Több szomszédos járás vízbázisát köti össze majd az a határtalan vízvezeték, melynek első szakaszát múlt héten avatták Lajtaszentmiklóson (Neudörfl). Az Aqua Burgenland Sopron első fázisa 2014 és 2017 között készült, és eddig 15 millió euróba került. Ennek keretében a lajtaszentmiklósi vízművet újították fel, illetve egy új, nagyobb kapacitású vízvezeték épült a magyar határ irányába, egyelőre Fraknónádasdig (Rohrbach). A projekt második szakasza már a határtérséget érintené, Európai Uniós források azonban a magyar oldalon nem állnak rendelkezésre, ezért kormányzati támogatásra lesz szükség. A burgenlandi vízvezetékrendszer Somfalva (Schattendorf), Pomogy (Pamhagen) és Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) mellett is csatlakozna a Sopron környéki hálózathoz. Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök az átadóünnepségen elmondta: a tartományi vezetés nagyon jó kapcsolatot ápol a magyar nagykövetséggel, de a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztériummal közvetlen tárgyalások is folytak a múltban. A tartományfőnök biztos abban, hogy közösen megtalálják a megoldást, ahogy a korábbi közös projektek esetén is, írja az ORF magyar oldala.
tovább:
Határtalan vízvezeték, Teil 1.