Eltűnik a „pestis szőnyeg”, vége a korlátozásoknak a határon

Május 21-étől véget érnek a ragadós száj- és körömfájás miatt bevezetett korlátozó intézkedések az osztrák-magyar határon. Ausztria Szlovákiával és Magyarországgal (Győr-Moson-Sopron megyével) közös határszakaszán vezetett be intézkedéseket április elején, mellyel azt akarták megakadályozni, hogy a fertőzés Ausztriában is megjelenjen. Mivel szerencsére nem jelent meg a betegség, és Magyarországon, illetve Szlovákiában is több hete diagnosztizálták a legutóbbi eseteket, a segélynyújtó bevetéseket, valamint a határellenőrzéseket megszüntetik, feltéve, hogy addig nem észlelnek újabb fertőzést. Ezzel Észak- és Közép-Burgenlandban is megnyílnak újra a kisebb határátkelők, járhatóvá válnak a nemzetközi kerékpáros- és túraútvonalak. Anja Haider-Wallner, Burgenland tartományfőnök-helyettese az ORF beszámolója szerint „óvatos optimizmussal” nyilatkozott a helyzetről. Kiemelte, hogy bár a járványügyi helyzet javul, a jövőben is elengedhetetlen a szigorú higiéniai szabályok és biobiztonsági előírások betartása annak érdekében, hogy ne alakuljon ki újabb fertőzési hullám.

UGYANAKKOR a 10 éve „ideiglenesen” bevezetett határellenőrzés a továbbiakban is érvényben marad.

The post Eltűnik a „pestis szőnyeg”, vége a korlátozásoknak a határon appeared first on Ikvahír.

Több kisebb határátkelőt is lezárnak ideiglenesen

A Győr-Moson-Sopron megyében, valamint Dél-Szlovákiában tomboló ragadós száj- és körömfájás fertőzések miatt az osztrák belügyminisztérium úgy határozott, hogy a vírusfertőzés terjedésének megakadályozása érdekében ideiglenesen több kisebb határátkelőt is lezárnak. Az intézkedés április 6-étől előreláthatólag május 20-áig lesz hatályban.

https://www.bmi.gv.at/news.aspx?id=5578574657394C325379383D

A következő határátkelők lesznek lezárva:

Ausztria és Magyarország között:

  • Andau – Jánossomorja
  • Andau – Kapuvár (Mosontarcsai híd felé vezető út)
  • Baumgarten – Sopron
  • Deutsch Jahrndorf – Rajka
  • Deutschkreutz – Harka
  • Deutschkreutz – Nagycenk
  • Halbturn – Várbalog
  • Halbturn – Várbalog (Albertkázmérpuszta)
  • Klostermarienberg – Ólmod
  • Loipersbach – Ágfalva
  • Lutzmannsburg – Zsira
  • Lutzmannsburg (Szőlőhegy) – Zsira
  • Lutzmannsburg (Fürdő) – Zsira
  • Neckenmarkt – Harka
  • Nickelsdorf – Rajka
  • Nikitsch – Sopronkövesd
  • Nikitsch – Zsira
  • Ritzing (Helenenschacht) – Sopron (Brennbergbánya)
  • Schattendorf – Ágfalva
  • Sieggraben (Urak asztala) – Sopron (Görbehalomtelep)
  • Wallern – Kapuvár (Vallai híd felé vezető út)

Ausztria és Szlovákia között:

  • Angern-March – Zahorská Ves
  • Schloss Hof – Devinská Nová Ves

(Fotó: illusztráció 2021-ből)

The post Több kisebb határátkelőt is lezárnak ideiglenesen appeared first on Ikvahír.

Vége lehet a szélerőművek éjszakai fényjelzésének Ausztriában

Az osztrák nemzeti tanács márciusban dönthet a légiközlekedési törvény (Luftfahrtgesetz) módosításáról, melyre az ÖVP és a Zöldek adtak be javaslatot. A törvénymódosítás lényege az lenne, hogy többé nem kellene egész éjjel pirosan villognia a szélerőművek tetejének, hanem csak abban az esetben, ha egy alacsonyan szálló repülő vagy helikopter közlekedik a közelükben. A szélerőművek üzemeltetői már régóta szorgalmazzák ezt a változtatást, mely esetén a jelzőfény például egy radar segítségével aktiválható lenne. A törvénymódosítástól azt is várják, hogy az emberek jobban elfogadják majd a szélerőművek közelségét.

The post Vége lehet a szélerőművek éjszakai fényjelzésének Ausztriában appeared first on Ikvahír.

Koronavírus: ezek az aktuális adatok

Egyre biztatóbbak az adatok Ausztriában, nagyon úgy tűnik, az osztrák kormány által hozott intézkedések tényleg hatásosak voltak. Na meg persze az emberek fegyelmezetten be is tartják azokat, ahol a lanyhább a fegyelmezettség, ott ez meg is látszik a számokon (például Bécs).

Ausztriában a 11 órás adatok szerint 13011 fertőzést regisztráltak összesen, közülük viszont már több, mint 5200-an meggyógyultak, a halálesetek száma 295.

Burgenlandban jelenleg összesen 243 fertőzést tartanak számon, közülük 79-en már meggyógyultak, 3-an elhunytak, és összesen 15-en vannak kórházban.

Magyarországon 980 fertőzöttet regisztráltak ma reggelig, közülük 96-an már meggyógyultak, 66-an pedig elhunytak.

Győr-Moson-Sopron megye Budapest és Pest megye után már nem a harmadik helyen van, a megyében a legfrissebb adatok szerint 37 fertőzöttet tartanak számon, Vas megyében ez a szám 12 fő.

The post Koronavírus: ezek az aktuális adatok appeared first on Ikvahír.

Több, mint ezren meggyógyultak már Ausztriában

Közel 10.000 főnél jár azok száma, akik bizonyítottan elkapták a koronavírus fertőzést Ausztriában. Ez Magyarországhoz képest elég nagy szám, ugyanakkor figyelembe kell venni Észak-Olaszország közelségét, valamint azt is, hogy a helyi gócpontnak számító Tirolban bizonyos döntéseket későn hoztak meg. Emellett reggel 8 órás adatok szerint 52344 tesztet végeztek, Magyarországon ez a szám csak 14146. Szintén reggeli adat, de Ausztriában 1095-en már meggyógyultak a fertőzésből.

Tartományonként nagyon eltérőek a számok, számunkra pozitívnak mondható hír viszont, hogy Burgenlandban van a legkevesebb fertőzés mind a mai napig, a 14 órás adatok szerint összesen 182 igazolt fertőzésről lehet tudni, közülük 10-en már meggyógyultak, 3-an sajnos elhunytak, a reggeli adatok szerint pedig összesen 10-en vannak kórházban.

The post Több, mint ezren meggyógyultak már Ausztriában appeared first on Ikvahír.