Jön a bajnok Falco

Holnap este, 19 órától az utóbbi évek legjobb, legsikeresebb magyar csapata, a bajnoki címvédő Falco látogat hozzánk. Mindkét csapat győzelemmel hangolt az északnyugati rangadóra

Görög mesterünk, Kostas a holnapi ellenfélről szólva kiemelte: : nagyon jó hetet zárt a Falco. Előbb nemzetközi porondon egy kiváló spanyol együttes, a Murcia otthonában ért el bravúrt, majd szombaton – egy nappal tehát korábban, mint amikor mi arattunk Pakson szintén bravúrosnak mondható győzelmet, – 100 pont fölé jutva verte a Nyíregyházát. Bár jelentősen átalakult, továbbra is nagyon erős csapat a Falco. Az edzőt és filozófiáját a korábbi évek sikercsapatából a csapatnál maradó Keller és Perl – akik a válogatottal az Európa-bajnokságon világsztárok ellen edződtek, fejlődtek – jól ismerik, az új játékosok pedig könnyen beilleszkedtek a rendszerbe. Sok a távolról jól dobó játékosuk, főleg légiósaik, ráadásul ilyen a magas, alapvetően belső posztokon játszó Tiby is. A külső, mezőnypozíciókban pedig a posztokhoz képest magas, erős játékosaik gyakran bemennek a palánk alá pozíciójátékot játszani.
Kostas azt taglalta: ahhoz, hogy legyen esély egy újabb bravúrra a hagyományosan remek hangulatú Sopron-Falco meccsen a játékosok lelátóról történő buzdítása, támogatása mellett leginkább a szervezett, jó védekezésre lesz szükség. Meg kell próbálni lassítani a Falco játékát, nem lenne szabad engedni, hogy jókezű játékosai elkapják a fonalat.
Saját csapatáról azt mondta Flevarakisz: örömmel látja, hogy a sok új játékos egyre inkább kezdi megismerni egymást, és azt a játékfilozófiát, rendszert, amelyben játszatni szeretné a társaságot. Kostas hangsúlyozta, nem volt sok idő felkészülni a Falco csapatából, egy nappal kevesebb, mint az ellenfélnek a meccsre, ráadásul fiai egy nagy iramú, kemény találkozót játszottak, míg a szombathelyiek szombaton sokat pihentethették kulcsjátékosaikat, mert a kiegészítő embereik is jól játszottak a bajnokin. A taktikai felkészítés mellett a fizikai frissítésen volt a hangsúly, mert ahhoz, hogy újabb bravúrt érjünk el, nem valószínű, hogy elég lesz két-három átlagon felüli egyéni teljesítmény. Továbbra is nagy energiával, sokat futva, teljes erőbedobással csapatként kell működni, mind támadásban, mind védekezésben, és akkor esetleg sikerülhet ismét együtt örülni a szurkolókkal, ami a DEAC elleni diadal után óriási élmény volt az új játékosoknak!

eredeti link