Korabeli cikkek a sopronpusztai határáttörésről

Nem oly régen már megosztottunk néhány hírmorzsát a ’89-es Sopron mindennapjairól , ezúttal a Piknik évfordulójának alkalmából közlünk le régi cikktöredékeket a teljesség igénye nélkül. A protokolláris események részletei előtt álljon itt egy keveset tárgyalt tragikus történet, mely pontosan mutatja, hogy a nyugati nyitás folyamata, és a szabad világ felé vágyódó NDK-sok átjutása a határsávon korántsem zajlott zökkenőmentesen, sőt halálos áldozatokat is követelt: Halál a határon A tömeges keletnémet határsértésekről szervezett tájékoztatót Sopronban a határőrség. Az eredeti elképzelések szerint csak a nyári adatokat ismertették volna, amelyek szerint január 1-től július 31-ig 1050 határsértőt tartanak nyilván, csak augusztusban pedig már eddig 1070-et. Megnövekedett az erőszakos határátlépési kísérletek száma és az embercsempészés – nemcsak önzetlen segítség, hanem már üzlet formájában is. Augusztus 10. óta nyolc esetben ütötték meg a határőröket, s csak azok lélekjelenlétén és higgadtságán múlt, hogy nem történt tragédia. Sajnos erre sem sokáig kellett várni. Augusztus huszadikán este a zsirai őrsön előállítottak egy keletnémet családot, s visszairányították az ország belseje felé. A férfi azonban élettárásával és gyermekével 21-én, 22.40-kor másodszor is megkísérelte az átszökést. A határőr felszólítással és figyelmeztető lövéssel próbálta megállítani őket. A menekülő táskájával fejbe ütötte a nála jóval kisebb termetű határőrt, majd amikor az elesett (mindössze 7-8 méterre a határvonaltól), belerúgott. Dulakodás kezdődött, átsodródtak az osztrák területre. A kibiztosított fegyver véletlenül elsült, és Schultz Kurt Werner halálos fejlövést kapott. Nem segíthetett rajta a gyors orvosi beavatkozás sem. A tragédia körülményeit a győri katonai ügyészség vizsgálja. (Soproni Hírlap) Páneurópai piknik a határon Szögesdrótok és lélektani sáncok ellen Augusztus 19-én -délután a Volán pályaudvaron már az első buszoknál tömegek zsúfolódtak. A határsávhoz megérkezve pedig azt láttuk, hogy a gyalogosok sokasága már elérte az erre az alkalomra felvert tábort, az utak szélén motorok és autók százai sorakoztak. Angolok, (kelet- és nyugat-) németek, hollandok, olaszok, franciák, osztrákok jöttek segíteni bontani a vasfüggönyt a beszédek idejére …

tovább:
Korabeli cikkek a sopronpusztai határáttörésről

Rajt előtt: Meddig bírjuk még?

– A 24. első osztályú bajnoki rajtja előtt áll klubunk, és habár nem kerek az évforduló, mégis érdemes elidőznünk a számok világában – vág bele Török Zoltán ügyvezetőnk. – A BSE után ugyanis mi vagyunk a második legeredményesebb egyesület, már ami az aktív, és az idén, a női bajnokságba nevezett csapatokat illeti.’Talán még ennél is beszédesebb – és ez már kerek -, hogy március 27-én lesz 20 éve, mikor Sopron történelmének első bajnoki aranyérmét nyertük Magyar András vezetésével.’Az eltelt, közel negyed század alatt végigjártuk a nemzetközi szamárlétrát, és az aix-en-provence-i Ronchetti kupa győzelemtől, a salamancai Final4-on át, egészen az USA válogatottja ellen játszott 3 mérkőzésig bezárólag, hatalmas utat tettünk meg.’Ennek az útnak szintén fontos állomását ünnepeljük majd december 19-én, hiszen a Kassa elleni találkozóval elérjük a 200. mérkőzést az Euroligában!’Szinte hihetetlen, hogy ezzel a szezonnal a Bourges Basket és a Brno mögött a harmadik legrégebbi aktív tagja vagyunk a ligának!”ÉLETKÉPES ÉRTÉKREND MENTÉN HALADUNK”- Imponáló számok és eredmények, melyeket bizonyára nem véletlenül gyűjtöttél így össze.”- Ez így igaz. A minket körülvevő közeg ugyanis olyan itthon és Európában, hogy miközben a megszűnt kluboknak se szeri se száma, hajlamosak vagyunk értékeinket nem a megfelelő helyén kezelni. Én úgy gondolom, hogy az, amit mi képviselünk, ma már egyre inkább párját ritkító érték.”- Ezzel a megállapításoddal nem lehet vitatkozni, ugyanakkor az emberek legalább ennyire, ha nem jobban, kíváncsiak arra, hogy mi van velünk a jelenben, és még inkább, mi lesz velünk a jövőben? ”- Természetesen egyet értek veled, de a múlt megbecsülése, a helyes értékrend megtartása nélkül nehezen értékelhető a jelen, és szinte borítékolható, negatív értelemben, a jövő.’Ezért gondolom, hogy időnként igenis meg kell állni mérleget vonni, körülnézni. Ha csak lehajtott fejjel küzdünk és megyünk előre, könnyen előfordulhat velünk az, ami egyik-másik versenytársunkkal, hogy a nagy rohanás közben nem veszi észre az …

