egy másik cég által, konkrétabban a Foxpost által üzemeltetett csomagautomata is. Másfél hete jelentették be, hogy a Foxpost felvásárolta a másik vállalatot, ahol pedig mindkét cég jelen volt automatával, az egyiket más helyszínre költöztetik. Országszerte (Magyarországon) így 142 helyen lesz automata. Fotó: IkvaHír archívum

tovább:
Eltűnhet az egyik soproni csomagautomata

Motorosoknak szánt burkolati jeleket tesztelnek

A Kuratorium für Verkehrssicherheit (Közlekedésbiztonsági Kuratórium) új útburkolati jeleket tesztel Burgenlandban, Alsó-Ausztriában, és Karintiában. A legtöbb motoros baleset úgy történik a közutakon, hogy a motoros nagy sebességgel halad, a kanyart pedig a másik oldalra áttérve veszi be, azaz a másik sávba, ahol pedig épp jön szemből valaki. A tesztként felfestett ellipszisformák és téglalapok útmutatást nyújtanak a motorvezetőknek, hogy meddig javasolt kitérniük sávjukban egy ívben. Karintiában már több pozitív visszajelzés is érkezett a jelzések hatékonyságával kapcsolatban, ha másutt is beválnak, Ausztriában országszerte feltűnhetnek az új útburkolati jelek. 2015-ben 83-an haltak meg motoros balesetben Ausztriában, de több, mint 4000 motorosokhoz köthető sérüléses baleset is történt az országban. (kiemelt kép: KFV)

tovább:
Motorosoknak szánt burkolati jeleket tesztelnek