Broooks_betor2.JPG
Archives: amerik
Dalriada – Sopronból a világhírnév felé
A legnagyobb német kiadó ajánlott öt nagylemezre szóló szerződést a soproni Dalriada együttesnek. Az első, jövő februárban megjelenő albumot Európában és Amerikában is terjesztik majd.
A csomagok elhagyásában jók a soproni légiósok
Kedden reggel befutott, azaz visszatért Amerikából Sopronba a SKC régóta várt amerikai irányítója, Donta Richardson. Richardsonnak, csakúgy, mint a másik amerikai játékosnak, a csapatkapitány David Brooksnak a családjában is sajnálatos haláleset történt a napokban, így mindketten az eredetileg tervezetthez képest néhány nappal később tértek vissza Sopronba. Brooks 2-án, Richardson pedig ma. Közös a két amerikai játékosban, hogy
A Shrek 4. része 2010 nyarán a mozikban!
Messze még a Shrek a vége, fuss el véle (Shrek Forever After) premierje, hiszen Amerikában 2010 május 21-én, nálunk pedig július 8-án lesz először látható a zöld ogre kalandjainak negyedik része, de a reklámhadjárat ezennel kezdetét vette. A kampány keretén elül pedig szokás szerint a USA Today-nek jutott az a megtiszteltetés, hogy az első fotót közölhette