Brüsszelből jelentem II. rész – Romaintegrációs futballtornán dobogós a soproni médiacsapat

Romaintegrációs labdarúgó tornát rendeztek kedden Brüsszelben, ahol Sopront Járóka Lívia meghívására, a helyi média válogatott képviselte. Bevallom bloggerként büszke vagyok rá, hogy tagja lehettem ennek a csapatnak, hiszen remek embereket ismertem meg, akik a sportpályán is nagyszerűen bizonyítottak. No de nem rólunk szólt elsősorban ez a rendezvény, hanem gyakorlati megkoronázása volt az előzőleg az európai parlament romaügyi munkacsoportja által tartott meghallgatásnak. A délelőtti órákban megtartott parlamenti eseményen, a soproni Járóka Lívia, aki a munkacsoport elnöke hangsúlyozta, hogy a sportnak is nagy szerepe van abban, hogy a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolásra kerüljön. Ezt az kijelentést Jerzy Buzek az EP előző elnöke a következő szavakkal támogatta: – Az európai unió egyetlen polgárának sem lenne szabad kirekesztetté válnia vagy a társadalom peremére szorulnia! A meghallgatáson részt vett Piara Powar, az UEFA rasszizmus ellenes hálózatának igazgatója valamint Petrika Ibolya az MLSZ Grassroots szociális programjának vezetője is. A tornán részt vevő Békésszentandrás csapatának szakvezetője, Pisont András is felszólalt az eseményen és a lehetőségekről, a gyakorlati megvalósításról beszélt. Testvére Pisont István aki 31 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott mezét, egyéb szakmai kötelezettségei miatt egy videó üzenetben fejezte ki támogatását és köszönetét a kezdeményezéssel kapcsolatban. A meghallgatást követően 13.00 órára a Palais du Midi sportkomplexumba igyekezett mindenki, ahol a futballtorna megrendezésre került. A megnyitó ünnepségen Járóka Lívia az esemény főszervezője elmondta: – Ma azért vagyunk itt, hogy megünnepeljük a mindannyiunkat összekötő szeretetet a sport és egymás iránt, és elkötelezettségünket, hogy segítsünk azokon, akik szegénységben élnek. Külön köszönetét fejezte ki Jerzy Buzeknek, amiért az EP elnökként és a néppárti frakción belül is éveken át támogatta a roma-ügyet, majd külön köszöntötte a felsorakozott csapatokat. Az EP képviselő csapatát, az afrikai (főként ruandai fiatalokból álló) „BRUXELLES ALL STARS” fantázia nevet viselő csapatot, a soproni média válogatottat és a Pisont András által vezetett roma fiatalokból álló Hunyadi Mátyás Sportegyesület…

tovább:
Brüsszelből jelentem II. rész – Romaintegrációs futballtornán dobogós a soproni médiacsapat

Szakember és a 7 törpe avagy így ültess csemetét!

Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmemet a pontos és precíz facsemete ültetés rejtelmeire. Nem szabad ám csak úgy „puffbelebalázs” módjára házilag ültetgetni! Mindennek megvan a maga titka! No de nézzük csak, hogy kell ezt profi módon! Tanuljunk, okoljunk! Legyünk alaposak! Hozzávalók:  1db.kisteherató, 2-3 db ásó és esetleg 1db. lapát, 1 db. facsemete, 1.db karó, némi föld , min. 2-3 liter víz, seprű és nyolc szakember+ 7 db. láthatósági mellény! Segítségképpen nézzük a képet, ami 2014.03.11.-én a reggeli órákban készült a Batsányi utcában a vasúti átjáró előtt! Olvasónk felvétele – Köszönjük! L.L.ZS.

tovább:
Szakember és a 7 törpe avagy így ültess csemetét!

Hamis pénz Sopronban! A pénztáros résen volt!

Információnk szerint a hamis tízezres bankjeggyel az egyik soproni Spar szupermarketben szeretett volna fizetni a nő, de a pénztáros észrevette, hogy valami nem stimmel, a pénzzel! Felhívjuk a soproni kereskedők és szolgáltatók figyelmét, hogy nagyobb körültekintéssel legyenek készpénzforgalom esetén, bár reméljük, egyedi esetről van szó és nincs több hamis fizetőeszköz a forgalomban! Információnkat Czank Hajnalka r.szds. megerősítette, a soproni Csarnok utcai Spar szupermarketben történt az eset. Köszönjük! Gratulálunk a pénztárosnak! kép:police.hu Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság A bankjegyről hiányoztak a biztonsági jegyek. A Soproni Rendőrkapitányság járőreit 2014. február 26-án 12 óra 40 perckor értesítették egy helyi áruházból, hogy egy vásárló hamis pénzzel akart fizetni. A kiérkező rendőröknek a pénztáros elmondta, hogy fizetéskor tűnt fel neki a gyanús bankjegy és ezután szólt a biztonsági személyzetnek. Az egyenruhások a helyi nőt a Soproni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók UV fényű pénzvizsgáló alatt megvizsgálták a címletet, amin a biztonsági jegyek teljes hiányát tapasztalták. A Soproni Rendőrkapitányság K.Sz-né 35 éves soproni lakos ellen pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. forrás:police.hu L.L.ZS.

tovább:
Hamis pénz Sopronban! A pénztáros résen volt!