tovább:
Rajt előtt: Meddig bírjuk még?

Renee Montgomery: Izgatottan várom a magyarországi bemutatkozásom!

– Milyen reményekkel érkeztél a válogatottba?”- Bármikor is edzőtáborozik az Amerikai Női Válogatott, ha meghívnak, meg kell ragadnod a lehetőséget, hogy megmutasd magad, bizonyíts a szakvezetésnek. Mivel sérülések miatt a mostani keret szűkös, ezért több a lehetőségünk, hogy bejátsszuk magunkat a nemzeti csapatba. Igyekszem ezzel maximálisan élni!”- Hogy alakultak eddig a terveid? ”- Remekül! Szeretem, ha van rajtam felelősség, amikor érzem, fontos láncszem vagyok a csapatban, mivel ezek mind több értéket adnak a játékomnak. Csodás érzés az USA Basketball csapatának meghatározó tagjának számítani, függetlenül attól, hogy nem teljes a keret. ”- Mit tartasz a legnagyobb erősségeteknek? ”- Az, ami egyben a legnagyobb gyengeségünk is, hogy kevesen vagyunk. Sokkal fontosabbnak érzed magad, tudod, hogy még többet kell nyújtanod, mint amikor 12-16 játékos bevethető egy ilyen turné során. Sokkal inkább magunkra számíthatunk, nincs más, aki majd megoldja helyettünk a helyzeteket.”- Milyen érzésekkel készülsz a hétvégi magyarországi mérkőzésedre, figyelembe véve azt, hogy a szezont a Győr csapatánál töltöd? ”- Egészen különleges lesz számomra ez az este, amelynek a végén mindenki hazafelé veszi az irányt, leszámítva engem. Izgalmas lesz már a közelgő győri bemutatkozásom előtt belekóstolni a magyar légkörbe.

tovább:
Renee Montgomery: Izgatottan várom a magyarországi bemutatkozásom!

