Üzembe helyezték a fertőrákosi kikötő multimodális utastájékoztató rendszerét

Ugyan már októberben átadták azt az utastájékoztató rendszert amit a soproni helyközi autóbuszjáratokra építettek ki , de egyik fontos eleme – a menetrendi sajátosságok miatt -, csak májustól került üzembe. A Sopronban újonnan kihelyezett három darab utastájékoztató oszlopon túl, a negyedik a fertőrákosi hajállomás és a strand közötti felújított buszfordulóba került. A nyári szezon közeledtével újra elindultak hajójáratok a kikötőből és az ezekhez csatlakozó soproni buszjáratok, így most ( a januári ottjártunkkal ellentétben ) üzem közben is megtekinthettük a rendszert. Firtl Mátyás országgyűlési képviselő már a 2013 őszi projektindító során kihangsúlyozta, hogy “a Fertő tavi kikötőhöz közvetlenül csatlakozó buszvég kerül kialakításra, így a nemzetközi forgalomba bekapcsolva fejti ki idegenforgalmi élénkítő szerepét a megvalósítás”. Mint már akkor ígérték közös busz és hajós utastájékoztató rendszer fog létrejönni, így 1,5 év múlva már igazán kíváncsian vártuk ennek gyakorlati megvalósítását, hisz talán országos szinten is egyedülálló közlekedési alágazatok között ez a fajta integráció. Idézet A magyar helyesírás szabályai 183. pontjából: “Földrajzi nevekhez magyarázó céllal néha hozzákapcsolunk egy közszót, ez azonban nem válik a név részévé. Ezeket a nevet értelmező szavakat külön írjuk.” Így a megálló neve helyesen: Fertő tó, vitorlástelep A képre kattintva egy videó is megtekinthető! A berendezés amúgy teljesen ugyanolyan mint a városban megszokott “totemoszlopok”, a különlegesség csupán annyi, hogy a buszokon túl a hajójáratok indulását is megtalálhatjuk, vagy ahogy a kijelzőre kifért: “HAJ(” A rendszer egyébként egyaránt kiírja a Drescher Hajózási Kft. és a Fertő-tavi Hajózási Kft. hajójáratait is, hiszen Fertőrákosról két társaság is indít hajóutakat. Persze felvetődhet az emberben, hogy tényleg ez volt-e a legmegfelelőbb helyszín ennek a totemoszlopnak. A városban bizonyára számos megállóhelyet találhatnák melyek forgalma jóval többszöröse a Fertő tavinak buszostól, hajóstól… Annál is inkább hisz ősztől-tavaszig mondhatni a madár se jár erre, legalábbis buszok és hajók nem. A filozófálgatást félretéve a rendszer már üzemel és mint…

tovább:
Üzembe helyezték a fertőrákosi kikötő multimodális utastájékoztató rendszerét