VOLT – időben érkezz!

Főként a helyiekkel, azaz a soproniakkal, és Sopron környékiekkel eshet meg az a probléma, hogy nem időben érkeznek a fesztiválra, és így gyakorlatilag nem is látnak belőle semmit. Én tegnapelőtt, azaz az első napon ezt a hibát követtem el, ráadásul akkor egyéb elfoglaltság miatt hamar haza is kellett térnem. Azért megajándékoztalak titeket n éhány képpel a Facebook oldalunkon . Tegnap, azaz a fesztivál 2. napján viszont időben érkeztem, bringát leraktam, és onnantól bent voltam, leszámítva kb 1 órát. Fél 5-kor érkeztem haza. Azt azért megkérdezném egy szervezőtől, vagy technikustól: mi történne, ha csak egy kicsit, egy KICSIT lejjebb vennék a hangerőt? Szerintem senkinek sem tűnne fel. Odett tegnap is kijött a közönség közé, meg bodysurf-ölt is. Igyekszem minden fontosabb rendezvényen ott lenni, ezért pl belenéztem a Skillet előadásába is, bocs a rajongóktól, de ez nem volt épp ínyemre való. Wiz Khalifa annyira be lehetett szívva, hogy koncertje kb 8 perccel korábban kezdődött, bár akkor ő még fel se tűnt a színpadon, csak az MC-je. Utána meg ömlött a füst a színpadról, biztos a kedvében akartak járni Axwell & Ingrosso jó volt, sikerült egész elől helyet szerezni, meg ugye ilyenkor szokott az lenni, hogy szivárognak elölről kifelé az emberek, és így azt veszed észre, hogy már majdnem a kordonnál vagy. Mellesleg megtehetném, hogy a press/photo/videó karszalagjaimmal bemegyek a fotós árokba, de nem lenne gáz egy kis cserélhető objektíves kompakt géppel? A Punnany Massif is meg tudta tölteni gyakorlatilag az egész teret, és mi tagadás, jó koncertet is csináltak. Kissé megfáradva azért még sikerült végigugrálni/végigállni/végigülni Andro és Metzker Viktória produkcióját, Andro kicsit durvábban, Viki egy hangyányit finomabban tolta, de azt azért nem kívánom senkinek, hogy egy színpadon, konkrétan a hangfalak előtt álljon. Teljes gőzzel érkezhet a harmadik nap!

tovább:
VOLT – időben érkezz!

És akkor elindult a 2016-os VOLT

Le is zajlott a nulladik nap a VOLT-on, és… wow… már most rengeteg ember volt mindenfelé a kempingben, de persze ez köszönhető annak is, hogy remeke produkciókra került sor már a nulladik napon. Ezek közül a Petőfi Zenei Díjátadót emelném ki, az egész show egyszerűen király volt. A fénypont meg talán a színpadon Halott Pénz dalra ugráló mackótáncegyüttes volt :D. Burgermeisterként pedig MÁR MOST megtaláltam a feszt legjobb hamburgerét: a ZING basic burger 1050Ft. Nem véletlenül jelent meg nemrég az a cikk róluk az Indexen . 01:00 órától minden egyes nap DJ Jokó szórakoztatja a közönséget a Heti Válasz Borfesztiválban, ő már a nulladik napon is ferrrrgeteges partit csinált, az épp megfáradó közönség köreiben. Lőttem jópár fotót az új géppel, melyeket itt alább tekinthettek meg, de hamarosan, ha minden igaz, érkezik néhány videó is, főként a Petőfi Zenei Díjátadóról.

tovább:
És akkor elindult a 2016-os VOLT