Épül az új autómosó a Győri úton

Sopronban rengeteg az autó. Ebben pedig sokan bizniszt is látnak, az autókereskedőkön kívül is. Épp ezért egyre szaporodnak az autókozmetikák, valamint nemsokára egy új kézi autómosó is megnyitja kapuit a Győri úton. A hirdető molinó már tavaly nyáron kint volt, ITT EHRLE AUTÓMOSÓ NYÍLIK felirattal, a konkrét munkafolyamat azonban nemrég kezdődött.

Többállásos kézi autómosóról lesz szó, mely nem csak mosást és öblítést tesz majd lehetővé, hanem víztaszító viaszréteggel is bevonhatjuk majd autónkat, illetve ki is fényesíthetjük azt. Ezt az EHRLE cég weboldala alapján írtam, ott egy kis videó is demonstrálja a folyamatot.

EHRLE autómosó egyébként csak Győr-Moson-Sopron megyében 10 helyen van, Vas megyében pedig 3 helyen. Hogy mikor nyílik meg a Győri úton, arról konkrét infónk nincs, viszont új értelmet nyer a “Győri út, autómosó” buszmegállónév, hiszen már nem csak az automata IMO, hanem a kézi EHRLE is közvetlenül a buszmegálló mellett lesz. Kérdés, hogy miért akar valaki busszal autómosóba menni, lenne akkor inkább “Győri út, LIDL áruház” a buszmegálló neve…

Sopronba jöhet a Media Markt

Végre Sopronba érkezhet a Media Markt, de nem úgy, ahogy az ember elsőre gondolná. A Media Markt Retail Cooperation Kereskedelmi Kft. ugyanis Magyarországon kilenc TESCO hipermarketben üzemeltethet eladótéren belüli, szakosított, műszaki fogyasztási cikkeket árusító üzletet. Eközött a 9 áruház között pedig Budapest, Veszprém, Baja, Esztergom, Szekszárd, Dunaújváros, Kaposvár, Tatabánya mellett ott van Sopron is.

A Gazdasági Versenyhivatal már meg is állapította, hogy nem jár káros versenyhatásokkal a Media Markt irányításszerzése egyes Tesco áruházak elektronikai üzletága felett.

A GVH az MTI-vel azt is közölte, hogy országosan, illetve településeken is vizsgálta az összefonódás lehetséges versenyhatását a műszaki fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítésének piacán, megkerestek számos, a magyar piacon jelen lévő versenytársat is. Az elemzés során arra a következtetésre jutottak, hogy az összefonódás miatt a piaci koncentráció csekély, a versenyt nem veszélyeztető mértékben változik országosan és lokálisan egyaránt. Döntésében a GVH mérlegelte a tranzakció várható előnyeit is, különös tekintettel a fogyasztókat érintő kedvező hatásokra.

A TESCO hipermarket műszaki osztálya manapság

A soproni TESCO hipermarket műszaki osztálya egyébként már egy jó ideje elég üres, talán már készülnek a Media Markt érkezésére, ami eddig Sopronhoz legközelebb Bécsújhelyen és Szombathelyen volt fellelhető.

Megnyílt a soproni Auchan superstore

November 7-én délelőtt megnyitotta kapuit Sopronban, a Sopron Plaza földszintjén az Auchan superstore. A több, mint 3000 négyzetméter alapterületű üzlet valahol egy szupermarket és egy hipermarket között helyezkedik el nagyságban, és élelmiszerek mellett szezonális és non-food kínálatot, műszaki cikkeket is biztosít a vásárlók számára.

Dr. Farkas Ciprián, Sopron megyei jogú város tanácsnoka az IkvaHír élő közvetítésében elmondta, Az Auchannak a megjelenése a városban visszaigazolja az önkormányzat törekvéseit, hiszen nemzetközileg ismert és elismert brandek, márkák nem mennek akárhova, ott telepednek meg, ahol a fejlődés kézzelfogható, és hozzájárulnak az adott település fejlődéséhez. Sopron fejlődik, mindig jobb és jobb lesz lépésről lépésre, és ehhez pedig minden kétséget kizáróan hozzájárul az Auchan is. 

Az áruházlánc képviselője a következőképp nyilatkozott: Az Auchan, mint a legnagyobb tudással rendelkező kereskedelmi áruház, büszke arra, hogy Sopron fogadta őket, és elhozhatták a városba az országos szinten is legmodernebb áruházukat. 

Nyitva tartás: Hétfő-szombat 7:00-21:00, vasárnap 8:00-20:00

MEGLEHETŐSEN SOK FOTÓ TALÁLHATÓ GALÉRIÁNKBAN A SUPERSTORE MEGNYITÓJÁRÓL

Még egy nyitás: csütörtöktől ismét működik a SPAR a GYSEV pályaudvarnál

Befejeződtek a munkálatok, elkészült a külső és belső rekonstrukció, november 8-án újra megnyitja kapuit a SPAR az Arany János utcában, Sopronban. A pontos nyitás időpontját nem közölték, ezért valószínűnek tartom, hogy a spar.hu -n feltüntetett 6:30 lesz a releváns időpont.