Ütemterv szerint haladnak a „Fertő Part” kivitelezési munkálatai
Vonattal karambolozott egy kisbusz Peresztegnél
Akció indul a vezetés közben mobilozók kiszűrésére
Őszi Hacacáré Fertődön
XIV. Haydn-vonósnégyes-fesztivál – jegyek még kaphatók a koncertekre
Gulyás Gergely: a kormány nem szeretne több lezárást
Filmklub a Soproni Egyetemen
Több járatot is megszüntet ideiglenesen a térségben a Volánbusz
Szeptember 30-án korábban zár a fertődi Esterházy-kastély
Fel akarta gyújtani az albérletet, az ügyészség vádat emelt
Négyszeres soproni siker Londonban
A kiemelt vidéki sportegyesületek között a SMAFC!
Íme a nemzeti konzultáció eredménye
Elindult Sopronban a Wolt
Ha már VOLT nincs, legalább lett Wolt. Haha, remek szóvicc volt, köszönjük. Mondjuk valami hasonló volt a plakátjukon is: Van Wolt? Lesz!
A Netpincér, avagy inkább most már Foodpanda és a Falatozz.hu kihívót kapott, mégpedig Európa egyik legismertebb házhoz szállító cégét, a Wolt-ot. Érdekesség, hogy a cég 2014-ben startupként indult Finnországban, 2018 óta pedig Budapesten is jelen vannak. Meg egyébként az évek során egy csomó magyarországi városban, érdekes módon Ausztriában viszont nem.
A Wolt érdekessége, hogy csak saját futár partnerekkel dolgoznak, őket már most meg is lehet ismerni a városban a türkizkék kabáttal, kocka táskával. Mondjuk ha a Foodpanda is színt vált, tényleg valami magenta jellegűre, akkor ők is elég feltűnőek lesznek. Rendeltem egyet, és kicsit rá is kerestem a Wolt oldalán a részletekre, ahogy azt tapasztaltam is, a rendelést az elejétől a végéig követni lehet. És meg is érkezik időben. Érdekes módon a weboldalukon Budapest kerületeit hozzák fel, hogy mennyi a rendelési díj, ehhez képest nekem nem volt rendelési díj, kezdő akcióként. De persze van egy másik kezdő akció is, mégpedig hogy első rendelés előtt az app feldob egy kódot, amit ha beírjátok, az első három rendelésből 1000Ft kedvezményt kaptok. Sopronban egyébként a cikk írásának pillanatában 20 étterem és cukrászda található meg a Wolton.
Meg persze itt van a mi kódunk is, ha ezt beírjátok, 500Ft Wolt kreditet kaptok az első 2 rendeléshez. Wolt KÓD: SALLAI F7Z79SG.
The post Elindult Sopronban a Wolt appeared first on Ikvahír.
Lassan regenerálódik Babos Tímea
Jelentős bérnövekedés várható
Kult100 – 100 éves vasárnapra várják az érdeklődőket
Ismét remekelt az MTB Sopron
Szirénapróba lesz Nagycenken és Egyházasfalun
A szomszédok hívtak rendőrt Sopronban
Emléktorna helyett emlékmérkőzés – Körmend helyett Sopron

A találkozó csütörtökön 18 órakor kezdődik a Novomatic Arénában, és a jelenleg érvényben lévő egészségügyi szabályok (védettségi igazolvánnyal) betartása mellett, ingyenesen tekinthető meg.
A csarnokba történő beléptetés, a Shell-kút felőli bejáratnál történik.
Szeptember 29-től újra Soproni Pénzügyi Napok
Főszerepben a fertei marhahús
Társasjátékklub nyílt Sopronban
Jövő pénteken mozgásra hívja az iskolákat a Magyar Diáksport Szövetség
SKC – hivatalos bajnoki műsor
Megújul a Harkai úti szeméttelephez vezető út
Fábián Attila és Merkely Béla a Magyar Rektori Konferencia társelnökei
Újraindul a Gyorstalpaló városjáró sorozat
A zsidó újévet köszöntik
Egy motorkerékpárossal ütközött Lövő térségében egy személygépkocsi
A füge jótékony hatásai
Remek hangulat uralkodott a Bánfalvi Hagyományőrző Búcsúban
Ferenc pápa a második egyházfő, aki hazánkba látogat
Valétálás – elbúcsúztak a Soproni Egyetem végzős polgárai
Valétálás – elbúcsúztak a Soproni Egyetem végzős polgárai
Névadójára emlékezett a Gyevát Ökölvívó Egyesület
Névadójára emlékezett a Gyevát Ökölvívó Egyesület
Új tagokat avatott az Európai Borlovagrend Soproni Legációja
Hétfőtől kaphatók a bérletek
Hétfőtől (09.13.) megvásárolhatók a szezonbérletek csapatunk mérkőzéseire, a szeptember 22-én kezdődő 2021/22-es évadra
Tisztelt Szurkolóink!
