Vándorkiállítás – „Dénártól a forintig – a magyar pénzek története”

Vándorkiállítás nyílt Sopronban a Közgazdaságtudományi Kar aulájában, mely tárlatot a Magyar Nemzeti Bank indított útjára a 70 éves forint tiszteletére. A kiállításon a Soproni Múzeum helyi numizmatikai érdekességei is bemutatásra kerülnek. Sopronban mutatták be és indították útjára az „Albert aranyforintja” elnevezésű emlékérmet is, amely a magyar királyok aranyforintja sorozat legújabb darabja.

tovább:
Vándorkiállítás – „Dénártól a forintig – a magyar pénzek története”

GYSEV – Az első mozdony a világon, amelyet női arcmással díszítettek

A GYSEV Zrt. – a Haydn-, Széchenyi-, és Liszt-mozdonya után – idei évben elkészítette Erzsébet császárné és magyar királyné születésének – 2012-ben esedékes – 175. évfordulója alkalmából a Sisi arcmásával díszített mozdonyát.

tovább:
GYSEV – Az első mozdony a világon, amelyet női arcmással díszítettek

Mátyás király II.: A királyválasztástól a koronázásig

… …   végül megkötötte 1463. július 19-én a bécsújhelyi békét. Frigyes ebben visszaadta a Magyar Szent Koronát, valamint Sopron városát Mátyásnak, ugyanakkor megtartotta a magyar királyi címet, valamint az összes többi nyugat-magyarországi várat, amely ekkor … …

tovább:
Mátyás király II.: A királyválasztástól a koronázásig