Brüsszelből jelentem II. rész – Romaintegrációs futballtornán dobogós a soproni médiacsapat

Romaintegrációs labdarúgó tornát rendeztek kedden Brüsszelben, ahol Sopront Járóka Lívia meghívására, a helyi média válogatott képviselte. Bevallom bloggerként büszke vagyok rá, hogy tagja lehettem ennek a csapatnak, hiszen remek embereket ismertem meg, akik a sportpályán is nagyszerűen bizonyítottak. No de nem rólunk szólt elsősorban ez a rendezvény, hanem gyakorlati megkoronázása volt az előzőleg az európai parlament romaügyi munkacsoportja által tartott meghallgatásnak. A délelőtti órákban megtartott parlamenti eseményen, a soproni Járóka Lívia, aki a munkacsoport elnöke hangsúlyozta, hogy a sportnak is nagy szerepe van abban, hogy a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés felszámolásra kerüljön. Ezt az kijelentést Jerzy Buzek az EP előző elnöke a következő szavakkal támogatta: – Az európai unió egyetlen polgárának sem lenne szabad kirekesztetté válnia vagy a társadalom peremére szorulnia! A meghallgatáson részt vett Piara Powar, az UEFA rasszizmus ellenes hálózatának igazgatója valamint Petrika Ibolya az MLSZ Grassroots szociális programjának vezetője is. A tornán részt vevő Békésszentandrás csapatának szakvezetője, Pisont András is felszólalt az eseményen és a lehetőségekről, a gyakorlati megvalósításról beszélt. Testvére Pisont István aki 31 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott mezét, egyéb szakmai kötelezettségei miatt egy videó üzenetben fejezte ki támogatását és köszönetét a kezdeményezéssel kapcsolatban. A meghallgatást követően 13.00 órára a Palais du Midi sportkomplexumba igyekezett mindenki, ahol a futballtorna megrendezésre került. A megnyitó ünnepségen Járóka Lívia az esemény főszervezője elmondta: – Ma azért vagyunk itt, hogy megünnepeljük a mindannyiunkat összekötő szeretetet a sport és egymás iránt, és elkötelezettségünket, hogy segítsünk azokon, akik szegénységben élnek. Külön köszönetét fejezte ki Jerzy Buzeknek, amiért az EP elnökként és a néppárti frakción belül is éveken át támogatta a roma-ügyet, majd külön köszöntötte a felsorakozott csapatokat. Az EP képviselő csapatát, az afrikai (főként ruandai fiatalokból álló) „BRUXELLES ALL STARS” fantázia nevet viselő csapatot, a soproni média válogatottat és a Pisont András által vezetett roma fiatalokból álló Hunyadi Mátyás Sportegyesület…

tovább:
Brüsszelből jelentem II. rész – Romaintegrációs futballtornán dobogós a soproni médiacsapat