VOLT – időben érkezz!

Főként a helyiekkel, azaz a soproniakkal, és Sopron környékiekkel eshet meg az a probléma, hogy nem időben érkeznek a fesztiválra, és így gyakorlatilag nem is látnak belőle semmit. Én tegnapelőtt, azaz az első napon ezt a hibát követtem el, ráadásul akkor egyéb elfoglaltság miatt hamar haza is kellett térnem. Azért megajándékoztalak titeket n éhány képpel a Facebook oldalunkon . Tegnap, azaz a fesztivál 2. napján viszont időben érkeztem, bringát leraktam, és onnantól bent voltam, leszámítva kb 1 órát. Fél 5-kor érkeztem haza. Azt azért megkérdezném egy szervezőtől, vagy technikustól: mi történne, ha csak egy kicsit, egy KICSIT lejjebb vennék a hangerőt? Szerintem senkinek sem tűnne fel. Odett tegnap is kijött a közönség közé, meg bodysurf-ölt is. Igyekszem minden fontosabb rendezvényen ott lenni, ezért pl belenéztem a Skillet előadásába is, bocs a rajongóktól, de ez nem volt épp ínyemre való. Wiz Khalifa annyira be lehetett szívva, hogy koncertje kb 8 perccel korábban kezdődött, bár akkor ő még fel se tűnt a színpadon, csak az MC-je. Utána meg ömlött a füst a színpadról, biztos a kedvében akartak járni Axwell & Ingrosso jó volt, sikerült egész elől helyet szerezni, meg ugye ilyenkor szokott az lenni, hogy szivárognak elölről kifelé az emberek, és így azt veszed észre, hogy már majdnem a kordonnál vagy. Mellesleg megtehetném, hogy a press/photo/videó karszalagjaimmal bemegyek a fotós árokba, de nem lenne gáz egy kis cserélhető objektíves kompakt géppel? A Punnany Massif is meg tudta tölteni gyakorlatilag az egész teret, és mi tagadás, jó koncertet is csináltak. Kissé megfáradva azért még sikerült végigugrálni/végigállni/végigülni Andro és Metzker Viktória produkcióját, Andro kicsit durvábban, Viki egy hangyányit finomabban tolta, de azt azért nem kívánom senkinek, hogy egy színpadon, konkrétan a hangfalak előtt álljon. Teljes gőzzel érkezhet a harmadik nap!

tovább:
VOLT – időben érkezz!