Sopron szerepét is méltatták a NATO-konferencián

A Budapesten tartott NATO-konferencia egyik előadójaként, Firtl Mátyás, Sopron parlamenti képviselője többek között a NATO-partnerségről tartott előadást és rámutatott a Balkán stabilitásának fontosságára is, amely Magyarország számára is nagyon fontos. Firtl Mátyás külön kiemelte a 20 évvel ezelőtti Páneurópai Piknik és határáttörés jelentőségét, Sopronnak azt a történelmi szerepét, amely a Leghűségesebb Várost a szabadság városává is tette, a német újraegyesítésben, és a nyitott Európa megteremtésében játszott szerepe révén.

tovább:
Sopron szerepét is méltatták a NATO-konferencián

Jól szerepeltek a SMAFC utánpótlás-csapatai

Első és második helyezés a Szabó Ödön-emléktornán. A SMAFC-NYME serdülő és kadett kosárlabdacsapata is meghívást kapott a szeptember 12-én Budapesten megrendezett Szabó Ödön-emléktornára. A BSE-csarnokban és a Városmajori Gimnázium tornatermében megtartott mérkőzéseken  a  soproni lányok egyéni és csapatteljesítményben is nagyszerű játékot mutattak be: a serdülők két győzelemmel és egy vereséggel a második helyet szerezték meg,

tovább:
Jól szerepeltek a SMAFC utánpótlás-csapatai