Nem hozott előrelépést az EB

– Szakmai szemmel milyen EB-n vagyunk túl?’- Vegyes érzéseim vannak az EB-vel kapcsolatban, mely összességében nem hozott előrelépést. Védekezésben ugyan fejlődtek a csapatok, támadásban ugyanakkor visszaesést figyelhettünk meg. Komoly védekezést mutattak be a csapatok, váltogatva is a különböző formákat, és különösen az emberfogás terén történt komoly pozitív változás. Igaz, itt is hiányoltam ennek az egész pályára történő kiterjesztését. Támadásban viszont kifejezett visszaesést láttam! A női Euroliga csapatok, vagy a fiú vonal, az NBA kreatív játékát, azt az irányvonalat, mely felé a kosárlabda halad, meg sem közelítették a mostani válogatott produkciók. Ennek egyik oka a játékvezetői felfogásban is keresendő, mely hátráltatta ezt, és a védekezést támogatta. A másik, hogy közel volt az EB a klub szezon végéhez, így nem tudtak megfelelő időt együtt dolgozni a csapatok. Ezért is végezhetett élen ennyire meggyőzően a francia gárda, mely precízen játszotta az általa évek óta képviselt összeszokott játékot. ‘- Tulajdonképpen ennyi elegendő volt ahhoz, hogy ők végezzenek az élen?’- A pontos játék, a rájuk jellemző stabil védekezés szerepe felértékelődött, melyből ők jöttek ki jól. A többi csapat nem tudott ilyen jól felépített játékot felmutatni, így nem volt kérdés, hogy megérdemelten akasztották a nyakukba az aranyérmeket.’- Az általad is már említett június elejei időpontválasztás tehát hátráltatta a csapatokat?’- Azt hiszem ezen még sokáig fognak polemizálni szakmai berkekben. Szerintem szerencsétlen döntés volt egy 8-9 hónapos, átlagosan 50 mérkőzéssel járó szezon végére beilleszteni a tornát. Ez a kluboknak jó volt, hiszen így nyugodtan készülhetnek majd a következő szezonra, a válogatottaknak azonban kevésbé.’- Ha egyik sem megfelelő igazán, akkor nem érdemes a kézisekhez hasonlóan szezon közben megrendezni az EB-t?’- Ez egy jó gondolat, hiszen kizökkentené a játékosokat egy időre a klubban megszokott hétköznapokból, illetve december tájékán nincs is annyi világverseny, így nagyobb figyelmet kapna a sportág. Azt hiszem, a kézilabdás vonal ezt nagyon jól felismerte…

tovább:
Nem hozott előrelépést az EB

Soha rosszabb évet!

Nagyon sikeres évet zártunk, mind az eredményesség, mind játékosaink és csapataink fejlődése terén – kezd bele az év értékelésébe Hollós Anna utánpótlás-vezetőnk. Gyerekeink az országos döntőkről és a különböző tornákról is különdíjak, kupák sorát hozták el, és a korosztályos válogatottakban is egyre meghatározóbb szerepet töltenek be. ”- Vegyük sorra az eredményeinket.”- Induljunk el a legkisebbektől, ahol az általunk megrendezett Kenguru Kupa Bajnokok Tornáján és a Gyermek Országos Döntőn is ezüstérmet szereztünk! A serdülők hatodik, a hazai pályán vitézkedő kadettek nyolcadik, a juniorok pedig ötödik helyen végeztek. A legfényesebb érmet az NB1 Amatőr Bajnokságában szereztük, ahol fiataljaink több rutinos játékost felvonultató együttest megelőzve lettek bajnokok.”- Kijelenthetjük, hogy jó döntés volt elindítani őket a felnőtt élvonal mögött? ”- Teljes mértékben! Korábban is volt már rá példa, hiszen anno még a Horváth Zsuzsival felálló Simi-GYSEV szintén szép sikereket könyvelhetett el, és a második vonalban edződve rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodtak játékosaink. Tavaly nyáron ismét szükségét éreztük, hogy tehetséges gyerekeinknek lehetőséget adjunk az amatőr bajnokságban tapasztalatokat gyűjteni, egyfajta áthidalási lehetőséget, köztes lépcsőfokot teremtve a junior és a felnőtt korosztály között. Az elképzeléseink maradéktalanul beváltak, így biztos, hogy jövőre is ott leszünk a sorozatban!”- Milyen eredményeket értek el játékosaink a diákolimpiákon?”- Több helyi iskolával is nagyon hasznos, kölcsönös együttműködést folytatunk, melyek közül kiemelném két bázisiskolánkat, a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola és Óvodát és a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumot. A diákolimpiákon idén eddig a három korcsoportban egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet szereztünk. A harmadik korcsoport küzdelmei pedig jelenleg is zajlanak Debrecenben. Ide kapcsolódik, hogy Horváth József és tanítványai a törökországi középiskolások Világ-bajnokságára is kvalifikálták magukat, ahol tovább öregbítették a város, a Berzsenyi Líceum, és klubunk hírnevét!”- Említetted, hogy egyre több gyereket adunk a válogatottaknak. Kik képviselik hazánkat a különböző korcsoportokban?”- Három játékosunk, Horti Dóra, Semsei Barbara és Ilosfai Mónika …

tovább:
Soha rosszabb évet!