Hétfő délután, nem sokkal 16 óra után kiürítették a bécsi főpályaudvart (Wien Hauptbahnhof). A rendőrségi intézkedésre azért volt szükség, mert bombafenyegetés érkezett. Az oe24.at információi szerint ugyanakkor nem a hírhedt svájci személytől érkezett a fenyegetés (aki több korábbi bombafenyegetésért is felelős), hanem egy új csoporttól, amely egy internetes kihívás keretében próbál minél több evakuálást kiváltani bombafenyegetésekkel és médiavisszhanggal. A vonatforgalmat leállították és az U1-es metró sem járt egy ideig ezen a szakaszon. A rendőrség robbanószer-kereső kutyákkal és helikopterrel vizsgálta át az állomás területét, és körülbelül 18 órakor a hatóságok feloldották a lezárást, így a főpályaudvar ismét megnyílt.
(A cikk az oe24 cikke nyomán, részben mesterséges intelligencia segítségével készült)
Üzletek, vendéglátóhelyek szűnnek meg, közben újak nyílnak. Lássuk, mi változik épp a város ütőerében, a Várkerületenés környékén.
Nagyon úgy tűnik, hogy a tavaly a Kisvárkerületen megnyílt szőrmebolt átköltözik máshova. Az eddigi helyén ugyanis megszűnt, most viszont a felirat a Várkerület 52. számra került ki, az üzlethelyiség pedig szemlátomást átalakítás alatt van.
Hasonlóan átalakítás alatt van a tőle balra lévő üzlethelyiség is, ahol tavaly a The Florist Design Studio nyílt, ami egyszer csak az év folyamán szőrén szálán eltűnt. A weboldal még működött egy darabig, most már az sincs meg, a Facebookjuk viszont továbbra is üzemel, frissítés nélkül.
Érdekességek történnek az egykori Kereskedelmi és Hitelbank üzlethelyiségével is. A Várkerület 41. szám alatt az elmúlt hetekben már munkák zajlottak, nemrég pedig kikerült a RAIFFEISEN BANK felirat. Hogy a Széchenyi téri bankfiók költözik-e ide, vagy egy teljesen újat nyitnak itt, azt egyelőre nem tudjuk, kérdéseinkre a banktól egyelőre nem válaszoltak. UPDATE: olvasónktól megtudtuk, hogy csak ideiglenesen költözött ide a Raiffeisen, mert a Széchenyi téri fiók felújítás alatt áll.
Nagyon úgy tűnik, hogy új üzemeltetője lesz a korábbi El Gusto vendéglátóipari egységnek is. Vagy legalábbis az üzlethelyiségnek biztosan. Az Instagramon már megtalálható, hogy LOUI Brunch & More néven nyílik meg hamarosan a vendéglátóhely, a nyitást pedig április-május környékére teszik. A tulajdonosi kör egyébként az, akik Patrick’s Pizzériát és például a Late Bistrot is üzemeltetik a városban. Reméljük, az új hely a gyalogos és kerékpáros forgalomra nagyobb tekintettel alakítja majd ki a teraszát.
Újra kiadó az Árpád utca/Várkerület sarkán lévő üzlethelyiség. Úgy tűnik, a NEW YORK NAILS nem bírta sokáig, a körmös, illetve szemöldöktetováló stúdió bezárt, az üzlethelyiség pedig üresen áll. Számomra érthetetlen egyébként, hogy miért nem tud itt semmi megmaradni, pedig az egyik legjobb helyen lévő üzletről van szó.
Végkiárusítás van az IKVA Ázsia Áruházban. Már egy-két hete mindent 50% kedvezménnyel lehet megvásárolni, az IKVA emeleti szintje pedig be is zárt. Meg nem erősített információk szerint ALDI nyílhat az épületben, legalábbis erről pletykálnak a városban. Kérdeztük az ALDI-t, hogy tényleg igaz-e a hír, de egyelőre ők sem válaszoltak a kérdéseinkre. Az Ázsia Áruház egyébként szintén pletykák szerint megmarad, csak máshová költözik. Reméljük, a hosszú évek óta nem aktuális „csillárszalon” feliratok is lekerülnek végre.
Újra megnyílt a Graben, de már Graben Bistro & Cafe néven. Örömteli hír ez, hiszen igazán hangulatos vendéglátóhelyről van szó, a terasz a várfal tövében pedig egy kifejezetten kellemes, csendes helyszín. Ők adnak helyet egyébként a SoPie, a Papír Sárkány és a Tipu’s Kitchen éttermeknek is, melyektől online is lehet rendelni.
Az elmúlt napokban derült ki, hogy a soproni önkormányzat „racionalizálni” szeretné az óvodai ellátást a városban. A tervezet szerint a következő nevelési évtől több tagóvodát bezárnának, több óvodai csoportot pedig megszüntetnének. Az eset nagy felháborodást váltott ki a soproniak, különösen az érintett szülők körében, ezért ellenállást és demonstrációt is szerveztek.
