SP soproni élete és családja

Az Aktív stábja elkísérte SP-t szülővárosába. Sopronban Krisztián megmutatta hol dolgozott gimisként nyáron. A zenei karrier már ekkor is tervben volt, és az is megfogalmazódott benne, hogy érettségi után Budapesten szeretne továbbtanulni. A gyorsbüfé után SP bepillantást engedett a családi életébe is, ami kivételesnek számít… 32 / 13 látogató

tovább:
SP soproni élete és családja

Csak Kelley marad Sopronban

Sopron – Townes és Jarvis a hétvégén játssza utolsó meccsét a kék-fehéreknél. Mint ismert, a Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC hétvégi vereségével eldőlt, hogy idén nem jutnak be a felsőházba a kék-fehérek. A találkozó után Meszlényi Róbert edző bejelentette, a szezon után távozik. Lesznek azonban olyanok is, akik már korábban távoznak. – Darian Townes-nak és Robert

tovább:
Csak Kelley marad Sopronban

Sopronban is Mindentudás Egyeteme

Az agy alvás közbeni működéséről beszél péntek este az újraindult Mindentudás Egyetemének harmadik előadásán Acsády László biológus, az MTA doktora. A csaknem 4 évnyi szünet után újjászervezett programsorozatban március közepéig további 13 előadást hirdettek meg a szervezők. A tudományos előadásokat nyomon lehet követni a helyszínen, meg lehet majd nézni a Magyar Televízióban, illetve az interneten

tovább:
Sopronban is Mindentudás Egyeteme

Kritikus tömeg Sopronban

Ismét Critical Mass Sopronban! A Magyar Kerékpáros Klub Soproni Szervezete a tavaszi, Föld napi sikeres akció után idén kibővített útvonallal készül. A gyülekező a Gyár utcai parkolóban lesz szeptember 25- én. A szervezők már délután 1 órától várják a bicajosokat: a nagyokat vetélkedőkkel, a kicsiket pedig ügyességi játékokkal. A menet 17 órakor indul, előzetes regisztráció

tovább:
Kritikus tömeg Sopronban

Modern és színvonalas tömegközlekedés „a hűség városában”

Csaknem 400 millió Ft-ból építik ki az új utastájékoztató rendszert Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kisalföld Volán Zrt. közös konzorciumot alkotva, sikeresen pályázott a Nyugat-Dunántúli Operatív Program „Komlex fejlesztés a dinamikus és fenntartható közösségi közlekedésért Sopronban” című pályázatára, melynek segítségével magas színvonalú, kiszámíthatóbb városi tömegközlekedés jön létre a városban. A beruházás összköltsége 367

tovább:
Modern és színvonalas tömegközlekedés „a hűség városában”