Díjak értékteremtőknek Sopronban

Két díjat alapított Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Sopron Kht. korábbi ügyvezetője, az István bíróról és a Szent Mihályról elnevezett díjakat és okleveleket első alkalommal adták át az arra érdemeseknek. A díjalapítónak egy adományozó testület segített az elismerésre érdemesek kiválasztásában.

tovább:
Díjak értékteremtőknek Sopronban

Februártól már új korszak kezdődik a Pro Kultúra Sopronban

Pataki András február elsejétől foglalja el ügyvezető igazgatói posztját a Pro Kultúra Sopron élén. E jogkörét a Liszt-központban, míg színházi irodájában a főrendezői munkakörét fogja gyakorolni. A következő hónapokban állítja fel a Pro Kultúra új szervezetét.

tovább:
Februártól már új korszak kezdődik a Pro Kultúra Sopronban

Már 3 helyen is lehet e-cart tölteni Sopronban

A magas károsanyag-kibocsájtás, a drága üzemanyag árak, meg úgy összességében a környezettudatosság egyre inkább arra ösztönöznek sokakat, hogy hagyományos gépjárműről elektromos autóra váltsanak. Ezt a magyar kormány is támogatja, illetve Ausztriában is több tartományban támogatást élveznek az elektromos autók. Az elektromos jármű megléte azonban nem elég, azt valahol tölteni is kell. És szerencsére Magyarország és Ausztria is egyre jobb helyzetben áll ezen a téren. Bár egy e-cart otthon is lehet tölteni, a közterületeken, illetve közforgalom számára megnyitott magánterületeken elhelyezett töltők gyorstöltők, melyek gyakran több szabványú csatlakozót is támogatnak. Sopronban immáron 3 helyen is tölthetünk elektromos autót. Az egyik hely a Sopron Plaza parkolójában található, ezt információink szerint az ELMŰ üzemelteti. A másik a Bánfalvi úton, a Full-Sopron Kft. üzemanyagtöltő-állomásának területén található. A harmadikat pedig nemrég adták át, mégpedig az INTERSPAR parkolóházában. Ez az evopro töltő autótípustól függően akár egy óra alatt feltölti a jármű akkumulátorát, és egyszerre két kocsi töltésére alkalmas. „ Értékteremtő osztrák családi vállalkozásként fontos számunkra az innovatív és környezettudatos megoldások támogatása Magyarországon is. Modernizációs programunk keretében elektromosautó-töltő állomásokat telepítünk a fő közlekedési csomópontokban található hipermarketek parkolóiba az idei évtől kezdve, szakaszosan. Az első ilyen berendezést az osztrák-magyar közös kultúra szimbolikus helyszínén, a soproni INTERSPAR-nál használhatják az autósok. ”- mondta Maczelka Márk kommunikációs vezető. E-Tankstellen-finder.com Holtoltsek.hu

tovább:
Már 3 helyen is lehet e-cart tölteni Sopronban

Ma van A magyar kultúra napja

1989 óta emlékezünk meg A magyar kultúra napjáról január 20-án. Azért ezen a napon, mert 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta a Himnusz szövegét, legalábbis a kézirat tanúsága szerint. Sopronban, a Deák téren, Kölcsey Ferenc szobránál tartottak megemlékezést, melyen az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium diákjai tartottak előadást. Ünnepi beszédet mondott továbbá Dr. Kovácsné Bircher Erzsébet, a város Sopron Kultúrájáért díjjal kitüntetett polgára. A megemlékezés végén koszorúzásra is sor került. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Ma van A magyar kultúra napja