Gyalogosok balesete Sopronban – súlyos sérülttel

Szinte egy időben két gyalogos is balesetet szenvedett Sopronban szombaton késő este. Egyikőjük minden baj nélkül megúszta az esetet, míg a másik esetben egy nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

tovább:
Gyalogosok balesete Sopronban – súlyos sérülttel

Jereváni Vakáció – szünetköszöntő szabadidős program

Valahogy másképp indult a mai reggel, valahogy könnyebb a nap, a szünet első napja. A diákok végre pihenni küldhetik a tankönyveket, az iskolatáskát, hogy immár a táblákra is teljes hosszúságában felkerült a nyolc napon keresztül betűzött szó, hiszen beköszöntött a várva várt VAKÁCIÓ!

további részletek:
Jereváni Vakáció – szünetköszöntő szabadidős program

89 – 09, a rendszerváltás pillanatai – 50 szemtanú, 50 történet, 50 fotó – Lobenwein Tamás felvételeivel

Vasárnap, június 14-én nyitják meg a Terror Háza Múzeumban az “ÁTVÁGVA – Vasfüggöny, Páneurópai Piknik, rendszerváltás” című kiállítást. A megnyitón – többek között – dr. Szájer József is elmondja az 1989/90-es időszakkal, a tárlattal és a kiadvánnyal kapcsolatos gondolatait. A kiállításon Lobenwein Tamás (1943-2005) fotóriporter, a rendszerváltás soproni eseményeit bemutató egyedülálló fényképsorozatai is bemutatásra kerülnek. A megnyitó keretében jelenik meg a “89 – 09, a rendszerváltás pillanatai” című album, amelyet Lobenwein Norbert szerkesztett.  

további részletek:
89 – 09, a rendszerváltás pillanatai – 50 szemtanú, 50 történet, 50 fotó – Lobenwein Tamás felvételeivel

Soproni Ünnepi Hetek 2009. – Programajánló

2009. június. 19 és július 12 között rendezik Sopronban az Ünnepi Hetek rendezvénysorozatot. Felvonulásos nyitóünnepség, Tündérfesztivál, Régi Zenei Napok, Érembiennálé, rangos zenei és múzeumi programok, kiállítások és Fő téri színpadi produkciók egyaránt várják a közönséget.

további részletek:
Soproni Ünnepi Hetek 2009. – Programajánló