Sopronban is Mindentudás Egyeteme

Az agy alvás közbeni működéséről beszél péntek este az újraindult Mindentudás Egyetemének harmadik előadásán Acsády László biológus, az MTA doktora. A csaknem 4 évnyi szünet után újjászervezett programsorozatban március közepéig további 13 előadást hirdettek meg a szervezők. A tudományos előadásokat nyomon lehet követni a helyszínen, meg lehet majd nézni a Magyar Televízióban, illetve az interneten

tovább:
Sopronban is Mindentudás Egyeteme

III. Turul Tábor: Van igény az értékekre

A Rákóczi Szövetség Soproni Szervezetének harmadik Turul Tábora, immár az előző két alkalom tapasztalatait is felhasználva volt az eddigiekhez hasonlóan programkínálatában színes, gazdag. Nem csak az ősmagyar kultúra több területére adott kitekintést, hanem a jelenkor kérdéseire is választ keresett. Olyan kulturális esemény volt, amely a Szövetség céljait gyakorlatban megvalósítva közösségteremtő erejével a határon túli magyarság szellemi- anyagi támogatását is szolgálta.

tovább:
III. Turul Tábor: Van igény az értékekre