Augusztus 10-én vitéz nemes Molnár Lászlóra emlékezett a Matasz Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezete, a kecskeméti pilótákkal együtt, akik a szerdai megemlékezésen is közreműködtek.
Másodfokú hőségriasztás lép életbe az ország egész területén vasárnaptól péntek éjfélig - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben pénteken.
Idén is lesz Nyáresti mozi a Jereván lakótelepen. 2024. augusztus 20-án este 20.00 órakor a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzata az eddigi hagyományokat folytatva, tisztelettel hívja és várja az érdeklődőket az idei, a Nemzeti Filmintézettel együttműködésben megvalósuló nyáresti filmvetítésre és közönségtalálkozóra – jelentette be Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke, Sopron város kulturális tanácsnoka közösségi oldalán.
Hatalmas érdeklődés övezte a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat és a Nemzeti Filmintézet szervezésében megvalósult nyáresti filmvetítést. Az eseményen Deák Kristóf Oscar-díjas rendező hihetetlen, de igaz történet alapján készült alkotását, a Foglyok című filmet tekinthették meg az érdeklődők. A filmvetítést követően Sodró Eliza színművésznő és Lukácsy György filmkritikus részvételével közönségtalálkozót is tartottak a Kodály téren.