– Dobrij gyeny!
– Good day – felelte némi meghökkenés után elmosolyodva Jones.

– Maradt valami az orosz, ukrán nyelvből?
– Túl sok nem… Jó napot, jó estét, köszönöm… ilyesmik.

– És hogy érezted magad a Himik együttesénél?
– Nagyon jól. Egy hajtós, futós, fiatal, lendületes csapat volt, úgy gondolom, egy éppen hozzá való edzővel.

– Te lettél az előző évadban az ukrán bajnokság legjobb centere… méghozzá úgy, hogy – finoman fogalmazva – nem vagy túl magas a posztodhoz képest. Valamivel viszont a jelek szerint tudod ellensúlyozni a centik hiányát. Mivel?
– Teljesen nem szeretném “kiadni” magam. Maradjunk annyiban, megvan a fegyverem a nálam magasabb, de a velem közel azonos magasságú játékosok ellen egyaránt.

– Első látásra úgy tűnik, igen jó állapotban érkeztél Sopronba. Hogyan, mivel töltötted az elmúlt heteket odahaza, Dallasban?
– Lejártam egyrészt egyénileg kondícionálisan karban tartani magam, másrészt pedig csarnokokba játszani, kosarazni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ha érkezik egy hívás, ajánlat, akkor teljesen “lepukkanva”, felkészületlenül álljak edzésbe. Úgy érzem, jó állapotban kapcsolódhattam be az edzésmunkába.

– Sopronról és a csapatról, milyenek az első benyomásaid?
– Úgy látom, a csarnok, vagy inkább komplexum sokkal nagyobb, jobban felszerelt, mint ukrajnai csapatomnál volt. A társaság is szimpatikusnak, a szakmai munka pedig igen színvonalasnak tűnik, már kicsit érintettük a taktikát, de biztos kell azért még némi idő, hogy kialakuljon a teljes repertoár és összeálljon a játék. Bízom benne, hogy hasznos tagja lehetek a soproni csapatnak.

– Példaképed, kedvenc NBA csapatod van?
– Példaképem nincs, a kedvenc csapatom pedig természetesen a szülővárosom együttese, a Dallas Mavericks.

– A szabadidődben mit szeretsz a leginkább csinálni?
– Zenét hallgatni, videójátékokkal játszani, tartom a kapcsolatot az otthoni hozzátartozókkal, no meg természetesen pihenek is. Remélem, majd egy jó közösséggé állunk össze a csapattársakkal és velük is lesznek közös programjaink.