Jól jött ez a meccs az Euroliga előtt

UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky 6, Zavecz 2, Kurasova 13/9, Krivacevic 19, Horti 9 Cs.: Fűrész 7, Licskai 2, Szabó F. 6 ‘KASSA: Bojovic 16, Sverrisdottir -, Kupcikova 4, Pedersen 3, Vieru 9 Cs.: McCray 9/3, Hrickova -, Jurcenkova 11, Pindrochova 5, Salkauske 1, Lawless 8/6”Statisztika’Mezőny dobószázalék: 24/45 53% ill. 23/51 45% ‘3-pontos dobószázalék: 3/7 43% ill. 4/19 21%’Büntető dobószázalék: 13/15 87% ill. 16/23 70%’Gólpassz: 13 (Fegyverneky 6) ill. 8 (Bojovic 5)’Lepattanó: 18 (Horti 5) ill. 26 (Pedersen 8)’Szerzett labda: 9 (Zavecz 4) ill. 12 (Bojovic 5)’Eladott labda: 12 ill. 13’Fault: 18 ill. 21 ‘IBM: 71 (Krivacevic 16)) ill. 62 (Bojovic 20)”A könnyed bajnokik után a mai napon már jóval erősebb ellenfél ellen léptünk pályára, melyre szükség is volt a jövő szerdai Euroliga kezdésre való felkészülés jegyében. Sara a mérkőzés előtt rosszul lett, ezért végül kimaradt a keretből.’A mérkőzést a Kassa kezdte jobban, pontosabban sokkal jobban. Túlságosan idegesen kosárlabdáztunk, és leginkább a kimaradt ziccerekben jeleskedtünk. Székely Norbert előbb nyugalomra intette játékosait, majd időt kért. Nem is tehetett mást, hiszen alaposan beragadtunk (4. perc 0-10). A negyed közepén Szasa triplája kellett az első pontjainkhoz (5. perc 3-12). Ezzel ki is ugrottunk a magunk ásta gödrünkből, és lépésről lépésre közeledtünk vendégeink felé. A közelítésből végül, Szabó Fanni utolsó másodpercben kiharcolt büntetőivel, egyenlítés lett (21-21).’Előnyre nem sikerült szert tenni, a negyed végén ellenfelünk is rendezte sorait (13. perc 25-28). A 14. percben már vezetésnek tapsolhattunk Tina jól kivitelezett dobását követően (29-28). Ez érthetően ellenfelünket késztette időkérésre. A 18. percben Dodi varázsolt a palánk alatt! Jöhetett az újabb szlovák idő (34-28). Ezúttal jobban sikerült a túloldali megbeszélés, mely pontokban is megmutatkozott (félidő 36-35).’A szünet után villámrajtot vettünk, és egy 7-0-ás szakasszal megugrottunk. Sokáig nem örülhettünk, a Kassa két triplával azonnal a nyakunkon volt (24. perc 43-41). Jó iramot diktált a két csapat és nagy hévvel meccseltek az edzők is, mely egyértelműen jelezte, hogy az utolsó erőpróbák egyikét láthatjuk az Euroliga kezdése előtt (26. perc 50-43). Ellenfelünk percei következtek, melyet Székely Norbert időkérése állított meg (28. …

tovább:
Jól jött ez a meccs az Euroliga előtt

Taurasival az élen érkezik a TEAM USA!

Az Európában túrázó Olimpiai-, és Világ-bajnok amerikai együttes jelenleg ismert, és még nem végleges kerete ütős neveket sorakoztat fel! A már említett sztárok mellett többek között Cappie Pondextert és Swin Casht is megcsodálhatjuk az október 9-i szezonnyitó mérkőzésen, mellyel Farkas Balázs emléke előtt tisztelgünk. Az utánpótlás bemutatóval, zászlóavatással, zenés programokkal színesített estén búcsúztatjuk az aktív játéktól visszavonult Eördögh Editet is. A 18.30 órakor kezdődő találkozó megtekintése DÍJTALAN!”TEAM USA”11 Swin Cash Seattle Storm’15 Tina Charles Connecticut Sun’9 Brittney Griner Baylor Houston’5 Asjha Jones Connecticut Sun’7 Renee Montgomery Connecticut Sun’4 Cappie Pondexter New York Liberty’12 Diana Taurasi Phoenix Mercury ‘8 Sophia Young San Antonio Silver Stars

tovább:
Taurasival az élen érkezik a TEAM USA!

Amerikából jött és jótékonykodik

Gerencsér Julianna 1956-ban költözött a tengerentúlra a férjével. Kanadában, majd az USA-ban éltek, az asszony kutatóként dolgozott. Egy évtizede hazaköltöztek, de nemcsak a poggyászaikat hozták, hanem a segítő szándékot, ami ott mindennapos.

tovább:
Amerikából jött és jótékonykodik

Sonata Arctica (FIN)

… … a Petőfi Csarnokban lépnek fel. Belépő: 6500 Ft www.pecsa.hu       Kapcsolódó cikkek: Limp Bizkit (USA) Sopron , VO Északi dallamok- Tarja – Summer Storm 2009 Petőfi Csa Nightwish Debrecenben Debrecen, Related posts brought to you by … …

tovább:
Sonata Arctica (FIN)

Megyünk tovább!

