Győzelemre törünk a “vajkezű oroszlánok” ellen

A hétközi Falco elleni hazai vereség után holnap 18 órától az OSE Lions, azaz az “oroszlányi oroszlánok” ellen próbál szintén hazai környezetben javítani csapatunk

Holnap este egy fölöttébb szeszélyes, kétarcú együttes látogat Sopronba. Az Oroszlány a nyitányon legyőzte a Körmendet, majd közel 70 (!) ponttal kikapott az Alba Fehérvár otthonában, majd talán ennél is nagyobb meglepetésre odahaza maradt alul az újonc Honvéd ellen. Legutóbb viszont 100 pont fölé jutva simán verte azt a Kaposvárt, amely korábban a Falco otthonában is nyerni tudott.
Edzőnk, Kostas ennek kapcsán azt fejtegette, hogy a szezon elején a nagy mértékben átalakuló csapatoknál még gyakori a hullámzó teljesítmény. Az Alba, a Falco és a Szolnok állt aránylag hamar össze, a Kecskemét pedig azért jó, mert a csapat gerince együtt maradt. A többi csapatnál még idő kell, hogy amellett, hogy összeálljon a játék, kiegyensúlyozott legyen a teljesítmény.
Mindenesetre csapata most a legjobb, legerősebb Oroszlány ellen készül. Görög edzőnk elmondta: több, távolról nagyon jól dobó játékosa van az Oroszlánynak, a múlt hét végén a Kaposvár ellen nem kevesebb, mint 16 triplát dobott az OSE. Kulcskérdés, hogy védekezésben ne engedjék a srácok, hogy az Oroszlány “dobógépei” elkapják a fonalat. Hozzátette: a védekezéssel tulajdonképpen a Falco ellen nem volt gond, 81 pontot dobott a bajnok, amely egy spanyol élcsapat, a Murcia otthonában is nyerni tudott a Bajnokok Ligájában. Támadásban viszont kétségtelenül több kell a szerdán mutatottnál, nem lesz elég két átlag feletti egyéni teljesítmény. Kostas azt reméli, hogy csapatként játszva több játékosa is jó napot fog majd ki.
A hét második felében az oroszlányiak elleni taktikai felkészülés mellett a játékosok frissítése játszotta a főszerepet. Holnap ugyanis 6 nap alatt, már a harmadik mérkőzést játszák a srácok. Kostas hangsúlyozta: már csak ezért is nagy szükségük lesz játékosainak a szurkolók buzdítására, akik annak ellenére is, hogy – és ezért külön köszönetet is mondott nekik – szerdán nem ment a játék, végig buzdították a csapatot. Reméli, segítségükkel holnap csapatának sikerül győzelemmel elhagyni a pályát.

eredeti link