Új dallal jelentkezik a SativuS

Vasárnap este 20 órakor debütált a soproni SativuS rapcsapat új videoklipje és dala, mely a 90-es évek fílingjét igyekszik elhozni. A klip az október végén megjelenő Sativus – TOP lemez előfutára. A rengeteg munkának köszönhetően rádióképes dalok kapnak helyet a korongon, ahol a rap, a trap és a magyar népzene keveredik majd a könnyűzenével. Ez egy igazán izgalmas stílust szül, ami csak a SativuS-ra jellemző. Az új album mellett újítanak a zenekari felálláson is, 8 fő lép fel a színpadon. A próbák során egyértelműen kiderült, hogy a zenészek között megvan az összhang. Gőzerővel készülnek, hogy az ország minden pontját bemutathassák az új albumot zenekari felállással is. Érdekesség, hogy a zenekar hegedűse a Punnany Massif zenekarban is játszó Kónyai Flórián.

tovább:
Új dallal jelentkezik a SativuS

Volt Fesztivál 2011 – negyedik nap

A fesztivál zárónapján hatalmas tömeg volt kíváncsi a koncertekre. A Parov Stelar Band megalapozta az esti szórakozást. Őket a Ting Tings követte, majd a Thirty Seconds To Mars világkörüli turnéjának részesei lehettünk. Hatalmas tömeg várták Paul Kalkbrenner produkcióját is, aki egy kisebb várakoztatás után alaposan belecsapott a “húrokba”. A záró nap történései képekben: 170 /

tovább:
Volt Fesztivál 2011 – negyedik nap

Magyar Kultúra Napja

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Filharmónia hangversenybérlet tulajdonosai 21-én, pénteken este 7 órától a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Nemzeti Énekkar közös hangversenyét nézheti meg a Liszt-központban. A műsort – mely Liszt művekből áll – vezényli: Kocsis Zoltán. 26 / 14 látogató

tovább:
Magyar Kultúra Napja