Buszvárókat tetettünk rendbe

3 telefonhívás, egy email váltás, és 11 hónap kellett ahhoz, hogy végre sikerüljön. Összesen 5db soproni buszvárót sikerült rendbe tetetni, melyek mindegyike a Publimont Kft. üzemeltetésében van. A buszvárók eddig igen leromlott állapotban voltak , annak ellenére, hogy közülük 2-t is pár éve tettek rendbe , már kitört tető, összetagelt, kitört üveg várta az utazóközönséget. Volt azonban olyan is, ahol a citylight ajtaját felfeszítették, és éveken keresztül minden egyes alkalommal kiszaggatták belőle a reklámot. Előtte… …utána Ennek mostantól vége. Hosszadalmas intézkedésfolyamat után végre látható eredménye van a telefonálgatásnak: a buszvárókat rendbe tették. A fémvázat újrafestették mindenhol, a kitört üvegeket, megrongált tetőt kipótolták, sőt, a váz alsó részén nem is újabb üvegeket helyeztek el, hanem fémlapot, ami garantáltam vandálbiztos. A citylight-okat pedig feltöltötték friss reklámmal, valamint a reklámos cég logója is rákerült az ajtajukra. Emellett minden buszváróban figyelmeztető szöveg is található ezentúl, ami a tisztelt várakozót tájékoztatja arról, a buszmegállóban tilos a dohányzás. Előtte… …utána A Béke úti az egyetlen kakukktojás, mely más szerkezetű buszváró: innen nem sikerült maradéktalanul eltüntetni a tageket, meg az az ősi, indokolatlan várostérkép is bent maradt a citylight egyik oldalán… Képgalériánkban van egy rakás kép az eddigi állapotokról, és a felújított buszvárókról is. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Buszvárókat tetettünk rendbe