Az önkormányzat szerint szakmai döntésről van szó, a civilek viszont máshogy gondolják. Ezért civilek a közösségi médián keresztül békés demonstrációt szerveztek a Fő térre, amely fél órával a közgyűlés előtt vette kezdetét. A 14 órakor induló ülésen pedig váratlanul megjelent Magyar Péter európai parlamenti képviselő, aki számon kérte a város vezetőjét. Egyenes válasz helyett azonban a közgyűlést félbeszakították, a többségben lévő kormánypárti képviselők pedig elhagyták az üléstermet. Farkas Ciprián polgármester pedig ezalatt egy videót is közzétett, melyben LMBTQ propagandával, hazudozással és a közgyűlés megzavarásával vádolta meg Magyar Pétert, a TISZA párt vezetőjét. Ezzel szemben Magyar Péter, és a jelenlévő civilek szerint a polgármester nem akarta meghallgatni őket.
Mintegy kétórás szünet után folytatódott a közgyűlés, immáron Magyar Péter nélkül. A fideszes képviselők pedig 11 szavazattal, 4 ellenzéki ellenszavazat mellett elfogadták a tervezetet. Így tehát a következő tanévtől megszűnik a pár éve felújított Dózsa György úti tagóvoda, a Gesztenyés körúti tagóvoda, a Halász utcai óvoda B épületének két csoportja, más intézményben kerül elhelyezésre, illetve eggyel csökken a csoportok száma a Brennbergbányai, az Ady Endre Úti és a Jereváni Kék Tagóvodákban. A civilek könnyeikkel küszködve, a Tavaszi szél vizet áraszt című moldvai-csángó népdalt énekelve hagyták el az üléstermet.

A bor és a gasztronómia elválaszthatatlan egységet alkotnak, hiszen az ételek és borok tökéletes párosítása egyedülálló élményt nyújt. Ezt az összhangot ünnepli a Soproni Borvidék a Borvidéki Ízkavalkád kampánnyal, amely első alkalommal 2025. február 17. és március 16. között kerül megrendezésre.
Együtt a Soproni Borvidékért – Az összefogás ereje
A Borvidéki Ízkavalkád a soproni borvidék szereplőinek közös összefogásából született. Éttermek, borászatok és a borvidék képviselői karöltve dolgoztak azon, hogy a kínálatuk kulináris kincseit és borkínálatát egy remek élményként mutassák be a látogatóknak. Ez a kezdeményezés kiváló példája annak, hogyan tud egy térség összefogni a közös cél érdekében: a helyi értékek bemutatásáért és a borvidék gasztronómiai hírnevének erősítéséért.
Mi is az a Borvidéki Ízkavalkád?
Az egy hónapos esemény célja, hogy a Soproni Borvidék kiváló borait és a régió éttermeinek gasztronómiai kínálatát egyesítse, felejthetetlen élményt nyújtva a látogatóknak. Az esemény során a résztvevő vendéglátóhelyek kifejezetten a borvidék boraira szabott fogásokat kínálnak, biztosítva, hogy minden korty és falat tökéletes harmóniában legyen.
Mire számíthatnak a látogatók?
A kampányhoz már számos étterem csatlakozott akik nélkül ez nem jöhetett volna létre, a szervezők ezúton is köszönik az együttműködésüket. “Mi, soproni borászok hiszünk az összefogás erejében. Meggyőződésünk, hogy kiváló minőségű termékeink a helyi gasztronómia kínálatával még teljesebb élményt nyújtanak az idelátogató turistáknak és a helyieknek egyaránt.
Köszönjük a programban velünk együttműködő éttermeknek, hogy időt és energiát fektettek ötletünk megvalósításába! Remélem, hogy kezdeményezésünk hagyománnyá válik mindenki legnagyobb örömére!” – mondta el Molnár Ákos, a Soproni Borvidék Hegyközségének elnöke.
A teljes és frissített éttermi lista, valamint az ajánlatok elérhetők a Soproni Borvidék hivatalos honlapján. A Soproni Borvidék Facebook oldalán pedig most még egy nyereményjátékon is részt lehet venni, ahol egy 10.000 Ft-os Vinodom ajándékutalvány a fődíj.
Egy régió, egy élmény
A Borvidéki Ízkavalkád nem csupán a bor és a gasztronómia szerelmeseinek szól, hanem mindenkinek, aki szeretné átélni a Soproni Borvidék összefogásából születő egyedi élményt. A helyi éttermek és borászatok közös célja, hogy a látogatók számára felejthetetlen pillanatokat nyújtsanak – minden falatban és minden kortyban ott rejlik a borvidék szenvedélye és hagyománya.
Fedezze fel Ön is a Borvidéki Ízkavalkádot, és legyen részese ennek a különleges gasztronómiai utazásnak!
Éttermek figyelmébe
Azok a vendéglátóhelyek, amelyek még nem csatlakoztak a kampányhoz, még mindig megtehetik. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy bemutassák, milyen gasztronómiai élményeket tudnak nyújtani a Soproni Borvidék legjobb boraival párosítva. A jelentkezéseket a marketing@soproniborvidek.hu címen várják.