Térségünkben is sok gondot okozott a viharos szél
Megújult a vállalkozókat segítő portál
A Magyar Innovációs Szövetség elismerésben részesítette a fiREG tűzvédelmi szoftvert
Elérte a 3 milliót a beoltottak száma
Gabby Williams az Év Védőjátékosa!
Török Zoltán: negyedszer is jó érzés négyes döntőben szerepelni
Még két napig várja a NAV az SMS-eket
Újra igénybevehető a Széchenyi István Városi Könyvtár kapualji szolgáltatása
A SOSZI ingyenes védőfelszereléssel segíti a járvány elleni küzdelmet
Itt vannak a nyitás következő lépései
Ruházatából került elő a kábítószergyanús anyag
Gagarin első emberként pontosan 60 éve jutott ki a világűrbe
Május 2-ig biztosan maradnak a korlátozások Bécsben és Alsó-Ausztriában
Szeszélyes április
48 milliárd forinttal támogatják a falusi boltokat
Köszönet a háziorvosoknak
Belekötött, majd ököllel ütötte meg vitapartnerét
Odafigyeléssel megelőzhetőek a szabadtéri tüzek!
Érettségi: főszabályként írásbeli vizsgákat tartanak, de lesznek új kivételek
Kvíztúra a Soproni Parkerdőben
Az utak menti illegális szemét felszámolására fókuszál a héten a Magyar Közút
Sétával és koszorúzással ünnepelték a magyar költészet napját – Galériával
A Széchenyi-expedíció
Különleges versrészletekkel idézi fel a magyar költészet napját az Eszterháza Központ
Egy nap alatt két motoros szenvedett balesetet
Az éj leple alatt lopott telefonokat a soproni férfi
A koronázás, ahol Esterházy „Fényes” Miklós mindenkin túltett
Melléképület gyulladt ki Vitnyéden
Idén is várják az ifjú kócsagőrök jelentkezését
Szombattól lehet beiratkozni az általános iskolákba, 95 ezer hatéves gyerek készül első osztályba
Az utcán verekedett két ember Csornán, a rendőrség garázdaság miatt vádemelést javasol
Kiemelt szerepet kap a természet védelme a Fertő tavi beruházás során
Mozgásnépszerűsítő programokat szervez a MASPORT
Verseket hallhatnak a Sopron Plaza vásárlói a magyar költészet napján
Állatokkal suttogó aranyérmes
Hasznos tanácsok az szja-bevallási tervezethez
A Magyar Posta arculati elemeit használják adathalászok
Ingyenes védőfelszerelést biztosít a Soproni Szociális Intézmény
Egyre közelebb az új uszoda átadásához
Ittas járművezetés a gyanú
Május 10-én nyitnak a középiskolák, csak írásbeli érettségi lesz
Szentmisét tartottak Gróf Széchenyi István halálának évfordulóján
Sopron is csatlakozott az országos online holokauszt megemlékezéshez
Július 1-től megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége
Áprilisban is várják a véradókat
A magyar költészet napjára készül a Soproni Múzeum
Gróf Széchenyi Istvánra emlékezünk
Túllépték a 20 ezer beoltottat a soproni oltóponton
3 millió beoltottnál dönt a kormány a nyitás következő lépéseiről
Egy hét múlva esedékes az általános iskolai beiratkozás
Rákellenes nap: félórás mozgással hívják fel a figyelmet a daganatos megbetegedésekre
Április 19-ig meghosszabbítják a védelmi intézkedéseket
Buktatókkal volt tele az út a rájátszásba
Fölöttébb zaklatott alapszakaszt tudhat maga mögött csapatunk, amely a sok-sok nehézség ellenére VÉGÜL bejutott a rájátszásba. Együttesünknek – ahogy egyébként riválisaink többségének is – rengeteg problémával kellett megküzdenie az alapszakasz alatt. A sorozatosan, szinte folyamatosan felmerülő gondok, nehézségek láttán talán joggal érezhettük úgy, hogy riválisaink többségénél is több nehézséggel kellett megküzdenünk a bajnoki alapszakaszban. Görög szakvezetőnkkel, Kostas Flevarakisszal próbáltuk értékelni az alapszakaszban történteket
– Harmadik irányítóját és második centerét “fogyasztja” a szezonban csapatunk. Kostas, ha visszaemlékszel rá, hány alkalommal kellett újra kezdened a csapat építését? – kérdeztük edzőnket.
– Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy az évad elején gyakorlatilag minden hét az újratervezés jegyében telt – mondta már nevetve visszagondolva a kezdeti nehézségekre Kostas. – Volt, hogy a huszonhárom év alatti fiataljaink többsége “dőlt ki”, de az is előfordult, hogy felnőtt korú magyar játékos nélkül kellett kiállnunk a mérkőzésre. Az első irányító csere után, a decemberi hónapot gyakorlatilag első centerünk, Tyler Wideman nélkül játszottuk le. Amikor pedig úgy döntöttünk, nem várunk tovább, hanem váltunk és meg is jött az új középjátékos James Padgett és lejátszotta első meccsét, a következő napon fogta magát és távozott az irányítónk, Jackson – gyakorlatilag kezdhettünk minden elölről.
– Melyik volt a legnehezebb és a legjobb, legsikeresebb időszak az alapszakaszban?
– A legnehezebb pont az előbb említett januári periódus volt, amikor megjött és lejátszotta első meccsét Padgett, másnap pedig Jackson távozott. Kellett keresni egy újabb irányítót, a harmadikat, majd őt és a centert is be kellett építeni a csapatba. Közben három-négy naponta játszottuk a mérkőzéseket. Ekkor előfordult, hogy akadtak akik úgy voltak kénytelenek játszani, hogy sérülésekkel bajlódva nem voltak teljesen egészségesek, így nem tudtak teljes értékű edzésmunkát végezni. Az egyetlen igazán gyenge meccsünk is erre az időszakra esett, a fehérvári vereség. A legjobb szakaszunknak egyértelműen az alapszakasz végén, a válogatott szünet utáni időszakot mondhatjuk. Ekkor volt időnk együtt dolgozni, összerakni a játékot, beépíteni az új játékosokat és meg is lett az eredménye: jöttek a győzelmek, s végül úgy jutottunk a rájátszásba, hogy az alapszakasz végén nem kellett aggódni amiatt, hogy más csapatok egymás elleni meccseinek eredményei kedveznek-e nekünk vagy sem. Öt meccset nyertünk idegenben, sikerült győzni Debrecenben és Pakson – ezek bravúrok! Igaz ugyan, hogy öt meccset elveszítettünk itthon, de a Falcót és a Körmendet is “elkaptuk”.
– Egyénileg volt, aki többet adott, mint amit vártál és esetleg akadt, aki elmaradt attól, amit vártál?
– Összességében azt mondhatom, hogy gyakorlatilag mindenkinek akadtak jobb és gyengébb meccsei, és szerencsére akadt néhány mérkőzés, amelyen volt, aki extrát hozott, de nem szívesen emelnék ki senkit. Elmarasztalni pedig nincs nagyon okom, hiszen mindenki próbálta az adott állapotának megfelelő legjobbját nyújtani.
– A csapat elérte célját, bejutott a rájátszásba. A távolabbi jövőt illetően vannak már terveid, elképzeléseid?
– A távolabbi jövőn még nem nagyon gondolkoztam, most a Szolnok elleni playoff párharcra készülünk, koncentrálunk. Nagyon szeretném, ha ott a csapat kiadná magából a legtöbbet, és meg tudnánk nehezíteni az alapszakasz győztesének a dolgát.
Pénteken újranyit az E.ON ügyfélszolgálati irodája Sopronban
Április 30-án megszűnik a távirat
Jön Ördögölő Józsiás!
