Különleges Valentin-nap Fertődön

Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont szervezésében ajánlunk a szerelmesek figyelmébe egy igazán különlegesnek ígérkező Valentin napi programot, amely „Az Esterházyak és a szerelem” című tematikus tárlatvezetéssel és igény esetén ajándék fotózással is várja a résztvevőket 2018. február 14-én, egész nap (9:00-17:00-ig) az Esterházy-kastélyban.

tovább:
Különleges Valentin-nap Fertődön

Új dallal jelentkezik a SativuS

Vasárnap este 20 órakor debütált a soproni SativuS rapcsapat új videoklipje és dala, mely a 90-es évek fílingjét igyekszik elhozni. A klip az október végén megjelenő Sativus – TOP lemez előfutára. A rengeteg munkának köszönhetően rádióképes dalok kapnak helyet a korongon, ahol a rap, a trap és a magyar népzene keveredik majd a könnyűzenével. Ez egy igazán izgalmas stílust szül, ami csak a SativuS-ra jellemző. Az új album mellett újítanak a zenekari felálláson is, 8 fő lép fel a színpadon. A próbák során egyértelműen kiderült, hogy a zenészek között megvan az összhang. Gőzerővel készülnek, hogy az ország minden pontját bemutathassák az új albumot zenekari felállással is. Érdekesség, hogy a zenekar hegedűse a Punnany Massif zenekarban is játszó Kónyai Flórián.

tovább:
Új dallal jelentkezik a SativuS

Megszépült az ágfalvi temető

A Darányi Ignác Terv falumegújítás és fejlesztés címszója alatt majdnem 13 millió forintból szépülhetett meg az ágfalvi temető. A támogatást az Európai Unió és a magyar állam biztosította. Térkövezett sétány került kiépítésre, mellette új padokkal. Felújították a ravatalozót, mellett pedig egy új urnafalat építettek. Nekem személy szerint leginkább az új napelemes lámpaoszlopok tetszettek, egy igazán öko-megoldás! Napenergia, szélenergia, kell ennél több? Fotó: ILST-Hungary Kft. Már csak az idevezető Váci Mihály és Temető utcával kéne valamit kezdeni. A csatornázási munkálatok közbe talált lőszerek és gránátok teljes körű feltárása után tényleg úgy néz ki az útszakasz, mint egy lövészárok… Remélhetőleg a csatornázási munkálatok befejeztével végre kap egy normális aszfaltréteget ez a szakasz is, így teljessé válhat a Sopron-Ágfalva kerékpárút is.

tovább:
Megszépült az ágfalvi temető