A kosárlabda férfi NBI A csoportos bajnokság hamarosan útjára indul. Az MKOSZ szándéka, hogy szurkolók előtt lehessen a mérkőzéseket megrendezni, azonban csak olyanok léphetnek be a csarnokba, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, illetve a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel látogathatják a meccseket.
Klubunk háromféle bérletet bocsát ki, amelyek hétfő reggeltől (09.13.) megvásárolhatók csapatunk mérkőzéseire, a szeptember 22-én kezdődő 2021/22-es évadra:
– A magyar bajnokság összes mérkőzésére szóló bérlet, az előző szezonban bérlettel rendelkező szurkolóink számára 10 000 forintba kerül.
– A magyar bajnokság összes mérkőzésére szóló bérlet, az előző szezonban bérlettel nem rendelkező szurkolóink számára 20 000 forintba kerül.
– A “támogatói bérlet” 20 000 forint, amellyel a bérlet tulajdonosa egyúttal klubunkat is támogatja.
A bérletek szeptember 13-tól (hétfő) válthatók meg az X-Computer üzletében (Juharfa u. 5.), amely hétköznapokon 9-17, szombaton pedig 9-12 óráig tart nyitva.
Klubunk szeptember 18-án (szombat) 12 óráig tartja fenn a bérletes helyeket azon szurkolóink részére, akik már az előző évadra is váltottak bérletet.
Pedagógusok zenélnek – színes programot állított össze a Pedagógusok Soproni Művelődési Háza
Ezekkel a munkálatokkal haladnak az M85 kivitelezői
Ezekkel a munkálatokkal haladnak az M85 kivitelezői
19. Ágfalvi futófesztivál
19. Ágfalvi futófesztivál
Sopronba érkezett a Európát Összekötő Expressz különvonata
Sopronba érkezett a Európát Összekötő Expressz különvonata
A Magyar Rektori Konferencia ülése Sopronban
Nem mutatott pozitív értéket az alkoholszonda
Vas Kata Blanka ezüstérmes lett az országúti kerékpáros Európa-bajnokságon
A második félidőre már lehet építeni
Az első félidőben a frissebb körmendiek két hullámvölgyünket könyörtelenül büntetve, 16 pontos előnyt szereztek. Szünet után feljavult a játékunk, a 3. és a 4. negyedet egyaránt megnyertük 3-3 ponttal, s erre a játékra már lehet építeni, még akkor is, ha nem sikerült igazán szorossá tenni a mérkőzést
Egis Körmend -SKC 79-69 (25-15, 22-16, 19-22, 13-16)
Sopron KC: Collins 9/6, SUPOLA 4, Boriszov 6, Sitku 2, MONTGOMERY 15
Cs.: Werner 4, TAKÁCS 12/12, Halász, Schöll, Csendes, FORD 17/9
Az Egis Körmend legjobb dobói: Stokes 18/12, Savic 14/6, Takács K. 13, Krivacsevics 12, White 10
Ahogy tegnap a ZTE, úgy ma a Körmend ellen is “beragadtunk a rajtnál”, ellenfelünk gyorsan ellépett 12-3-ra. A negyed közepén, elsősorban centerünk, E. J. villanásaival – pikáns volt párharca a pár éve nálunk kiválóan teljesítő Gordonnal – kiegyenlítetté tettük a játékot. A negyed hajrájában Norbi “köszönt be” egy triplával, de a vasiak tartották 10 pont körüli előnyüket, a ZTE ellen kisebb sérülést elszenvedő Teyvont nélkülöző csapatunk ellen.
Quincy két duplájával – a második zsákolás volt – indítottuk a 2. etapot, de aztán egy 11-0-t “repesztett” érezhetően frissebb ellenfelünk és közel 20 pontosra nőtt előnye. Chauncey próbálta triplával megállítani a Körmend száguldását, majd a félidő végén két légiós magas emberünk, Ford és Montgomery tartotta versenyben csapatunkat. A szakasz végén Chauncey beemelt ugyan egy hármast, de a duplákat és a büntetőket sokkal jobban dobó, agresszívebb Körmend 16 ponttal vezetett félidőben.
Bár körmendi hármassal indult a 2. félidő, utána a triplát szerző Norbi és Quincy, valamint E. J. jóvoltából egy 12-5-ös “részhajrával” a 10 pontos lélektani határ közelébe kerültünk. Újra megugrott ellenfelünk, ám Norbi elkapta a fonalat, és a szakasz hajrájában két triplájával 11-re csökkent a hátrány. A zárónegyed 13 pontos körmendi vezetésről indult.
Ennek elején fiataljaink, Vitya és Marci villantak, majd Quincy újabb triplájával 10-re csökkentettük a hátrányt. A hajrában állandósult a 10 és 15 pont közötti körmendi vezetés, végül 10 ponttal győzött ellenfelünk.
Fotók: Bálizs Zsuzsa
Országos parancsnoki elismerések a büntetés-végrehajtás szervezet ünnepén
Ideiglenes zárvatartások az STKH harkai úti telephelyein Sopronban!
