Ismét van egy Zöld kő Sopron utcáin

Kuslics Péter lokálpatrióta polgár kereste meg az önkormányzatot ötletével, hogy helyezzék ki a Zöld kő másolatát nem messze az eredeti kő eredeti helyétől. A Zöld kő másolatát saját költségén készíttette el, macskakő formátumban. A soproni Előkapuban (Vorderes Tor) ugyanis volt régen egy kő, melyhez egy legenda kapcsolódik. A legenda szerint az, aki Sopronban járt, úgy tudta bizonyítani ittjártát, hogy megkérdezték tőle, hol van a Zöld kő. Ha nem tudta, nem hitték el neki, hogy a városban járt. Az eredeti követ a városháza rekonstrukciója idején vették ki eredeti helyéről, és a Soproni Múzeumba került, ahol mindmáig megtalálható. Tegnap azonban kitelepült a kő, és megmutatta magát új társával, mely ezentúl az Előkapuban látható. Felette pedig kis tábla hirdeti három nyelven, mi is ez, de pont annyi információt nyújt, amitől a legenda nem veszíti el eredeti mivoltát. A kő egyébként egy, a Soproni-hegységben található ritka kőzetfajtából készült. Az új kő bemutatását követően a résztvevők egy rövid várostörténeti sétán vehettek részt.

tovább:
Ismét van egy Zöld kő Sopron utcáin

1921: Magyarok maradtunk! – 12. Ki hogyan dönt?

Folytatódik az 1921. évi soproni népszavazás 90. évfordulója alkalmából indított cikksorozat, amelyben dr. Tóth Imre, soproni történész foglalja össze, hogyan jutott el a térség lakossága 1921. december 14 reggeléig, amikor kezébe foghatta két ország nevét három nyelven tartalmazó cédulákat, hogy közülük az egyiket eltépje, a másikat borítékba zárja és az urnába dobja.

tovább:
1921: Magyarok maradtunk! – 12. Ki hogyan dönt?

1921: Magyarok maradtunk! – 11. A nép szavaz. A nép dönt?

Folytatódik az 1921. évi soproni népszavazás 90. évfordulója alkalmából indított cikksorozat, amelyben dr. Tóth Imre, soproni történész foglalja össze, hogyan jutott el a térség lakossága 1921. december 14 reggeléig, amikor kezébe foghatta két ország nevét három nyelven tartalmazó cédulákat, hogy közülük az egyiket eltépje, a másikat borítékba zárja és az urnába dobja.

tovább:
1921: Magyarok maradtunk! – 11. A nép szavaz. A nép dönt?

1921: Magyarok maradtunk! – 10. Háború a plakátokon. A propaganda

Folytatódik az 1921. évi soproni népszavazás 90. évfordulója alkalmából indított cikksorozat, amelyben dr. Tóth Imre, soproni történész foglalja össze, hogyan jutott el a térség lakossága 1921. december 14 reggeléig, amikor kezébe foghatta két ország nevét három nyelven tartalmazó cédulákat, hogy közülük az egyiket eltépje, a másikat borítékba zárja és az urnába dobja.

tovább:
1921: Magyarok maradtunk! – 10. Háború a plakátokon. A propaganda

1921: Magyarok maradtunk! – 9. A nép szavaz. A nép dönt?