Miért vagyunk éhesebbek hidegben?

Sokan többet esznek a hideg, téli hónapokban. Több magyarázat is van arra, hogy télen miért vágyunk szénhidrátban és zsírban gazdag ételekre. Amikor fázunk, a szervezetünknek keményebben kell dolgoznia, hogy melegen tartsa magát, és ez több kalóriát éget el, ami miatt éhesebbnek érezhetjük magunkat. Ráadásul az alacsony hőmérséklet, a kevesebb napsütés és a rövidebb nappalok hormonális változásokat is előidéznek.

Ellepték a korcsolyázni vágyók a Fertőt

A Fertő tó több év kihagyás után szinte teljesen befagyott, sok strandon lehet korcsolyázni, de csak saját felelősségre. Nyílt vízfelületeket bárhol találni, ezért nagyon bemenni nem érdemes. Szombaton ellátogattunk három partszakaszra is, mindegyik helyen más körülményeket találtunk. Egyvalami mindenhol azonos: a jégfelületet hó takarja.

A déli parton hosszú évek után először ismét ki lehet menni a partra Fertőrákosnál (Kroisbach). A víz ránézésre jó vastagon befagyott, a beton móló mellett a köveken keresztül lehet megközelíteni a jégfelületet. A havat több helyen eltolták, sokan pedig családosan látogattak le, megnézni, milyen a befagyott Fertő. VIGYÁZAT, a csónakkikötőben nem szabad a jégre lépni!

Az északi parton, Nezsidernél (Neusiedl am See) tele parkoló fogadott minket, a strandra vezető úton pedig gyalogosok, komplett családok tartottak le a partra. A jég itt a kisebb part menti öbölben sima, de a strand részen egy jó darabon durván darabos, egészen úgy néz ki, mint mikor a déli szél az első, éles jégdarabokat oda torlaszolta, azok pedig ott fagytak össze. Beljebb haladva már itt is sima jég fogad minket, ráadásul jégkite-ot, jégvitorlát is lehet bérelni. Az éhezőket food truck szolgálja.

A keleti parton, Pátfalunál (Podersdorf) a hosszú partszakaszon végig korcsolyáztak, akár a világítótornyon előtt is el lehetett csúszni. Több helyen eltolták a havat, így relatíve sima ott a jég, többen jéghokiztak. Ugyanakkor közvetlenül a part mellett nagyon göcsörtös, buckás a jég, így ott óvatosnak kell lenni. Kicsit beljebb haladva már feltűnik némi nyílt vízfelület is, így arra menni kifejezetten nem ajánlott.

Bónuszként meglátogattuk a Fertőzugban a Darscho szikes tavat is, néhányan itt is korcsolyáztak, a BVZ hetilap pár napja közölt fotókat, akkor sokan voltak ott is a jégen, parkolóhely is van.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy természetes vizeken MINDENKI CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE korcsolyázhat.

Alternatívaként tudjuk ajánlani a környék jégpályáit:

SMAFC Műjégpálya Sopron – https://www.sopronijegtorok.hu/

Kunsteisbahn Eisenstadt/Kismarton – https://www.eisenstadt.gv.at/freizeit/sportzentrum/kunsteisbahn/

Eislaufplatz Mattersburg/Nagymarton – https://www.mittelburgenland-rosalia.info/datacycle-detailseite/detail/POI/eislaufplatz-mattersburg-4

PODO On Ice Podersdorf/Pátfalu – https://www.podersdorfamsee.at/hu/betriebe/podo-on-ice/

Sonnentherme Skatingpark Lutzmannsburg/Locsmánd – https://www.sonnentherme.at/skatingpark

Kőszegi Jégpálya – https://jegpalyakoszeg.hu/

Babóti Jégkorszak jégpálya – https://www.facebook.com/babot.kozseg

The post Ellepték a korcsolyázni vágyók a Fertőt appeared first on Ikvahír.

Új helyszínen folytatja tevékenységét a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja

A Soproni Szociális Intézmény és a Lions Club Sopron összefogásának köszönhetően új helyszínen, a Lenkey utcai rendelőintézetben tartja meg összejöveteleit és foglalkozásait a jövőben a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja. Az eseményen elhangzott, hogy a vakok és látássérült emberek a jövőben még komfortosabb és modernebb körülmények között végezhetik tevékenységüket.
-->