Ezen az útvonalon haladnak majd a valétálók
Rangos elismerésben részesült az Eötvös-iskola tanára
Szirénapróba lesz Nagycenken
Elkezdődött a Soproni szüreti napok programsorozata
Az ágfalvi csata hőseire emlékeztek a Szent Mihály temetőben
Vágányzári menetrend a Deutschkreutz – Sopron – Ebenfurth – Wien vonalon
Családi nap az Erdő Házában
Mentés speciális körülmények között
Dávid szinkronizálni tanul
Ez már nagyon szoros volt

Zalaegerszeg, Göcsej-kupa felkészülési torna
Cs.: SITKU 5, Montgomery 8, Takács 6/6, SUPOLA 7/3, HALÁSZ 7/3, Csendes, Schöll 4




Fotók: Bálizs Zsuzsa
Virágos Sopronért – Díjazták a környezetszépítőket
Montgomery Forddal jött Sopronba
Vasárnap este együtt érkezett Budapestre, majd Sopronba csapatunk két korábban NBA-együttesekkel is szerződésben álló amerikai magas játékosa, a négyes poszton szereplő 28 éves, 203 centis Quincy Ford és a 22 éves, 208 centis center, E.J.Montgomery. Szóval megjöttek, így teljes a “légiós kontingens”
Bár a repülőgépre felszállva Isztambulban feltűnhetett volna egymásnak a két két méter feletti fiatalember, külön utaztak, és csak Ferihegyen értesültek arról, hogy ha minden jól megy a következő hetekben-hónapokban együtt, vállvetve küzdenek majd a palánkok alatt a soproni sikerekért.
Ford bő 3 év után örömmel landolt újra magyar földön, ahonnan annak idején, a Szolnok játékosaként bajnokként és kupagyőztesként távozott. Milosra még mint Falco játékosra emlékezett, ami annyiban nem meglepő, hogy 3 éve még kiváló montenegrói bedobónk a szombathelyi gárdát erősítette – őket verte a döntőben 3-1-re a Quincyvel felálló Olaj.
Új erőcsatárunk azóta megjárta a belga, a német, a francia és a görög élvonalat is. Mint mondta, e ligák -főleg a német és a francia – valamivel erősebbek, mint a magyar, de úgy látja, tudja, az NB I is folyamatosan erősödik. Jóval rutinosabb játékosként tért vissza Magyarországra, mint amilyenként távozott.
Az egyetem befejezése után, 2016-ban Ford részt vett a Utah Jazz NBA-csapatának nyári táborában, sőt szerződést is kötött vele a Jazz, majd a New Orleans Pelicans-hoz került, de az NBA-ben nem lépett pályára, hanem visszatért a Utah-hoz, ám az első csapat helyett végül a fejlesztő D-ligában szereplő Utah Stars-ban szerepelt.
Még érdekesebb, izgalmasabb, “több szálon futó” centerünk, E. J. Montgomery NBA-kötődése. A Montverde Academy középiskolában egy csapatban játszott a Philadelphia ausztrál játékosával, Ben Simmons-szal, majd a Wheeler “gimibe” került, ahol végzős évében 25,6 pontot és 13,6 lepattanót átlagolt. Ez jó ajánlólevél volt a híres Kentucky egyetemre, ahonnan olyan NBA-sztárok kerültek ki, mint John Wall, Anthony Davis vagy Karl Anthony Towns. Montgomery kiemelte, az egyetemen nagyon adtak a hagyományokra: fotók, videófelvételek sora emlékezteti a jelen, illetve a közelmúlt hallgatóit az intézményből kikerülve az NBA-ben is fényes karriert befutó sztárokra. Centerünknek is voltak azóta a híres profi ligában is elismert csapattársai, elsősorban a tavalyi döntőben a Miami Heat-ben vitézkedő Tyler Herro, vagy a San Antonio, valamint a néhány hete az olimpiát megnyerő amerikai válogatott kosarasa, Keldon Johnson.
Új középjátékosunk az előző évad elején több 10 napos szerződéssel, közel 2 hónapot töltött a nyáron az NBA-t megnyerő Millwaukee Bucks-nál, ez idő alatt együtt tréningezve Giannis Antetokounmpóval, a Tokióban az amerikai válogatottal olimpiát nyerő Chris Middletonnal és Jrue Holliday-jel és társaival. Bár az NBA-ben ő sem lépett pályára, Montgomerynek óriási élmény volt együtt edzeni a csapattal. Mint mondta, amikor a Bucks idegenbeli meccsekre utazott, a keret otthon maradó tagjai egy segédedző irányításával Millwaukee-ban maradva edzettek – készen kellett állniuk a “beugrásra”. Montgomery esetében erre nem került sor, decemberben Litvániába szerződött, ahol szerinte amellett, hogy az NBA-tól nagyon eltérő stílusú, annál érezhetően jóval lassabb volt a játék. Mint mondta, szoknia kell az európai kosárlabda stílust és készen áll erre. Szeretne tovább fejlődni, s reméli, erre csapatunknál lesz lehetősége.