Fejlesztenék az utaskomfortot a vasúton

Közép-Burgenland egyetlen rendeltetésszerűen működő vasútállomása, Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) jelentős teherforgalmat is bonyolít, mely azonban az utasok kényelmét zavarja. Az állomás utasforgalmi részének felújítása tervben van, a rakodás pedig szintén elkerülhet az utazóközönség szeme elől. Eközben Észak-Burgenlandban egy tervezett deltavágány miatt tiltakoznak. A Sopronkeresztúr-Felsőlászló (Oberloisdorf) vasúti vonalszakasz 2013-as bezárása óta már majdnem 5 év telt el. Személyforgalom már ekkor is csak Sopronkeresztúr és Sopronnyék-Harácsony (Neckenmarkt-Horitschon) állomások között volt, napi 3 vonatpár közlekedett erre összesen. Sopronnyék-Harácsony és Felsőpulya (Oberpullendorf) között már ekkor is volt lehetőség hajtányozásra, ez most is remek kikapcsolódási lehetőség, ám a tolatós tehervonatok estefelé jártak még Felsőlászlóig, itt rakodták meg őket többek között fával. A vasútvonal teherforgalmának megszüntetése után a fákat és például cukorrépát szállító tehergépjárművek ellepték a Felsőpulyai járást, a rakodást pedig Sopronkeresztúr állomáson végzik. Tehervonat és személyszállító vonat Sopronkeresztúr állomáson, mellette a P+R parkoló Ennek hamarosan vége lehet, ugyanis korábban felröppent sajtóinformáció alapján felújíthatják a vasútállomást, a rakodást a fokozott zaj és porterhelés miatt pedig el kívánják vinni innen. A BVZ információi szerint  a régi ipari terület lehet a célpont, hogy ez alatt mit értenek, az nem pontosan tisztázott, mindenesetre Sopronkeresztúr és Sopronnyék-Harácsony állomások között jelenleg a pálya ki van zárva a forgalomból, évek óta nem járt arra vonat, pedig több helyen is optimálisan kialakítható lenne rakodóhely. Észak-Burgenlandban, konkrétabban Vulkapordányban (Wulkaprodersdorf) pedig tiltakozásokat váltott ki egy, már régebb óta ismert, ám most újra a hírekbe bekerült terv. Eszerint Kismarton (Eisenstadt) irányából egy újonnan építendő deltavágány segítségével közvetlenül lehetne eljutni Ebenfurt (Ebenfurth) felé Bécsbe, ami jelenleg csak vulkapordányi átszállással lehetséges. A menetidő pedig 1 óra alá csökkenthető lenne. Más kérdés, hogy Kismarton és Bécs remek közvetlen buszjáratokkal is rendelkezik, emellett a Pannoniabahnon, a Fertő tó nyugati partján haladó vasútvonalon északi irányba is el lehet jutni a fővárosba. A tervezett vasúti deltavágány zölddel (forrás: Unabhängige…

tovább:
Fejlesztenék az utaskomfortot a vasúton