A környék egyik legjelentősebb városa nagyon távol került Soprontól, legalábbis ami a közlekedésfejlesztést illeti. Az elmúlt évtizedek fejlődése pedig töretlenül foytatódik tovább. Kismarton Sopron vármegyének mindig is fontos települése volt, fontossága azonban a Trianoni békeszerződés után értékelődött fel, ez lett ugyanis Burgenland tartomány székhelye. Lakossága mára megközelíti a tizenötezer főt, kiterjedése pedig a különböző lakóparkoknak, bevásárlóközpontoknak, ipari és oktatási létesítményeknek köszönhetően igencsak nyújtott lett. Annak ellenére, hogy Burgenland közlekedés szempontjából nem épp ideális helyzetben van, Kismarton, mint tartományi főváros különleges szerepet kapott. Innen indul az S31-es gyorsforgalmi út, ami ezen a szakaszon ráadásul autópálya. Innen indul az A3-as autópálya, amin Bécs vagy Grác felé is közlekedhetünk, hamarosan pedig, ha minden jól megy, Sopron illetve Győr felé is, az M85-öshöz való csatlakozással. A tömegközlekedést Kismartonban a taxitársaságok autói mellett busszal és vonattal oldják meg. Óránként/félóránként jár a vonat Vulkapordány és Kismarton, esetleg Bécs között, remek átszállási lehetőséget biztosítva például Sopronkeresztúr/Sopron felé is. A vonat ráadásul két helyen is megáll a városban, egyrészt a régi, “eredeti” vasútállomáson, másrészt a később létesült Kismarton-Iskola (Eisenstadt-Schule) megállóhelyen, ami a közeli oktatási intézmények miatt jött létre. A vasútvonalon kizárólag alacsonypadlós motorvonatok járnak, a megállók pedig mind akadálymentesítettek. A buszjáratokat néhány évvel ezelőttig a helyközi/távolsági buszok jelentették Kismartonban. A település ellátottsága ezáltal főként a főbb útvonalakra korlátozódott, ugyanakkor sűrűségük viszonylag jó volt. Az autóbusz-állomás ráadásul a város központjában, a Dóm téren helyezkedik el, innen indulnak a járatok Burgenlandba, Alsó-Ausztriába és Bécsbe. Egy új attrakció tavaly év végén jelent meg Kismartonban: a helyi járat. A város vásárolt több új midibuszt, és elindítottak 3 buszjáratot, melyek a városhoz köthető neveket kaptak: Georg, Martin és Vitus. Az új körjáratokkal új buszmegállók is létesültek, a három járat összességében 60 helyen áll meg. Egy út 1€-ba kerül, egy napijegyet 2€-ért lehet …