Ausztria államfőt választ

Szövetségi elnököt, vagyis államfőt választ ma Ausztria. A jelöltek: Imgard Griss, független; Norbert Hofer, FPÖ; Rudolf Hundstorfer, SPÖ; Andreas Khol, ÖVP; Richard Lugner, független; Alexander Van der Bellen, független. Az előzetes közvélemény-kutatások szerint a Hofer-Griss-van der Bellen trióból kerülhet ki az ország új szövetségi elnöke. Májusban valószínűleg egy második fordulóra is szükség lesz, ugyanis elég kizártnak tűnik, hogy bármelyik jelölt is megkapja most a szavazatok 50%-át, vagy annál többet. A szavazóhelyiségek reggel 7 órakor nyitottak, és késő délután, 17 órakor zárnak. (Fotó: Wiener Zeitung)

tovább:
Ausztria államfőt választ

Volt HTL-es diák startupját vette meg a Twitter

Egy 21 éves egykori bécsújhelyi HTL-es diák startupját vette meg a Twitter – írja a WN24 . A srác 16 éves korában már sikeresen közzétett egy alkalmazást kerékpártúrák trackelésére, egy évvel később indította el mellékesen a Fastlane -t, mely iPhone appok közzétételét könnyíti meg. Ezt vette most meg a Twitter, Felix Krause (a fejlesztő) pedig a cég alkalmazottja lett. A HTL Wiener Neustadt elvégzése után az észak-angliai University of Central Lancashire diákja lett, ahol az osztrák HTL-végzettséget be tudta számíttatni, így kapásból a 3. évben kezdhette az egyetemet. Krause, aki amúgy is el szeretett volna már utazni San Franciscoba, most meg tudja valósítani álmát. Alkalmazása open source, azaz nyílt forráskódú volt, és az is marad, azonban már a Twitter “ Fabric ” nevű mobilfejlesztési platformjának keretein belül. A fejlesztő pedig mostantól teljes állásban tud foglalkozni projektjének fejlesztésén.

tovább:
Volt HTL-es diák startupját vette meg a Twitter

Nagymartoni állomás-átépítési napló, 2015.09.06

Vasárnap 16:00-tól – két hónap szünet után – újra megindult a vonatforgalom a Sopron – Wiener Neustadt vasútvonalon azután, hogy végeztek az ÖBB szakemberei a nagymartoni állomás modernizálás ához elkerülhetetlen vágányzári munkálatokkal. A továbbiakban már a vonatforgalom mellett zajlik az állomásátépítés, egészen decemberig.

tovább:
Nagymartoni állomás-átépítési napló, 2015.09.06