2022-ben tér vissza a Balaton Sound és a Telekom VOLT Fesztivál

Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban mára biztossá vált, hogy a VOLT és a Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

“A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig a legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente. Egyelőre azonban nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit” – mondta Fülöp Zoltán, fesztiváligazgató.

“A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. A Telekom VOLT Fesztivál a portfoliónk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra terveztük a kapunyitást. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat. Közben a háttérben ma már azt is látjuk, hogy a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt” – mondta Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

A szervezők azt is elárulták, hogy természetesen mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keressenek a két eseménynek. “Erre a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt sajnos nem találtunk a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást. Bízunk abban, hogy hűséges látogatóink megértik a döntésünket és türelmesen kitartanak, hogy 2022-ben felejthetetlen fesztiválélményekkel térhessünk vissza” – tették hozzá.

Találkozunk a Telekom VOLT Fesztiválon 2022-ben, Sopronban!

 

The post 2022-ben tér vissza a Balaton Sound és a Telekom VOLT Fesztivál appeared first on Ikvahír.

Díjat kapott Lobenwein Norbert

Pro Turismo-díjat kapott Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál egyik alapító-főszervezője – írják a VOLT Fesztivál hivatalos Facebook oldalán. A turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését idén hat szakember vehette át, dr. Bienerth Gusztáv kormánybiztostól. Kép forrása: VOLT Fesztivál Facebook “Megtisztelő számomra ez az elismerés, amelyet az indoklás szerint a VOLT, a Balaton Sound, a Sziget, a Strand, illetve a MOL Nagyon Balaton események szervezéséért, illetve azok turisztikai hatásáért érdemeltem ki. Ugyanakkor fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a díj legalább annyira megilleti Fülöp Zoltán barátomat és társamat, akivel az említett projekteket közösen alapítottuk és építjük, illetve sok-sok kollégámat, akikkel sok éve együtt dolgozhatunk ezeken az eseményeken. Nagy öröm számomra, hogy az a tevékenység, amely sok százezer vendégünknek és nekem is minden évben hatalmas örömöt és sok élményt ad, egyben Magyarországra is ilyen jelentős turisztikai hatással van.” – mondta el Lobenwein Norbert.

tovább:
Díjat kapott Lobenwein Norbert