Zane Tamane – Mozgékony óriás a palánk alatt

A lett center 1983. szeptember 24-én látta meg a napvilágot Rigában. Magas termetével hamar kitűnt társai közül, így egyenes út vezetett számára a profi karrier felé. A lett korosztályos válogatottakkal megjárta az Európa-Bajnokságokat, sőt 2003-ban a Világ-Bajnokságon is megmutatta magát. ”Tárt karokkal várta Amerika, ahol előbb az NCAA-ben (16,4-es pont-, 10,6-os lepattanó átlag), majd a lett női kosárlabda első reprezentásaként a WNBA-ben öregbítette az előkelő helyen jegyzett lett kosárlabda kultúra hírnevét. A Detroit Shock draftolta a harmadik körben, majd elcserélte a játékjogát a Washington Mistycs együttesével, mellyel a negyeddöntőig jutott.”Ősszel természetesen visszatért Európába, ahol évről évre egyre jobb teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. Kezdésként az Európa Kupás spanyol FC Barcelona játékosaként 9,8-as pont, és 7,3-as lepattanó átlagot produkált. A következő évet szintén spanyol földön, de már a Hondarribia Irun gárdájánál töltötte, ahol átlagai tovább javultak (12,4-es pont-, és 9,9-es lepattanó-átlag). A mediterrán évek után a fagyosabb Oroszország felé vette az irányt, ahol az Orenburg centereként már az Euroligában edződött. Mérkőzésenként 11,4 ponttal és 7,6 lepattanóval segítette csapatát. Teljesítményére felfigyelt a szezon végén a cseh bajnok. A Prága együttesével éppen ellenünk, a január 20-i soproni mérkőzésen biztosították helyüket az Euroliga rájátszásában, ahol Zane 12 ponttal terhelte meg gyűrűnket. Összességében azonban a rengeteg légióst foglalkoztató cseh kupa győztesnél nem jutott a tudásának megfelelő játéklehetőséghez, így nagy örömmel igazolt hozzánk, ahol fontos szerepet szánunk neki. ”Zane Tamane – aki edzés körülmények között már zsákolt is -, mozgékony, stabilan védekező csapatjátékos hírében áll, aki nemcsak a palánk közvetlen közelében, hanem középtávolról is veszélyes. A lett válogatott egyik alapembere, mellyel 2007-ben negyedik helyet szerzett az olaszországi kontinens viadalon. 2008-ban a pekingi Olimpiát is megjárta (9. hely), a 2009-es lettországi Európa-bajnokságon pedig 11 pontot szerzett mérkőzésenként, és átlagban közel 7 lepattanót szorgoskodott össze. ”Székely Norbert vezetőedzőnk szintén jó véleménnyel van új szerzeményünkről: “Zane Tamane…

tovább:
Zane Tamane – Mozgékony óriás a palánk alatt

A frissesség döntőnek bizonyult

SZEVIÉP-Szeged: Ciglar 13, Németh 22/12, Fűrész 15/9, Zherzherunova 5, Sipaviciute 18 Cs.: Laczi 4, Horváth 4, Vincze 4’MKB-EUROLEASING SOPRON: Miljkovic 5, Honti 4, Holt 10/3, Milovanovic 15/3, Horti 12 Cs.: Krivacevic 7, Eördögh 18/9, Semsei -, Hadarics -, Varga Zs. 2 ‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 21/40 53% ill. 19/38 50% ‘3-pontos dobószázalék: 7/15 47% ill. 5/13 38% ‘Büntető dobószázalék: 22/30 73% ill. 20/24 83%’Lepattanó: 25 (Fűrész 9) ill. 27 (Holt 7)’Gólpassz: 16 (Fűrész 7) ill. 10 (Honti 5) ‘Szerzett labda: 11 (Németh 3) ill. 11’Eladott labda: 15 ill. 18’Fault: 21 ill. 22’IBM: 110 (Németh 26) ill. 93 (Eördögh 19) ‘A sérültek felépültek, a betegek felgyógyultak, így egyik oldalon sem okozott meglepetést a szakvezetők által kijelölt kezdő ötös. A két csapat formája alapján ellenfelünk volt a mérkőzés esélyese, de bíztunk benne, hogy meglepetést tudunk okozni.’Mindkét oldal egy-egy elhibázott távolival kezdett, majd Horti Dóra az ellene elkövetett szabálytalanságot követő büntetők egyikéből megszerezte csapatunknak a vezetést. Amber gondoskodott arról, hogy megszülessen az első tripla is (2. perc 0-4). A 3. perc végén Fűrész büntetőjével a hazaiaknál is megszületett az első pont. A 4. percben viszont még mindig mezőny kosár nélkül álltak, így Bencze Tamás időt kért (4. perc 1-8). Láthatóan agresszívabbá vált ellenfelünk játéka, akik a megszerzett labdákból két kosarat is elhelyeztek (6. perc 5-8). Nem engedtük azonban ki az irányítást a kezünkből, sőt 10 8. percre 10 pontra növeltük előnyünket (8. perc 9-19)! Fűrész Emő adott lendületet csapatának a bajban, és egy perc leforgása alatt megfelezték a hátrányukat (17-21).’Edó pontos triplájával a folytatás is jól indult számunkra. Fűrész Emővel továbbra sem bírtunk, gyakorlatilag ő tartotta ezekben a percekben a lelket a Szegedben. Semsei Barbara ugyanakkor rövid idő alatt 3 személyi hibát gyűjtött be, így hamar a kispadra kényszerült. Jött is Amber, aki hatékonyabban fogta már a szegediek rutinos játékosát. Zónával próbálkozott ellenfelünk, de Edó könnyedén átdobta a 6,25-ös vonalon túlról az előtte magasodó védőfalat (13. perc 19-27). A 15. percben Jeca maradt egyedül Zherzherunovával szemben, és majd 7 méterről szórt be egy triplát behúzódó védője meglepetésére. …

tovább:
A frissesség döntőnek bizonyult