LEMONDTÁK az idei NOVA ROCKOT

Ahogy sejtettük, az idei nyár nem lesz olyan, mint az eddigiek. Most először, és remélhetőleg utoljára fordul elő, hogy (legalább) június végéig tilos rendezvényeket szervezni (Ausztriában). A NOVA ROCK szervezői ezért tegnap sajtóközleményben jelentették be: lefújják az idei rockfesztivált. A Covid 19 megbetegedés okozta krízishelyzetnek pont nem tenne jót egy olyan tömegrendezvény, melyre évről-évre több százezren látogatnak el. A fesztivál egyébként már rég a szervezés fázisában volt, az elmúlt hónapokban közzé is lett téve a lineup, de a szervezőknek fontosabb volt a potenciális fesztivállátogatók egészsége. További információt későbbre ígértek…

The post LEMONDTÁK az idei NOVA ROCKOT appeared first on Ikvahír.

LÁNGOKBAN ÁLL A FERTŐ NÁDASA!

Tegnap óta ég a Fertő nádasa a tó keleti oldalán. A lángok a nádas mellett több mezőt is érintettek. A fireworld.at információi szerint tegnap már sikerült eloltani egy nagyjából 2 hektáros területen a lángokat, ma viszont ismét nagy területen ég a száraz növényzet. A tűz sötét füstjét Felsőpulya környékén is tökéletesen látni, Sopron-Balftól pedig már maga a tűz is látszik. Az illmici tűzoltóság közösségi oldala szerint a helyszínen az illmici (Illmitz), a mosonbánfalvi (Apetlon) és a ruszti (Rust) lánglovagok teljesítenek szolgálatot, mintegy 60 fővel.

A füst a kópházi határátkelő közeléből

A füst és a lángok a Fehér út környékéről (balfi szőlődomb)

The post LÁNGOKBAN ÁLL A FERTŐ NÁDASA! appeared first on Ikvahír.

Megérkezett Sopronba a McDelivery

A mostani koronavírus okozta veszélyhelyzet rendkívüli intézkedéseket igényelt országszerte, így Sopronban is. Az éttermek zárva, ugyanakkor rengetegen átálltak házhoz szállításra, vagy elviteles árusításra. A McDonald’s Sopron is zárva tart, de a McDrive természetesen működik (jó nagy kihasználtsággal). Emellett dobbantottak egy nagyot, és a rántott csirkés konkurencia után ők is elkezdtek házhoz szállítani, nem is akárhogy. Eddig ugyanis a Netpincér GO sem volt jelen Sopronban, most pedig a McDelivery és a Netpincér GO együtt érkezett el hozzánk. Apró bökkenő azért van, mégpedig hogy nem a város egész területére szállítanak, ugyanakkor az elmúlt két héthez képest némiképp bővült a lefedett területek sora. A kínálat pedig igazán sokrétű, menüktől kezdve a szendvicseken és a wrap-eken át az üdítőkig és a desszertekig mindent házhoz lehet rendelni 10:30 és 21:00 között.

A Netpincér felülete pont így néz ki, de ez csak egy screenshot

The post Megérkezett Sopronba a McDelivery appeared first on Ikvahír.

Új Soproni sörkülönlegesség érkezett

A nagy magyar és osztrák sörgyárak újabban évről-évre különlegességekkel látják el az újdonságokra fogékony fogyasztókat. A Heineken Hungária az IPA és az APA után tavaly dobbantott egy meggyes ale típusú sörrel, ősszel pedig a Soproni Porter is megérkezett, mely egyébként az Első Soproni Sörverseny nyertese volt. A verseny óta eltelt több, mint egy év, amíg pedig a II. Soproni Sörverseny nyertes söre, a Hoplager meg nem érkezik, itt van egy újdonság, ami akár az idei nyár slágere is lehet (ha lesz nyár): Soproni Óvatos Duhaj Málna Ale. A dobozon per üvegen található marketingszöveg szerint

Az Óvatos Duhaj Málna Ale kiegyensúlyozott íze ötvözi a felsőerjesztésű, szűretlen sörök karakterességét, és a lédús málna gyümölcsös jegyeit. Különlegességét az adja, hogy a zamatos málna levét együtt érleljük az ale típusú sörrel.

A nagyobb boltokban már elérhető, kóstoljátok meg! És nem, ez nem egy fizetett hirdetés, pedig jó lenne 😏

The post Új Soproni sörkülönlegesség érkezett appeared first on Ikvahír.

Meggyógyultak az első koronavírus fertőzöttek Burgenlandban

Kicsivel több, mint 2 hete számoltunk be az első koronavírus fertőzöttről Burgenlandban. Azóta sokszorosára nőtt a fertőzöttek száma az egész Világon, beleértve Ausztriát és Magyarországot is. Burgenlandban a jelenlegi állás szerint (17:30) 86 bizonyított koronavírus-fertőzést tartanak számon, egész pontosan 25 főt a Nezsideri járásban, 7 főt a Kismartoni járásban, szintén 7 főt Kismarton városban, 8 főt a Nagymartoni járásban, 7 főt a Felsőpulyai járásban, 28 főt a Felsőőri járásban és 4 főt a Gyanafalvi járásban.

A sok rossz hír mellett azért akad némi pozitív is időnként: Burgenlandban gyógyultnak nyilvánították azt a 4 tagú szlovák családot, akiket először diagnosztizáltak a covid-19 betegséggel. Ők Köpcsény (Kittsee) településen üdülőjükben kerültek karanténba, mostanra pedig mind a két szülő, valamint mind a két gyerek meggyógyult.

The post Meggyógyultak az első koronavírus fertőzöttek Burgenlandban appeared first on Ikvahír.