Forgalomterelés lesz április 8-án Balfon
A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. is csatlakozott a tavaszi nagytakarítás akcióhoz
Élőben közvetítik a Euroliga Final Four mérkőzéseit
Ausztria májusig vár a nyitással
Időpontot kell foglalni az ügyintézéshez
69 éve hunyt el Sopronyi-Thurner Mihály polgármester
Gróf Széchenyi István halálára emlékeznek
Irodalmi kalandjáték a soproni belvárosban a Költészet Napján
2,5 millió beoltott ember – Újra kinyithatnak az üzletek és a szolgáltatók
Hamarosan új bölcsőde várja a kicsiket Harkán
Április 18-ig hosszabbítanák meg a lezárásokat Ausztriában
A herceg, aki újjáélesztette a fertődi Esterházy-kastélyt
Lezárják az Ágfalvi út – Öntöde utcai csomópontot csatornázási munkák miatt
Fertő Part fejlesztés építész szemmel II. rész
Április 25-én rajtol a bajnoki döntő
Féltékenységből verekedés
Hamarosan eléri az ország a 2,5 millió beoltottat
Orbán: Dolgozunk, hogy minél hamarabb legyőzhessük a vírust
Köszönet azoknak, akik húsvéthétfőn is a járvány elleni védekezést segítik
Hangulatos online locsolóverssel készült SFAC
Vadat ütött el a sofőr
Hat híres magyar az autótörténelemből
Magyarországon is vetíti a National Geographic a soproni TV toronyról készült filmjét
100 éve történt a „húsvéti királypuccs”
Csodás tojásfa áll a Lőverekben
Döntős a Sopron Basket
Sopronba is beköszöntött a szeszélyes április
A római korba nyúlik vissza a balfi gyógyvíz története
Valaki egy kicsit eltévesztette az évszámot
Bár Gyurcsány Ferenc 2009 óta nem miniszterelnöke Magyarországnak, a kormánypropaganda Soros Győrgy és minden létező kisebbség és etnikai csoport mellett őt állítja be úgy, mintha maga lenne a megtestesült gonosz. Ennek pedig már meg is van az eredménye: A 2011-ben közösségi összefogásból önkéntesek által átfestett és felújított Frankenburg úti bringagyalog aluljáró falára fújta fel valaki: ŐSZÖDI BÖSZME. Köszönjük.
The post Valaki egy kicsit eltévesztette az évszámot appeared first on Ikvahír.
Húsvéti tanácsokkal is segít az Életmentő Applikáció
Nárciszültetéssel hívták fel a figyelmet az elesett betegek támogatására
HIHETETLEN! Újra élet költözhet a Fenyő Áruházba!
Közel 10 év után végre kimondhatjuk: ismét élet költözik a Fenyő Áruházba Sopronban. 2011 végén megjelent cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy akkor teljesen kiürült az áruház, az utolsó mohikánok, az órás és a kulcsmásoló az Ikva Áruházba költöztek át, és azóta is ott működnek. Azt az épületet pedig két szinten is az IKVA ÁZSIA Áruház lakta be, ahol a konyhafelszereléstől a ruhákon és tisztítószereken át az Airpods hamisítványokig mindent lehet kapni. A Fenyő Áruház tehát közel 10 évig üresen állt, de ez alatt szerencsére átesett egy felújításon is, legalábbis kívülről biztosan.
A különböző ingatlanokkal foglalkozó oldalakon rendre meg lehetett találni az áruház üzlethelyiségeinek bérleti lehetőségét, majdnem 10 év viszont úgy tűnik, nem volt elég arra, hogy bérlőt találjanak. Most viszont minden bizonnyal a szomszédban épülő parkolóház adhatott új lendületet, melynek köszönhetően már dolgoznak is a Fenyő Áruházban: ottjártamkor épp az egykori OTP-ből, vagy még az Euronics-ből ottmaradt gipszkarton falakat bontották. A nyitott bejárati ajtón, illetve több üvegtáblán pedig egy álláshirdetést lehet olvasni: FAMILY MARKET |
ÚJONNAN NYÍLÓ ÁRUHÁZUNKBA ELADÓ-PÉNZTÁROST, ÉS ÁRUFELTÖLTŐT KERESÜNK! Utánanéztem, hogy mi is ez a FAMILY MARKET, és ha ez az, amit a Google első találatként kiad, akkor Sopron ismét egy nagy méretű, eurós bolt jellegű üzlettel gazdagodhat, mint amilyen az Euro Market, vagy például az ecofamily. http://www.family-market.hu/
The post HIHETETLEN! Újra élet költözhet a Fenyő Áruházba! appeared first on Ikvahír.