Csak Kelley marad Sopronban

Sopron – Townes és Jarvis a hétvégén játssza utolsó meccsét a kék-fehéreknél. Mint ismert, a Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC hétvégi vereségével eldőlt, hogy idén nem jutnak be a felsőházba a kék-fehérek. A találkozó után Meszlényi Róbert edző bejelentette, a szezon után távozik. Lesznek azonban olyanok is, akik már korábban távoznak. – Darian Townes-nak és Robert

tovább:
Csak Kelley marad Sopronban

Kosárlabda: a soproni férficsapat minimum a nyolc közé várja magát

A soproni férfi kosárlabdacsapatnál a tavalyi maximális cél idén már minimális elvárás, azaz az együttesnek a legjobb nyolc közé kell jutnia az NB I szombaton rajtoló 2010/2011-es szezonjában. Meszlényi Róbert vezetőedző csütörtök este a szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatón elmondta, komoly siker, hogy a keret mindössze két helyen változott az előző szezonhoz képest, a két új

tovább:
Kosárlabda: a soproni férficsapat minimum a nyolc közé várja magát

Az orvosok nem engedik tovább játszani a válogatott játékost

Orvosai végleg eltiltották a sportolástól, így visszavonult Kocsis Boglárka, az MKB-Euroleasing Sopronnal korábban két-két bajnoki címet és Magyar Kupa győzelmet szerzett, s nyáron a BSE-ből Sopronba visszatért válogatott kosaras. “Két éve szedek vérhígítót, de mivel a játékban nem zavart, nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, a sportorvosi vizsgálaton pedig engedtek játszani – nyilatkozta a 27 éves

tovább:
Az orvosok nem engedik tovább játszani a válogatott játékost

A vidék kistermelőit támogatná az új Győr-Moson-Sopron megyei szövetkezet

A vidéki magyar gazdaság és kézműipar újraélesztését tűzte ki célul a Sopron Háza Tája Szövetkezet. A szövetkezetet azzal a szándékkal hozták létre, hogy megteremtsék azokat a feltételeket, melyek által egymásra találnak a kistermelők, állattenyésztők, kézművesek, szolgáltatók és vásárlók. Az eltelt időszakban sikerült összehozni olyan kis közösségeket és felvásárlóhelyeket, ahol összegyűjtik az eladandó terményt, terméket, kézműipari portékát. „Arra

tovább:
A vidék kistermelőit támogatná az új Győr-Moson-Sopron megyei szövetkezet

A Farkasember – A Mozikban!

Lawrence Talbot gyermekkora azon az éjszakán ért véget, amikor édesanyja meghalt. Miután elhagyta Blackmoor álmos kis falucskáját, évtizedeken át próbált felépülni és felejteni. Ám amikor fivére menyasszonya, Gwen kinyomozza hollétét, hogy segítsen neki megtalálni elveszett szerelmét, Talbot hazatér, hogy részt vegyen a keresésben. Megtudja, hogy valami gyilkolja a falucska lakóit – valami, aminek brutális az

tovább:
A Farkasember – A Mozikban!