– Előzetesen azt mondtad, hogy a szervezettséget, a gyakorolt elemek hatékony alkalmazását várod a csapattól? Viszont láttad ezeket az elvárásokat a torna során?”- Összességében igen, de azért voltak olyan helyzetek, ahol látszott, miken kell még javítanunk. Úgy mint az összpontosítás, hatékonyság, szervezettség terén. A csapat úgy a 60-70%-án mozgott most, melynél az Euroligában jóval többre lesz szükség, ha győzelmeket akarunk elérni. Van még hova fejlődnünk! ”- Vegyük sorra a mérkőzéseket. A Jeka ellen egy félidőn át partiban voltatok, a vége viszont közel 30 pont lett. ”- Úgy gondolom, ez teljesen reális eredmény az “Európa-válogatott” ellenében. Az első félidőben nagyon jó játékkal, kifejezetten kulturált kosárlabdával leptük meg őket. A másodikban már domináltak fizikailag. Sok olyan döntési helyzetbe sodortak bele minket, melyek elhibázott dobásokhoz vezettek. A megszerzett labdákból pedig könnyedén visszatámadtak minket. A lepattanók begyűjtésében is lemaradtunk tőlük a második játékrészben, kiütközött a magassági, és erő fölényük nemcsak a palánkok alatt, hanem a gyűrűtől távolabb is. ‘ ‘- Az eredmény alapján azt gondolhatjuk, hogy az USA Basketball ellen nyújtottátok a legjobb teljesítményt. Meg tudod ezt erősíteni? ”- Igen, de ehhez hozzátartozik, hogy ellenünk nem játszottak annyira agresszívan, mint szoktak, hanem inkább meghatározott elemek gyakorlására használták a mérkőzést. A mi erényünk azonban, hogy ezekre a szituációkra jól reagáltunk, és mivel ez tulajdonképpen egy társasjáték, ebből adódóan alakulhatott ki ez a csekély különbség. Sokkal jobban hagytak minket játszani, mint például a záró napon a Jekatyerinburgot, akiktől nagyon hamar elvettek sok területet. Ezzel együtt, ha kivesszük és elemezzük azokat az értékeket, melyeket mutattunk, elégedettek lehetünk. Értékes mérkőzés volt, de nem szabad túldimenzionálni sem. ‘ ‘- A Prága ellen lejátszott mérkőzés nem a terveiteknek sikerült. Mire vezethető ez vissza? ‘ ‘- Fejben és fizikailag is elfáradtunk. Gyakorlatilag már az első mérkőzéstől fogva hiányzott két ember a rotációból, mivel Maja mellett Tina is már az első találkozón…

tovább:
Megyünk tovább!

Egy félidőn át partiban voltunk a nyitányon!

UMMC Jekatyerinburg: Dumerc 1, Bibrzycka 13/6, Arteshina 12/3, Gruda 13, Stepanova 13 Cs.: Wauters 14, Abrosimova 11, Volkova 6/6’MKB-EUROLEASING SOPRON: Semsei 8/6, Honti 5, Eördögh 4, Milovanovic 10/6, Horti 12 Cs.: Holt 12, Krivacevic 2, Varga 4, Hadarics -‘Statisztika’Mezőny dobószázalék: 30/58 52% ill. 21/58 36%’Lepattanó: 33 ill. 24’Gólpassz: 24 ill. 11’Szerzett labda: 6 ill. 6’Eladott labda: 7 ill. 10’Látványos megnyitó vezette fel a Bajnokok Tornáját, ahogyan a helyiek elnevezték a rangos nemzetközi rendezvényt.’A körítés nem nyomta rá a bélyegét játunkra. Bátran kezdtünk és egy ideig tartottuk a lépést a rendkívüli iramot diktáló oroszokkal szemben, akik a negyed második felében a lengyel dobógép, Bibrzycka tripláival 10 pont fölé növelték a különbséget.’A második negyedben mi is még magasabb sebességre tudtunk kapcsolni, és kombinatív támadásokkal megleptük ellenfelünket. Ahhoz, hogy végül megnyerjük a negyedet, nagyon kellettek Amber extra lepattanói is.’A szünetet követően azonban benn ragadtunk az öltözőben. A küzdőszellemre nem lehetett panasz, de a dobószázalékunk alaposan visszaesett. Sajnos sok faultot is fújtak ránk ebben az időszakban, melynek következtében Tina korán kipontozódott.’Az óriási iramot diktáló Jekatyerinburg szépen felőrölt bennünket, a záró szakaszra a játékunk is szétesett.’Szombaton, magyar idő szerint 10.30-ko az USA ellen lépünk pályára.’Gundars Vetra: “Jó iramú mérkőzésen vagyunk túl! Jó kezdet volt számunkra ez a mérkőzés a tornán, melyen több formációt is kipróbálhattam.”‘Székely Norbert: “Reális eredmény született! Az első félidőben attraktív támadójátékot nyújtottunk, jól védekeztünk, de a másodikban már nem tudtuk mindezt fenn tartani. Óriási kihívás volt a találkozó, de fiatal csapatunknak ilyen mérkőzésekre van szüksége az előrelépéshez.”‘

