Megkezdődik a közvilágítás visszakapcsolása Sopronban

Az önkormányzat és a közvilágítás szolgáltatója közti tárgyalások sikeresen lezárultak, így csütörtökön kezdik a szakemberek a lámpatestek visszakapcsolását Sopronban, áll a városháza által szerkesztőségünkbe el nem juttatott sajtóközleményben.

Az első ütemben Balf, Brennbergbánya és Görbehalom városrészekben, majd a Várkerületen és a belvárosban tér vissza a teljeskörű közvilágítás, a munka pedig ütemezetten folytatódik tovább a város teljes területén.

A korábban bejelentett újraindítási program részeként nemcsak a normál, korábban megszokott közvilágítás, de rövidesen az új és a korábbinál is jobb szolgáltatást biztosító sűrű buszmenetrend is érvénybe lép, a Gyermek- és Ifjúsági Központ pedig már megnyitotta kapuit.

A polgármester által bejelentett újraindítási programnak köszönhetően kivezetésre kerülnek mindazon takarékossági intézkedések, melyekre az Európát sújtó energiaválság miatt volt szükség. A válság ugyan nem ért véget, de a soproniak összefogásának és a felelős gazdálkodásnak köszönhetően egy nehéz időszakot hagyhat maga mögött városunk.

The post Megkezdődik a közvilágítás visszakapcsolása Sopronban appeared first on Ikvahír.

Grand Theft Auto Sopron

Nem mindennapi “autós üldözés” lehetett tegnap a városban, a közösségi médiába fel is került egy [állított] videó arról, ahogy egy kis krosszmotorral “menekülnek” a rend éber őrei elől. Minden a Győri úton történt, a rendőrautó a Lófuttató utca kereszteződésénél, a piros lámpánál kivágott a baloldalra, és beállt a kereszteződésbe, de leleményes menekülőink erre fittyet hányva elindultak ismét a belváros felé. Hogy mi lett a hajsza vége, az sajnos a videóból nem derül ki…

Minderre annyit tudok csak mondani, hogy:

Új lámpák a város több pontján, közvilágítási körkép

Jó régen járt már a Google autó Sopronban, az utcaképen még a régi lámpák is láthatóak a Vásárcsarnoknál, a Csarnok utcáról nyíló kis szervízúton. Ezeknek egy ideje már csak a hűlt helye volt meg, most viszont végre komoly előkészítés és mérnöki munka segítségével megvalósulhatott az új lámpák kihelyezése. Ettől persze a piac ábrázata nem lett jobb, de legalább ép és működő lámpatestek vannak már itt is.

Apropó közvilágítás, a Kőműves közben is lett egy kisebb újdonság egy napelemes lámpa személyében. Az Árpád utcai parkolóban voltak ilyenek, egészen addig, amíg el nem kezdték az ásatásokat, akkor a lámpák eltűntek, talán azok közül lett most az egyik a Kőműves közbe kihelyezve?

Nagyon úgy néz ki, hogy ez egy ilyen közvilágításos összefoglaló cikk lett, ugyanis van itt még valami, mégpedig egy érdekes jelenség: A Balfi utca egy szakaszán egészen pontosan 5 napon keresztül éjjel-nappal világítottak a közvilágítási lámpák. Az áramszolgáltató akkor szokott ilyesmit csinálni, amikor épp rendbeteszik a problémás lámpatesteket, most viszont ilyen nem történt, az utolsó napon is ugyanúgy 3-4 lámpa volt működésképtelen az útszakaszon.

És végül, de nem utolsó sorban: szinte csodának mondható, de áthelyeztek egy közvilágítási lámpát oszloppal együtt, ami eddig egy gyalogkerékpárút kellős közepén volt. A helyszín a Győri út, a városi kerékpárosok és gyalogosok nevében pedig nem tudok eléggé hálásnak lenni. Köszönjük!

Fehérbe borult Sopron belvárosa

A soproni belvárost is elérte a korszerűsítési hullám, itt is elkezdték kicserélgetni az eddigi narancssárga fényű izzókat energiatakarékos LED fényforrásokra. Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere már korábban említette, hogy folytatódik a LED-esítés, de azt én sem gondoltam volna, hogy pont a belvárosban. Ha pedig egyik nap nem jártam volna arra sötétedés után, nekem se tűnt volna fel, hogy ezek a lámpatestek már nem azok, amiket eddig megszokhattunk. Külső kinézetre ugyanis az új kandeláberek szinte hajszálpontosan azonosak a régiekkel, a lényegi különbség belül van.

IkvaHír: DSC 0865 (Egyedi) - indafoto.hu

Egy új lámpatest. Felismerhető?

IkvaHír: DSC 0869 (Egyedi) - indafoto.hu

Régi lámpatest az Evangélikus templom mellett

Ezáltal egyébként “más megvilágításba kerülnek” az utcák, már nem narancssárga fényben úsznak a házfalak. Sokan egyébként még mindig kritizálják az új technológiát, de valljuk be, természetesebb a fénye, és persze az sem negatívum, hogy jóval kevesebb energiát fogyasztanak, és kevésbé is szórják mindenfelé a fényt, így szépen lassan eltűnik az a narancssárga felhő a város felett, amit az éjszakai órában tapasztalhat az ember.

IkvaHír: DSC 0931 (Egyedi) - indafoto.hu

Színház utca még hagyományos közvilágítással

IkvaHír: DSC 0934 (Egyedi) - indafoto.hu

Templom utca LED közvilágítással

IkvaHír: DSC 0962 (Egyedi) - indafoto.hu

Új és régi egymás mellett

IkvaHír: DSC 0936 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 0954 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 0945 (Egyedi) - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 0863 (Egyedi) - indafoto.hu

MÉG TÖBB FOTÓ RÉGI ÉS ÚJ LÁMPÁKRÓL GALÉRIÁNKBAN!