Vágányátépítés Szárazvám és Lajtaújfalu között

Átépítések miatt vágányzár lesz a Győr-Sopron-Ebenfurti vasútvonal Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) és Ebenfurt (Ebenfurth) közötti szakaszán. A mostani munkálatok a tavaly és az idén tavasszal Szárazvám (Müllendorf) és Lajtaújfalu (Neufeld an der Leitha) között elkezdett átépítések lezárása. Eredményeképp növekszik az utazási komfort és csökkenhetnek a menetidők. Összesen 1,6 kilométer új sínanyagot helyeznek el a pályában. A mostani vágányzár alatt a korábban már előkészített új alépítményre helyezik át a nyomvonalat két rövid szakaszon, melynek köszönhetően egyenes szakaszokkal váltják ki az eddigi íves pályát. Ezt követően az eddigi 60 km/h-ás maximum sebességet 120 km/h-ra emelhetik. A munkálatok elvégzéséhez elkerülhetetlen a teljes vágányzár bevezetése, ezért 2014. október 25-től 2014. november 9-ig a tehervonatokat terelőútirányon át, míg a személyszállító vonatokat vonatpótló buszokkal közlekedtetik az érintett szakaszon. A pótlás miatt lényegében nem változik a menetrend, de az átszállások miatt a vasúttársaság tájékoztatása alapján eseti – legfeljebb 10 perc –  késéssel kell számolni. Részletesebb tájékoztatás a változásokról a vasúttársaság honlapján érhető el . A projekt összköltsége 5,8 millió euro.

tovább:
Vágányátépítés Szárazvám és Lajtaújfalu között