tovább:
Egy félidőn át partiban voltunk a nyitányon!

Amikor az álmok valóra válnak

A washingtonban edzőtáborozó nemzeti együttes már a jövő évi csehországi Világ-bajnokságra készül, ahol hagyományaiknak megfelelően nem lehet más a céljuk, mint a végső győzelem, mely egyben kvalifikációt jelent a 2012-es londoni Olimpiára. ”Hogy mik is ezek a hagyományok? Először 1976-ban mutathatták meg magukat a hölgyek is Olimpián. Itt még nagy falat volt nekik a Szovjetúnió legyőzése a döntőben. Az 1980-as Nyári Játékokat az ismert politikai okok miatt kihagyták, utána azonban már nem volt megállás! A 92-es barcelonai kudarcot leszámítva egyeduralkodóvá váltak. Sorozatban négy alkalommal (1996, 2000, 2004, 2008) az amerikai lányok nyakába akasztották az aranyérmet. Időközben 1998-ban és 2002-ben is Világ-bajnokok lettek. ”Ahogy azt Geno Auriemma vezetőedző a WNBA weboldalán elmondta, izgatottan várja, hogy az elmúlt hat napban gyakoroltakból mit tudnak megvalósítani az oroszországi tornán, mely fontos felkészülési állomás számukra. A 13 fős keretet olyan nevek fémjelzik, mint a világ egyik, ha nem a legintelligensebb irányítójának számító Sue Bird, vagy a tét mérkőzésen is zsákoló Sylvia Fowles és Candace Parker. Rajtuk kívül az USA csapatát erősíti Swin Cash, Shameka Christon, Candice Dupree, Lindsey Harding, Asjha Jones, Crystal Langhorne, Angel McCoughtry, Renee Montgomery és Candice Wiggins. Ahogy látható a WNBA döntő és sérülések miatt hiányozik a névsorból Diana Taurasi vagy például Cappie Pondexter, de nyugodtan kijelenthető, hogy az amerikai válogatott bármilyen felállásban is a világ legerősebb együttese, mely ellen óriási kihívás lesz pályára lépni. Ez az álom egyszer már teljesült klubunk, játékosaink számára, amikor 2006. márciusában vendégül láthattuk Sopronban pár napig az USA Basketball legjobbjait, melynek keretében egy barátságos mérkőzést is vívott egymással a két csapat. Október 10-én az álom ismét valósággá válik! Sőt, mi több! Ezúttal egy téttel bíró, komoly nemzetközi tornán kerülünk szembe a világ legjobbjaival!

tovább:
Amikor az álmok valóra válnak

Nem kért időpontot, elküldték

Sopron – Néhány nap alatt megnőtt az egyik anyajegye annak a kismamának, aki a kórház bőrgyógyászati rendelőjébe sietett. Noha nem várakozott rajta kívül senki, elküldték, mondván: csak a sürgős esetet vizsgálják időpont-egyeztetés nélkül.

tovább:
Nem kért időpontot, elküldték

Magyar borok sikere a 10. VinAgora Nemzetközi Borversenyen: 6 Champion díj, 39 arany és 72 ezüstérem

2009. június 18-21. között, Sopronban, a Hotel Fagusban rendezték meg a Közép-Európa bor-iránytűjének tartott 10. VinAgora Nemzetközi Borversenyt, amelyre 542 borminta érkezett Magyarországgal együtt 21 országból, Európából, Ausztráliából, Dél-Amerikából, Dél-Afrikából, Japánból, Kanadából, az USA-ból.

tovább:
Magyar borok sikere a 10. VinAgora Nemzetközi Borversenyen: 6 Champion díj, 39 arany és 72 ezüstérem